Videó: kiestek, majd a lelátón rángatta meg az ellenfél drukkerét a hamburgi

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 09:17
null
Leistnernek nem volt jó napja a szülővárosában (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a német másodosztályú Hamburg 4–1-re kikapott és kiesett a harmadosztályú Dynamo Dresden ellen a Német Kupa hétfői játéknapján. A meccset követően a hamburgiak 30 éves védője, Toni Leistner felment a lelátóra, és megrángatta az ellenfél csapatának egyik drukkerét. Az esetről természetesen videó is készült. Helyi beszámolók szerint a drukker, akivel dulakodott a hamburgi játékos, a futballista terhes feleségét szidta, miközben Leistner nyilatkozott.


Emlékezetes,
néhány napja a Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő nem tudta kizárni a drukkerek kritikus megnyilvánulásait interjú közben. Németországban a HSV 30 esztendős védője, Toni Leistner nem állt meg a mutogatásnál, a riportert faképnél hagyva felugrott a lelátóra és ott fellökte az egyik drezdai szurkolót, aki terhes feleségét szidta miközben a futballista nyilatkozott. Több sem kellett a botrányhoz, a kialakult lökdösődésben a biztonságiaknak kellett megvédeniük a bekket.

A hangulatot a Hamburg 4–1-es kupaveresége „alapozta meg”. A Bundesliga 2-ből az előző évadban kiesett Dynamo kevesebb mint 20 perc után 2–0-ra vezetett az élvonalba vágyó HSV ellen. A vendégcsapat a folytatásban sem tudott kikászálódni a gödörből, hiába szépített 3–0 után a véghajrában, még a háromgólos vereséget sem tudta elkerülni Drezdában.

A Drezdában született és korábban a Dynamóban is futballozó Leistner később úgy nyilatkozott, sajnálja a kialakult helyzetet, de nem hagyhatta szó nélkül, hogy a családját szidják.

Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik