Amerikai futball: újra elsőéves nyerte a Heisman-trófeát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.15. 06:47
null
Jameis Winston újoncrekordokat döntögetve juttatta nagydöntőbe hibátlanul menetelő csapatát (Fotó: Action Images)
Jameis Winston, a Florida State elsőéves irányítója nyerte el az egyetemi amerikaifutball-bajnokság legnagyobb egyéni elismerésének számító Heisman-trófeát.

 

A 20. születésnapja felé közeledő játékos az első évében az állami nagydöntőbe vezérelte csapatát, 13 alapszakaszmeccsen 3820 passzolt yardot és 38 touchdownt jegyzett úgy (mindkettő újoncrekord), hogy három meccset végig sem játszott, edzője ugyanis megtehette, hogy csapata nagy fölénye miatt lecserélje.

A Florida State egyetem elsőéves irányítója már az első meccsén parádésan mutatkozott be, 27 passzából 25-öt juttatott célba (csekély 92.6 százalék), 356 yardot passzolt, 25-öt futott és összesen 5 TD-t szerzett (4 passzolt, egy futott).

A Florida Statemagyar idő szerint január 7-én hajnalban játssza az állami döntőt az Auburnnel Pasadenában.

A voksoláson több mint háromszorosát kapta a második helyezett AJ McCarron (Alabama, irányító) pontjainak, a tavaly a Heisman-trófeát szintén elsőévesként megnyerő Johnny Manziel (Texas A&M, irányító) csak az ötödik lett.

A LEGUTÓBBI 10 HEISMAN-GYŐZTES
2004 Matt Leinart USC irányító
2005 Reggie Bush** USC futó
2006 Troy Smith Ohio State irányító
2007 Tim Tebow Florida irányító
2008 Sam Bradford* Oklahoma irányító
2009 Mark Ingram, Jr. Alabama futó
2010 Cam Newton* Auburn irányító
2011 Robert Griffin III Baylor irányító
2012 Johnny Manziel Texas A&M irányító
2013Jameis Winston
Florida State
irányító
*A drafton elsőként kelt el.
**Bushtól később elvették a díjat.




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik