Rodgersék gáláztak az Atlanta otthonában

Vágólapra másolva!
2011.01.16. 02:38
null
Ward három elkapásából egy különösen fontos volt (Fotók: Action Images)
A Pittsburgh Steelers drámai csatában 31–24-re legyőzte a Baltimore Ravenst az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság Amerikai főcsoportjának elődöntőjében. Ben Roethlisbergerék az AFC fináléjában a New England Patriots–New York Jets összecsapás győztesével találkoznak majd. Az NFC elődöntőjében hiába vezetett 14–7-re a második negyed közepén a hazai pályán játszó Atlanta Falcons a Green Bay Packers ellen, a vendégek egy 35–0-s sorozattal fordítottak, és bebiztosították győzelmüket. A Sajtfejűek sikerének fő letéteményese az irányító Aaron Rodgers volt, aki 36 passzkísérletéből 31-szer találta meg csapattársait, összesen 366 yardot haladtak így társai a levegőben, emellett három passzolt és egy futott touchdownt is betett a közösbe.

 

AFC KONFERENCIA ELŐDÖNTŐ

A Ravens a nagyszünetben már 21–7-re vezetett az AFC első elődöntőjében, a nagyszünet után azonban nagyon feljavult a Steelers védekezése. Végül Rashard Mendenhall bő másfél perccel a rendes játékidő vége előtt szerzett touchdownjával megnyerte a mérkőzést a Pittsburgh. A meccset, ami nem teljesen a várakozásoknak megfelelően alakult...

A két csapat alapvetően utálja egymást, mindketten az AFC Északi csoportjában szerepelnek, s több parázs egymás elleni összecsapáson vannak már túl. Mindkét együttesnek kőkemény a védelme, éppen ezért a szakírók és a közvélemény kevés pontot hozó mérkőzésre számítottak. Tévedtek.


Az otthon játszó Steelers számára indult jobban a mérkőzés: a már említett Mendenhall egyyardos futásával vezettek a hazaiak, ám ezután a Baltimore sorozatban 21 pontot szerzett.

Különösen Cory Redding touchdownja érdemel említést. Egyedül a Ravens védőjátékosának „esett le", hogy Terrell Suggs úgy ütötte ki Roethlisberger kezéből a labdát, hogy a Steelers irányítója még nem indította előre dobómozdulatát. Mindenki azt hitte, hogy a hazai QB „csak" sikertelenül passzolt, de a szabályok szerint ami történt, az fumble-nak számít, azaz szabad volt a földön lévő labda, a játék még nem állt meg. Redding pedig fölkapta a labdát, és senkitől sem zavartatva befutott a végzónába.

Az említett TD előtt Ray Rice, utána pedig Todd Heap ért el touchdownt, két negyed után 14 pontos előnyben volt a Ravens.


A folytatásban aztán remekül védekezett a Steelers és támadásban is megtalálta a rést a baltimori pajzson. A harmadik negyedben Hines Wardot és Heath Millert is a végzónában találta meg Roethlisberger (19/32, 226 yard, 2 TD, 0 INT), egyenlített a hazai csapat.

A záró periódusban két mezőnygólt követően a már említett Mendenhall-touchdown döntött. Azt azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy a mindent eldöntő hatpontos akció előtt nem sokkal nagyon nehéz szituációban, 3. és 19-nél Roethlisberger 58 yardos passzt kézbesített Antonio Brown-nak.

A Ravens végzetét egyértelműen a harmadik negyed okozta, ebben a szakaszban háromszor veszített labdát, és Joe Flacco (16/30, 125 yard, 1 TD, 1 INT) vezetésével -4 yardot „haladt" a vendégcsapat.

NFC KONFERENCIA ELŐDÖNTŐ


Aaron Rodgersszel nem tudott mit kezdeni az Atlanta Falcons védősora
Aaron Rodgersszel nem tudott mit kezdeni az Atlanta Falcons védősora

 

Az NFC-ben is bemutatkozott egy, a rájátszás során eddig még pihenő csapat, méghozzá a konferencia legjobb mérlegével (13 győzelem, 3 vereség) playoffba jutó Atlanta Falcons, amely a Philadelphia Eaglest drámai körülményekben búcsúztató Green Bay Packerst fogadta.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik együttes nyeri meg a 45. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A két együttes hasonló szereposztásban az alapszakasz 12. fordulójában már összecsapott, akkor nagyon kiélezett mérkőzésen kilenc másodperccel a zárás előtt Matt Bryant 47 yardos mezőnygólja döntött a hazaiak javára (Atlanta Falcons–Green Bay Packers 20–17)

A mérkőzés a hazaiak kezdték, és bár gyorsan eljutottak a Packers térfeléig, puntolni kényszerültek, igaz, rendkívül rossz helyzetből jöhettek a Sajtfejűek. Már-már úgy tűnt, hogy hiába az első két próbálkozásból való mínusz három yard előrehaladás, a Green Bay csak kiszabadul a kedvezőtlen pozícióból, ám hiába találta meg Aaron Rodgers Greg Jenningset 30 yardos passzal, Stephen Nicholas nagyszerűen választotta el a labdától, amelyet csapattársa, Brent Grimes szerzett vissza, így ismét az Atlanta jöhetett.

Michael Jenkins 22 yardos elkapását követően a Falcons már mezőnygól-távolságba került, és bár Clay Matthews sackje után 3 és 13-ra Matt Ryan passzát pár centivel az újabb első kísérletet eredményező vonal előtt kapta el Roddy White, Mike Smith főedző 4. próbálkozásra buzdította fiait (Jason Snelling sikerrel teljesítette a próbát), majd Michael Turner 12 yardos futása (valamint a sikeres extrapont) 7–0-s hazai előnyt jelentett.

Bár Rodgersék a következő támadássorozatban már nem vétettek hibát, és egy nagyon szép, 81 yardos, közel nyolcperces támadássorozat végén Jordy Nelson 6 yardos elkapásával egyenlítettek (7–7), a kirúgás után Eric Weems 102 yardos visszahordását követően ismét a Falconsnál volt az előny (14–7).

A Green Bay Packerst ez azonban nem törte meg, és egy újabb parádés drive végén a már félidőben 234 yardig eljutó Aaron Rodgers vezetésével ezúttal egy 92 yardos menetelés után tette fel John Kunh fullback az i-re a pontot (14–14).

A Falcons hiába jutott el az ellen 26 yardos vonaláig, Ryan passzkísérleténél Jenkins elcsúszott, így az alapszakaszban hat interceptionig jutó Tramon Williams (ő döntötte el az Eagles elleni mérkőzést is egy hajrábeli labdaszerzéssel) ismét főszereplővé léphetett elő (interception).

Az ajándékot pedig köszönte szépen a Green Bay, és James Jones parádés, 20 yardos elkapása után újabb pontokat rakott az eredményjelzőre (14–21), de még nem volt vége! Két védőhibának köszönhetően gyorsan jó pozícióba került a Falcons, ám Ryan ismét eladta a labdát, újból Williams csípte el az irányító átadását, ezúttal azonban már nem bízta társaira a befejezést (14–28) – így azok után, hogy alig több mint két perccel a szünet előtt még az Atlanta támadhatott a vezetésért, és került mezőnygól-távolságba, a szünetre két TD-s Packers-előnnyel vonultak a csapatok! 

A Sajtfejűek parádéja a szünetet követően sem akart véget érni, hat és fél perces, 80 yardos támadás végén Aaron Rodgers ezúttal futva szerzett (7 yardos) touchdownt (14–35), eldőlni látszott végérvényesen a mérkőzés.

Az Atlanta védelme a kulcsszituációkban nem tudott mit kezdeni az egyszerűen nem hibázó Aaron Rodgersszel, aki a harmadik kísérleteknél gyakorlatilag nem rontott, majd Kuhnt találta meg egy hétyardos passzal (14–42).
A mérkőzés lényegi része ezzel el is dőlt, innentől már csak a végeredmény, és egy két rekord volt kérdéses, ez a hat pontot érő passz például a 10. volt Rodgers harmadik rájátszás mérkőzésén, ennyit eddig még egyik irányító sem adott első három utószezonbeli fellépésén.

A negyedik negyedben még egy villámgyors Ryan, Roddy White összjáték utáni Falcons szépítés (21–42), majd egy kis híján tökéletesen kivitelezett onside kick-kísérlet után egy Mason Crosby kapufát (50 yardos mezőnygól-próbálkozása vétette el kevéssel a célt) láthatott a közönség, mielőtt Ryan ismét eladta a labdát (fumble) és Crosby 43 yardról immár pontosan célzott (21–45). Egy újabb hazai labdaeladás után a vendégek rúgója 36 yardról is betalált, kialakítva a Green Bay magabiztos, 48–21-es győzelmét, amelynek köszönhetően a Packers bejutott az NFC döntőjébe, ahol 6. kiemeltként mindenképpen idegenben lép pályára, azonban, hogy erre Chicagóban, vagy Seattle-ben kerül sor, arra csak vasárnap este kapunk választ.


NFL 2010, RÁJÁTSZÁS 
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK, 2011.01.08.-2011.01.09. 
AFC 
Indianapolis Colts (3.)–New York Jets (6.) 16–17
Kansas City Chiefs (4.)–Baltimore Ravens (5.)
7–30
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–Green Bay Packers (6.)
16–21
Seattle Seahawks (4.)–New Orleans Saints (5.)
41–36
   
KONFERENCIA ELŐDÖNTŐK, 2011.01.15.-2011.01.16.
AFC 
New England Patriots (1.)–New York Jets (6.)
2011.01.16. 22:30
Pittsburgh Steelers (2.)–Baltimore Ravens (5.) 31–24
NFC 
Atlanta Falcons (1.)–Green Bay Packers (6.) 21–48
Chicago Bears (2.)–Seattle Seahawks (4.) 2011.01.16. 19:00
   
KONFERENCIA DÖNTŐK, 2011.01.23.
AFC
A magasabban rangsorolt továbbjutó (New England Patriots (1.)/Pittsburgh Steelers (2.))–az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (Pittsburgh Steelers (2.)/New York Jets (6.))
2011.01.24. 0:30
NFC
Chicago Bears (2.)/Seattle Seahawks (4.)Green Bay Packers (6.) 2011.01.23. 21:00
   
SUPER BOWL (XLV), 2011.02.07.
Az AFC győztese–az NFC győztese* 2011.02.07. 0:30
*Cowboys-stadion (Dallas)  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik