NFL: az 1/1-es Winston (még) csak a középmezőnyig juttatta a Buccaneerst

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 17:38
null
Jameis Winston nagyot lendíthet a Tampa Bay Buccaneers szekerén (Fotó: Action Images)
Mint ismert, április 30. és május 2. között rendezték meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legjelentősebb eseményét, a 2015-ös játékosbörzét. Néhány héttel a draft után szubjektív listánkban értékeljük a csapatok húzásait. Négyrészes sorozatunkban elérkeztünk a liga első feléhez, vagyis a 8–16. legjobban draftoló csapatokhoz.

 

 

Randall az egyik legjobb safetyjelölt volt – az NFL-ben CB lesz?
Randall az egyik legjobb safetyjelölt volt – az NFL-ben CB lesz?

16. Green Bay Packers

1/30 – Damarious Randall, S/CB (Arizona State)
2/62 – Quinten Rollins, CB (Miami, Ohio)
3/94 – Ty Montgomery, WR (Stanford)
4/129 – Jake Ryan, OLB (Michigan)
5/147 – Brett Hundley, QB (UCLA)
6/206 – Aaron Ripkowski, FB (Oklahoma)
6/210 – Christian Ringo, DE (Louisiana-Lafayette)
6/213 – Kennard Backman, TE (UAB)

A „sajtfejűek” már az első választásukkal meglepték a szurkolókat. Damarious Randall ugyanis jó játékos, a 2015-ös draftosztály talán legjobbja a posztján, ha passz elleni védekezésről van szó. Ám a tény, hogy a Packers 2014-ben szintén söprögetőt, név szerint HaHa Clinton-Dixet vitte el első körben, kissé érthetetlenné teszi ezt a picket. Dix mellett a mindössze 26 esztendős Morgan Burnett is ott van, aki ráadásul a liga egyik legjobb söprögetője, szerződése is van 2018-ig, így egyértelmű, hogy Randall szélső hátvédként kerülhet pályára az első egy, vagy két szezonjában.

Sam Shields kiszoríthatatlan, viszont Casey Hayward és a söprögetőként is bevethető Sean Richardson, Micah Hyde páros mellett akár már az első idényében kezdővé válhat Randall, bár a legtöbb időt valószínűleg a slotban, vagyis a pálya közepén tölti majd.

A második körben már egy igazi szélső hátvédet hozott a Green Bay, méghozzá Quinten Rollinst. Rollins négy évig kosárlabdázott, ezáltal atletikussága és keze kiváló, ami nagyban megkönnyíti majd a dolgát. Erejét tekintve viszont nem fogja tudni felvenni a versenyt a nagyobb elkapókkal, technikája pedig nyers, kezdetleges még, tehát sok munkája lesz vele a gárda edzői stábjának.


Montgomery az erejéből „él”, ám útvonalai nyersek, kezei pedig kissé talán rosszabbak az átlagnál – állandó koncentrációs problémái miatt több könnyű labdát is elejtett. A harmadik kör végén ez egy korainak mondható választás – még úgy is, hogy az egyébként gyenge visszahordások miatt ezen a részen is bevethető. Hundley az ötödik körben értékre jó, ám Aaron Rodgers mellett valószínűleg nem kap sok lehetőséget, maximum csak sérülés esetén. Talán jobb is így, mert Hundleynak rengeteget kell még fejlődnie ahhoz, hogy megüsse az NFL mércéjét.

OSZTÁLYZAT: B

15.Washington Redskins


1/5 – Brandon Scherff, OT (Iowa)
2/38 – Preston Smith, OLB (Mississippi State)
3/95 – Matt Jones, RB (Florida)
4/105 – Jamison Crowder, WR (Duke)
4/112 – Arie Kouandjio, OT (Alabama)
5/141 – Martrell Spaight, ILB (Arkansas)
6/181 – Kyshoen Jarrett, SS (Virginia Tech)
6/182 – Tevin Mitchel, CB (Arkansas)
6/187 – Evan Spencer, WR (Ohio State)
7/222 – Austin Reiters, C (South Florida)

Scherff alaposan feljavíthatja a Redskins támadófalát
Scherff alaposan feljavíthatja a Redskins támadófalát

A fővárosi csapatnál indokolt volt a támadófal felturbózása, így a Brandon Scherff-pick nem nevezhető rossznak, ám a fal erős oldalára nem igazán húznak ennyire korán játékost az elmúlt években, sok edző ugyanis luxusnak gondolja. Márpedig a ligaszinten is elit Trent Williams mellett Scherff a vakoldalon biztosan nem rúg labdába. Azt viszont nem árt tudni, hogy Williamsnek már csak egy évig él az újoncszerződése, Scherff jelenlétében pedig a Redskins nem lesz kényszerhelyzetben, hogy brutális összeget fizessen ki a vakoldali tackle-jének.

Preston Smith kiválasztása is indokolt volt, hiszen a gárdának tulajdonképpen csak Ryan Kerrigan van ott, mint minőségi passzsiettető, a Titanshez távozó Brian Orakpo helyére viszont kellett valaki, aki akár már az első évében robbanthat. Smithben mindenképpen megvan a lehetőség, amennyiben sikerül hamar beleszoknia a 3–4-es szisztémába.

A futó Matt Jones viszont nagy meglepetés, legalábbis a harmadik körben. Jól kiegészíthetik egymást Alfred Morrisszal, de ilyen korán nem egy egysíkú, csak az erejére hagyatkozó cserejátékost kellett volna elvinni, ráadásul a poszt mélységének köszönhetően több, Jonesnál tehetségesebb futó is elérhető lett volna.

Az alabamai Kouandjiónak „nagyobb a füstje, mint a lángja”, és nem valószínű, hogy kezdő lesz – noha a washingtoni támadófal belső hármasa nem túl jó. Jarrett és Mitchel és Spaight a gyenge védelembe akár a kezdőbe is beférhet.

OSZTÁLYZAT: B

14.Tampa Bay Buccaneers

1/1 – Jameis Winston (Florida State)
2/34 – Donovan Smith, OT (Penn State)
2/61 – Ali Marpet, OG (Hobart)
4/124 – Kwon Alexander, OLB (LSU)
7/231 – Joey Iosefa, FB (Hawaii)

Összességében megosztó a Buccaneers draftja, de nem titok, hogy a legfontosabb úgy is az, hogy az 1/1-es, franchise irányítónak kikiáltott James Winston beváljon. Ha fejben sikerül felnőnie, és elkerüli a balhékat, valamint csakis a játékra – az amerikai futballra, nem a baseballra – koncentrál, akkor brutális támadóegység állhat össze Mike Evansszel, Vincent Jacksonnal és Austin Seferian-Jenkinsszel. Winston imád passzolni, nem fél megdobni a hosszú passzokat, és akár két védő közé is nyugodt szívvel odahajítja a labdát – ez a tulajdonsága nem biztos, hogy kifizetődő lesz, könnyen lehet, hogy sok interceptiont eredményez majd.

A második körben érkezett Winston „testőre”, Donovan Smith, aki minden bizonnyal már az első naptól kezdő lesz a Tampa Bay rendkívül gyenge támadófalában. Ez a választás annak fényében nem mondható jónak, hogy elérhető lett volna például Jake Fisher, az Oregon vakoldali tackle-je.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

A Bucs stábja úgy döntött, hogy felcserél a második kör végére, és elvitte Ali Marpetet, a 2015-ös játékosbörze egyik olyan játékosát, aki a felmérők előtt legtöbb draftguru listáján ott sem volt. Marpet ugyanis a divízió III-as Hobart Egyetemről jelentkezett a börzére, így először a Senior Bowlon került rivaldafénybe, és mutatta meg, hogy mit tud.

2014-ben egyetlen sacket sem engedett, és posztján kiemelkedett a bajnokságból, a combine-on pedig gyorsasága mellett erejéről és mozgékonyságáról is tanúbizonyságot tett. Persze az alacsonyabb osztályból érkező játékosoknál mindig nagy kérdés, hogy mire mennek majd a legjobbak ellen az NFL-ben, ám Marpettel csak erősödhet a Tampa Bay 2014-es idényben leszereplő támadófala.

Alexander a vékony linebacker sorba akár a kezdőbe is odaférhet, a két elkapó, Bell és Clay viszont annak ellenére is az ablakon kidobott cetlinek tűnik, hogy draft végi pickekről van szó – a gárda elkapóállománya ugyanis mély, így könnyen lehet, hogy a páros meg sem éri az 53-as, utolsó kerethirdetést.

Hiányoljuk a passzsiettetőt a börzéről, a Buccaneers ugyanis nem áll túlságosan jól ebből a szempontból.

OSZTÁLYZAT: B+

DeVante Parker már az első évében nagyot villanthat
DeVante Parker már az első évében nagyot villanthat

13.Miami Dolphins

1/14 DeVante Parker, WR (Louisville)
2/52 – Jordan Phillips, DT (Oklahoma)
4/114 – Jamil Douglas, OG (Arizona State)
5/145 – Bobby McCain, CB (Memphis)
5/149 – Jay Ajayi, RB (Boise State)
5/150 – Cedric Thompson, FS (Minnesota)
6/156 – Tony Lippett, CB (Michigan State)

Parker személyében megtalálta újdonsült első számú elkapóját a Miami. A Louisville-ről érkező játékos igazi szörnyeteg, rossz hír azonban, hogy az elkapó lábát műteni kell, így a nyarat és az edzőtábort ki kell hagynia, és valószínűleg csak az első fordulóban léphet pályára – ezáltal viszont szinte biztos, hogy csak harmadik számúként kezdi a szezont, rotációban.

Phillips kiválasztása ennyire korán nagy talány, hiszen Ndamukong Suh és Earl Mitchell személyében elit defensive tackle párosa van a csapatnak, cserejátékost pedig nem szokás ennyire hamar elvinni, így ez luxuspicknek mondható.

Douglas beférhet a szedett-vedett támadófalba, ám ő is inkább projekt, aki hosszú távon lehet jó, McCain viszont a gyenge szélső hátvéd sorban akár meglepetést okozhat. Az angol Ajayi lehet a börze egyik legnagyobb fogása, őt ugyanis a legtöbben második körbe várták, ám a draft előtt néhány nappal napvilágot láttak a térdével kapcsolatos aggályok.

Ajayinak ugyanis fiatal korában volt egy térdszalagszakadása, és a pletykák szerint a térde nincsen túl jó állapotban. Az elmúlt években ez azonban nem látszott a futó teljesítményén, és ha a profik között egészséges tud maradni, akkor már első évében is meglepetést okozhat, és kijátszhatja a kezdőből a villámléptű Lamar Millert.

A hatodik körös Tony Lippettnél kérdéses volt, hogy elkapóként, vagy védőként számít-e rá újdonsült csapata, és mint kiderült, inkább szélső hátvédet játszhat az NFL-ben. Az első edzéseken meg is lepett mindenkit, és sorozatban szerezte a labdákat – ha az edzőtáborra is át tudja menteni ezt a formáját, akkor még az egyik kezdőposztot is elcsípheti.

OSZTÁLYZAT: B+

12. New York Giants

1/9 – Ereck Flowers, OT (Miami, Fl.)
2/1 – Landon Collins, S (Alabama)
3/74 – Owamagbe Odighizuwa, DE (UCLA)
5/144 – Mykkele Thompson, S (Texas)
6/186 – Geremy Davis, WR (Connecticut)
7/226 – Bobby Hart, OG (Florida State)

Landon Collins rendkívül keményen ütköző játékos
Landon Collins rendkívül keményen ütköző játékos

1/9-re a vakoldali tackle kiválasztása tökéletesnek mondható – mintha a Giants stábja előre megsejtette volna, hogy a veterán Will Beatty súlyos mellizomsérülést szenved az edzőteremben. Az újonc Ereck Flowers így már az első idényében kezdő lesz. Nyers, atletikus tehetségről van szó, akinek igazából nem ártott volna egy-két év a fal erős oldalán, hogy belerázódjon, ám a kényszer nagy úr, így Flowers lett Eli Manning első számú „testőre”.

A Giants felcserélt a második kör legelejére a söprögető Landon Collinsért. Ő nagy fogás lehet, a legtöbben az első körbe várták. Megbízható szerelő, kemény ütközőjátékos, a passz elleni védekezésben viszont még nagyon sokat kell fejlődnie, de a csapatnak így is nagy érték 2/1-en.

Odighizuwa első szezonjában rotációban juthat szóhoz, viszont a passzsiettető Jason Pierre-Paul franchise tag alatt játszik, és 2016-ben nem biztos, hogy a csapatnál lesz, Odighizuwa kiválasztása leginkább már ennek szól, és hamar kezdővé válhat.

Thompson, Davis és Hart cserének jött, nem valószínű, hogy nagy karriert futnak be.

OSZTÁLYZAT: B+

11. Pittsburgh Steelers


1/22 – Alvin „Bud” Dupree, OLB (Kentucky)
2/56 – Senquez Golson, CB (Mississippi)
3/87 – Sammie Coates, WR (Auburn)
4/121 – Doran Grant, CB (Ohio State)
5/160 – JesseJames, TE (Penn State)
6/199 – Leterrius Walton, NT (Central Michigan)
6/212 – Anthony Chickillo, DE (Miami, Fl.)
7/239 – Gerod Holliman, S (Louisville)

Dupree lehet a Steelers újabb irányítósiettető réme
Dupree lehet a Steelers újabb irányítósiettető réme

Alvin Dupree nagy meglepetésre a Steelers „ölébe hullott” 1/22-re, pedig előzetesen biztos nem gondoltuk volna, hogy ennyit csúszik a Kentucky passzsiettetője. Ezzel az első körben ár-érték arányban Mike Tomlin együttese járt az egyik legjobban. Dupree megfelelő utódja lehet a veterán James Harrisonnak, és elfeledtetheti a 2013-as első körös Jarvis Jones által okozott csalódást.

A második körben viszont nem nevezhető jó választásnak Golson, aki méreteit tekintve szinte kizárt, hogy szélső hátvéd legyen. Golson olyan játékos, akit könnyen lehet, hogy egy, vagy akár két körrel hátrébb is elvihetett volna a Pittsburgh. Sammie Coates a harmadik körben már nem rossz érték, ám valljuk be, az elkapónak van még hová fejlődnie. Útvonalai nyersek, mozgása darabos, keze pedig maximum átlagosnak nevezhető – sok könnyű labdát ejt el, ez pedig koncentrációs problémára utal.

Grant személyében a negyedik körben még még egy szélső hátvéd érkezett a vékonynak számító posztra, míg Jamesben ott van a potenciál, hogy néhány éven belül átvegye HeathMiller helyét. Walton és Chickillo hasznos rotációs játékos lehet, viszont Holliman először valószínűleg csak a speciális egységben alkothat, de játéktudását tekintve az sem biztos, hogy sokáig a keretben marad.

A Louisville-ből érkező söprögető ugyanis vonzza a labdákat, és a 2014-2015-ös idényben 14 interceptiont szerzett, ám tulajdonképpen csak ez az, ami mellette szól. Szerelési technikája finoman szólva is rettenetes, ráadásul látszólag nem is ad bele mindent az ütközésekbe, ennek eredményeképp nagyon sok lehetőséget hibáz el. Kíméli magát, fél, ezt pedig ha nem vetkőzi le a profik között, akkor nagyon hamar csapat nélkül találja majd magát.

OSZTÁLYZAT: B+

White hamar feledtetheti Marshallt Chicagóban
White hamar feledtetheti Marshallt Chicagóban

10. Chicago Bears

1/7 – Kevin White, WR (West Virginia)
2/39 – Eddie Goldman, NT (Florida State)
3/71 – Hroniss Grasu, C (Oregon)
4/106 – Jeremy Langford, RB (Michigan State)
5/142 – Adrian Amos, S (Penn State)
6/183 – Tayo Fabuluje, OT (TCU)

A teljesen újjáépülő Bears első látásra remek draftot hozott össze. A holt szezonban Jetshez cserélt Brandon Marshall helyére az osztály talán legjobb elkapóját, Kevin White-ot sikerült elhozni, 1/7-en ez már alapból jó értéknek számít. A második körben a következő szezontól sémát váltó védelem is megkapta egyik alapemberét Eddie Goldman személyében, a nose tackle pedig nagy hiányposztja volt a csapatnak, így ez nagyszerű választás volt.

A román felmenőkkel bíró center, Hroniss Grasu is jó döntés volt. Az oregoni támadót a szakértők sokáig a legjobb játékosnak tartották a posztján. Benne is ott a potenciál, hogy akár már az első játékhéten kezdjen, Langford pedig tökéletesen kiegészítheti az öregedő félben lévő Matt Fortét, aki hiába a liga egyik legjobb futója, az elmúlt években óriási terhelést kapott, tehermentesíteni kell.

Adrian Amos az ötödik körben szintén kiváló pick. A Bearsnek egyébként is nagy szüksége volt a hátsó négyesben az erősítésre, Amos pedig tudását és játékintelligenciáját tekintve meglepetést okozhat, az sem elképzelhetetlen, hogy már az első szezonjában kezdeni fog.

OSZTÁLYZAT: A-

9. Dallas Cowboys

1/27 – Byron Jones, CB (Connecticut)
2/60 – Randy Gregory, DE (Nebraska)
3/91 – Chaz Green, OT (Florida)
4/127 – Damien Wilson, ILB (Minnesota)
5/163 – Ryan Russell, DE (Purdue)
7/236 – Mark Nzeocha, OLB (Wyoming)
7/243 – Laurence Gibson, OLB (Virginia Tech)
7/246 – Geoff Swaim, TE (Texas)

La’el Collins hatalmas fogás lehet Dallasban
La’el Collins hatalmas fogás lehet Dallasban

Byron Jones már a felmérőkön bizonyította, hogy félelmetes atléta, hiszen megdöntötte a világrekordot helyből távolugrásban! De Jones nem csak ebben jó. Kiemelkedő játékintelligenciával rendelkezik, a pályán remekül lát, és nagyon érzi, mikor és hogyan kell mozognia. Külön kiemelendő, hogy szélső hátvédként és söprögetőként is bevethető, így a Dallas rendkívül hasznos védővel gazdagodott.

Ezek után Gregory személyében a második körben igazi nagyágyúra tettek szert, a passzsiettető ugyanis a börze előtt végig elit tehetségként volt aposztrofálva, ám a játékos „sikeresen” lerombolta a megítélését. A Combine-on alig láthattuk, viszont a mérlegelésnél kiderült, hogy súlyproblémái vannak, ami miatt egyik sémába sem illik igazán, majd a néhány héttel később esedékes Nebraska-nyílt napra sem tudott megfelelő izmot pakolni magára. Ha ez nem lett volna elég, nem sokkal ezután meg is bukott a drogteszten, ezzel pedig végleg aláásta az esélyét annak, hogy a legjobbak között válasszák ki.

A már több balhés játékost is soraiban tudó Dallas aztán gondolt egyet, és úgy döntött, a második körben rizikózik és elviszi a passzsiettetőt, de itt már meg lehetett húzni. Mivel Greg Hardyt eltiltották, így Gregory sokat lesz pályán a szezon első felében, tehát lesz lehetősége bebizonyítani, hogy valóban elit tehetség.

A gárda börzéje a kezdőként bevethető játékosokat illetően itt ki is merült, a többiek csak rotációban, valamint a speciális egységben lehetnek hasznosak. Ami miatt a Cowboys mégis a börze egyik győztese, az az, hogy Jerry Jonesnak sikerült a klubhoz csábítania a draftolatlan szabadügynök támadófalembert, La’el Collinsot, akit azért nem vittek el, mert a rendőrség a volt barátnője meggyilkolásával kapcsolatosan tanúként hallgatta ki, ám hamar kiderült, hogy Collinsnak semmi köze sem volt a bűntényhez – pechére azonban az ügy a börze utánig húzódott, így az egyébként szintén hatalmas tehetség drafthelyére kihatott – igaz, hogy a falember ügynöke megszellőztette, hogy ha ügyfelét kiválasztják, akkor a játékos egy évet halasztani fog.

Collinsszal a már a 2014–2015-ös szezonban is parádés támadófal újabb kiváló játékossal erősödött, míg az együttes tulajdonképpen három első körös prospecttel gazdagodott.

Az egyetlen negatívum, hogy a Dallas az előzetesen vártakkal ellentétben egy darab futót sem vitt el, pedig a holt szezonban rivális Eagleshöz távozó DeMarco Murray helyére elfért volna valaki…

OSZTÁLYZAT: A-

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik!

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2015. 9. 11., 2.30 New England Patriots–Pittsburgh Steelers
2015. 9. 13., 19.00 Chicago Bears–Green Bay Packers
2015. 9. 13., 19.00 Houston Texans–Kansas City Chiefs
2015. 9. 13., 19.00 New York Jets–Cleveland Browns
2015. 9. 13., 19.00 Buffalo Bills–Indianapolis Colts
2015. 9. 13., 19.00 Washington Redskins–Miami Dolphins
2015. 9. 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers
2015. 9. 13., 19.00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks
2015. 9. 13., 22.05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints
2015. 9. 13., 22.05 San Diego Chargers–Detroit Lions
2015. 9. 13., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans
2015. 9. 13., 22.25 Oakland Raiders–Cincinnati Bengals
2015. 9. 13., 22.25 Denver Broncos–Baltimore Ravens
2015. 9. 14., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2015. 9. 15., 1.10 Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles
2015. 9. 15., 4.20 San Francisco 49ers–Minnesota Vikings
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik