Amerikaifutball-Eb: dráma, két hosszabbítás a döntőben

BENCSICS MÁRK, BUDAY ZOLTÁNBENCSICS MÁRK, BUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.06.07. 23:13
null
Németország megvédte a címét, és újra felkerült Európa trónjára (Fotók: Bratincsák Péter)
Nagyon jó előjelekkel érkezett a döntőbe mind az osztrák, mind a német csapat, hiszen mindkét alakulat magabiztosan nyerte meg két csoportmeccsét. Óriási várakozás és 27 000 néző várta a csapatokat: a rendező osztrákok az első felnőtt-tornájuk megnyerésére készültek, ezt épp a címvédő németek ellen kellett megpróbálniuk.

 

Az első negyed elejére rányomta a bélyegét, hogy a játékosok többsége még nem játszott ekkora közönség előtt. Az első öt labdabirtoklásból alig tudtak yardokat megtenni a csapatok, azonban egy rossz punt meghozta az áttörést. A balul sikerült játék után a német csapatnak csupán 26 yardot kellett megtennie, ezt egy Marco Ehrenfried-passzal teljesítette is, a célpont Niklas Römer volt. (0­–7) Ahelyett, hogy felocsúdtak volna a pofonból az osztrákok, újabb hatalmas hibát követtek el. Thomas Haider ejtett el egy labdát, amivel Maximilien Wild meg sem állt a végzónáig. Ezzel csupán néhány perc leforgása után 14–0-s előnyhöz jutottak a címvédők.

A második negyed elején nagyon közel voltak az újabb pontszerzéshez, de Stefan Ruthofer egy labdaszerzéssel meggátolta őket ebben. Úgy tűnt, végre belejönnek a játékba az osztrákok, azonban egy nagyon hosszú támadás után meg kellett elégedjenek egy mezőnygóllal. (3–14) Ekkor azt lehetett hinni, hogy a németeknek marad még idejük egy rohamra, de egy újabb labdaszerzés megállította a támadásukat. Sőt, remek helyzetbe hozta az osztrák támadósort, hogy tovább zárkózzon a félidő előtt. A Christoph Gross, Laurinho Walch duó pedig köszönte az ajándékot, és egy szép passzal közelebb hozta a hazai gárdát. (9–14) Ennek köszönhetően hangos üdvrivalgás közepette vonulhatott pihenőre csapatuk.

Marco Ehrenfried (8) a vállára vette csapatát
Marco Ehrenfried (8) a vállára vette csapatát

A második félidőben ott folytatta az osztrák védelem, ahol abbahagyta: egyből megállította a németeket. Ezután mindkét irányító eladta egyszer-egyszer a labdát. Az adok-kapokból végül a hazaiak jöttek ki jobban, és egy hosszú támadás után, már a negyedik negyedben megszerezték a vezetést, a mérkőzésen először. Philipp Margreiter hatpontosa után ráadásul az irányító Gross kétpontosa is sikerült. (17–14)

Bár az ezt követő német támadásból megszerezte a labdát Stefan Ruthofer, az osztrákok ezt nem tudták kihasználni. A németek végül csak egyenlítettek Jan Hilgenfeldt 25 yardos mezőnygóljával, ezzel hosszabbításra mentették a találkozót, mivel a rendes játékidőben több pont már nem született. (17–17)

A hosszabbításban azonban sajnos a csapatok helyett a bírók vették át a főszerepet. Úgy tűnt, megállítják a németeket a hazaiak, de egy kétes büntetés miatt folytathatták a támadásukat a címvédők. Ezt pedig Jan Hilgenfeldt hatpontosának köszönhetően ki is használták.

Jöhettek az osztrákok! Egy trükkös játéknak köszönhetően sikerült is a válasz Grosséknak – épp az irányító kapta el a labdát a végzónában. A feszültség csak tovább fokozódott, amikor az egyenlítő extra pontot Christopher Kappel a kapufa érintésével értékesítette.

A szabályok értelmében ismét az osztrákok jöhettek a 25 yardos vonalról, ám mivel nem tudtak előrehaladni, Kappelnek kellett ismét a labda mögé állnia, és végül 30 yardról könnyebben értékesítette a rúgást, mint 19-ről. (27–24)

Ekkor a németeknek már egy touchdown is elég volt a győzelemhez, ehhez egy újabb kétes bírói ítélet hozzá is segítette őket. Ismételten megakadt a támadásuk, ám repült a sárga zászló, és ezzel a lehetőséggel már Niklas Römer révén éltek is a fekete mezesek. (27–30) A találkozó eredménye ugyan német címvédés lett, de a csapatok ennél többet értek el: egy fantasztikus mérkőzéssel segítették az amerikai futball elterjedését Európában.

A legértékesebb játékos a három touchdownt passzoló Marco Ehrenfried lett. A németek irányítója legközelebb jövőre Stockholmban a világbajnokságon mutathatja meg tudását. Mivel mindkét csapat indul a tornán, így még a visszavágóját is megtekinthetjük ennek a remek találkozónak.

BRONZMECCS

Franciaország és Finnország is egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, így a harmadik helyért küzdhetett meg délután az Ernst Happel Stadionban mintegy tízezer néző előtt.

Guillaume Rioux (labdával) két touchdownt szerzett
Guillaume Rioux (labdával) két touchdownt szerzett

A finnek hiába szereztek labdát már a találkozó elején, a vezetést mégis a franciák szerezték meg Stephen Yepmo 1 yardos futásával (7–0). Finnország a második negyedben Veikka Lehtonen 4 yardos futásával egyenlített, de a félidő vége előtt Perez Mattison 45 yardos passzából Guillaume Rioux szerzett touchdownt és hétpontos előnyt a galloknak (14–7).

A szünet után a franciák folytatták a pontgyártást, Mattison előbb Steve Delavalt találta meg 27 yardos, majd Rioux-t 57 yardos touchdownt érő passzal (28–7). Az utolsó negyed első játékában a finnek szépítettek Ville Kurvinen 23 yardos elkapásával, de nem sokáig örülhettek, mert Anthony Dable 56 yardos futása ismét megnyugtató előnyhöz juttatta Franciaországot (35–14). Néhány perccel a vége előtt a finnek irányítója, Miro Kadmiry megdobta második TD-ját is, de Aappo Saloranta elkapása már csak a szépítésre volt elegendő (35–21).

Ezzel a győzelemmel Franciaország a 2010-es Eb után ismét érmet szerzett, míg Finnország ezúttal is lemaradt a dobogóról.

AMERIKAIFUTBALL-EB (AUSZTRIA)
DÖNTŐ, BÉCS
Ausztria–Németország 27–30
(0–14, 9–0 0–0, 8–3, 7–7, 3–6) – kétszeri hosszabbítás után

A 3. helyért, Bécs
Franciaország
–Finnország 35–21 (7–0, 7–7, 14–0, 7–14)

VÉGEREDMÉNY
1.
Németország
2. Ausztria
3. Franciaország
4. Finnország
5.
Svédország
6.
Dánia (kiesett)

TOVÁBBI HELYOSZTÓ

Az 5. helyért
Svédország–Dánia 24–17 (6–0, 3–3, 0–14, 15–0)

A CSOPORTMÉRKŐZÉSEKEN

A-CSOPORT
KEDDI EREDMÉNY
3. FORDULÓ
Németország–Svédország 52–40
(14–0, 14–12, 7–14, 17–14)
St. Pölten

VASÁRNAPI EREDMÉNY
2. FORDULÓ
Finnország–Svédország 16–13
(6–0, 0–6, 10–0, 0–7)
St. Pölten

PÉNTEKI EREDMÉNY

1. FORDULÓ
Németország–Finnország 47–7
(7–0, 17–0, 16–7, 7–0)
St. Pölten

A csoport végeredménye:
1. Németország 2 győzelem/0 vereség (99–47), 2. Finnország 1/1 (23–60), 3. Svédország 0/2 (53–68)

B-CSOPORT
SZERDAI EREDMÉNY
3. FORDULÓ

Ausztria–Franciaország 28–9 (14–0, 0–3, 14–0, 0–6)

HÉTFŐI EREDMÉNY
2. FORDULÓ
Franciaország–Dánia 65–0
(13–0, 28–0, 14–0, 10–0)

SZOMBATI EREDMÉNY
1. FORDULÓ
Ausztria–Dánia 49–7
(14–0, 7–0, 21–0, 7–7)
Graz

A csoport végeredménye:
1. Ausztria 2/0 (77–16), 2. Franciaország 1/1 (74–28), 3. Dánia 0/2 (7–114)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik