„Az egyik percben még profi sportoló voltam, a következőben az életemért harcoltam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 15:45
A long snapper poszt nem tartozik a legismertebbek közé az amerikai futballban, gyakorlatilag a rúgások előtt a labdát messzire hátradobó játékosokat csak akkor vesszük észre, ha hibáznak egy mérkőzésen. Kivéve Jon Dorenbost.

A 37 éves fiatalemberről már többször is cikkeztünk a Nemzeti Sport Online-on, a korábban a Buffalo és a Tennessee szolgálatában is álló, majd 2006 és 2016 között a Philadelphia kötelékébe tartozó játékost augusztus végén cserélte el az Eagles a New Orleans Saintsszel. Már az önmagában megérne egy-két gondolatot, hogy egy long snapert elcserél egy együttes, de sokkal szomorúbb hírérték látott nem sokkal később napvilágot. már többször is cikkeztünk a Nemzeti Sport Online-on, a korábban a Buffalo és a Tennessee szolgálatában is álló, majd 2006 és 2016 között a Philadelphia kötelékébe tartozó játékost augusztus végén cserélte el az Eagles a New Orleans Saintsszel. Már az önmagában megérne egy-két gondolatot, hogy egy long snapert elcserél egy együttes, de sokkal szomorúbb hírérték látott nem sokkal később napvilágot.

Szeptember 8-án ugyanis Dorenbosnál aorta aneurysmát állapítottak meg az orvosok, ez pedig azonnal szívműtétet igényel.

De térjünk vissza egy kicsit az alapokhoz!

Dorenbos élete 12 éves korában változott meg először drasztikusan, amikor édesanyját, Kathyt megölte édesapja, Alan (erről a lentebb lévő videón 8:00-tól beszél a játékos). A szoftverspecialistát 13 évre és nyolc hónapra bebörtönözték az eset következében, így a játékos egyszerre veszítette el mindkét szülőjét, és nevelőotthonba küldték, de a jogi csatározások során végül nagynénje és nagybátyja, Susan és Steve Hindman örökbe fogadta őt. Annak érdekében, hogy a tragédián túl tudjon lépni, a mágia világa felé fordult, és ezzel került egy csapásra a figyelem középpontjába is.

Jelentkezett ugyanis az America's Got Talent című tehetségkutatóba, mint profi bűvész – aki amúgy Las Vegasban és Hollywoodban is lépett már fel. Előadásától rögvest leesett Simon Cowellék álla, Ne-Yo „sokkolva” nyomott rá az aranygombra. Menetelése végül a 11. évad harmadik helyéhez volt elég.

Jon Dorenbos zseniális trükkjei az America's Got Talentben



A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) All-star-gálájának számító Pro Bowlra kétszer is meghívott Dorenbos ezt követően ahogy említettük a Saintshez került, ahol aztán megállapították, hogy műtétre lesz szüksége.

A játékos kés alá is feküdt múlt hónapban, erről pedig a napokban osztott meg képeket és a történetét is.

„Egy hónappal ezelőtt sürgősségi, nyílt szívműtéten estem át. A feleségem egy másodpercre sem ment el mellőlem, végig fogta a kezemet az út során. Az élet elképesztő. Egyik percben még profi sportoló voltam, a következőben pedig az életemért harcoltam. Mindannyiunknak hálásaknak kell lennünk a minket mindennap körülvevő emberékért és világért” – üzente a Facebook-oldalán Dorenbos, aki külön köszönetet mondott a kórházban dolgozó nővéreknek, akik „jobbá teszik a világot”.

Külön köszönetet mondott dr. Bavariának, aki a műtétjét végezte, kiemelve, hogy okkal ő a világ legjobb szakembere, és hogy jobb vele a világ.

„Szeretlek, ember! Zseniális vagy, egy művész, egy tudós” – hálálkodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik