Union: Többet kaptam az elmúlt hónapoktól, mint vártam – Schäfer

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 22:33
null
„Annak ellenére is könnyen, gyorsan ment a beilleszkedés, hogy koronavírusos és sérült is voltam” (Fotó: Getty Images)
Schäfer András, a német Union Berlin magyar válogatott labdarúgója elégedett a maga mögött hagyott idénnyel, a Nemzetek Ligájában pedig szeretnék borítani a papírformát az erős ellenfelekkel szemben.


Schäfer András az M4 Sportnak azt mondta, egyénileg és klubszinten is jó idényen van túl, az pedig, hogy a Bayern München, a Borussia Dortmund, vagy éppen hetvenezer néző előtt a Hertha BSC ellen játszhatott, minden várakozását felülmúlta.

„Annak ellenére is könnyen, gyorsan ment a beilleszkedés, hogy koronavírusos és sérült is voltam. Az edzőm a kezdetektől fogva bízott bennem, többet kaptam ettől az elmúlt négy hónaptól, mint vártam”– fogalmazott a 23 éves középpályás, aki január végén szerződött Dunaszerdahelyről a német fővárosba.

A Freiburg ellen szerzett első Bundesliga-góljával kapcsolatban elmondta, már az is meglepte, hogy bekerült az utazó keretbe, előtte ugyanis mindössze kettőt edzett a csapattal.

„Örökké emlékezetes találkozó marad, azt a mezemet pedig végre a család kapja”– tette hozzá a középpályás, aki szerint a párharcok megnyerésében fejlődött a legtöbbet azóta, hogy Németországba igazolt. „Az biztos, hogy a nyáron rá kell feküdnöm a befejezésekre, mert ezen a nyolc összecsapáson annyi helyzetem volt, mint előtte két év alatt sem”.

A 17-szeres magyar válogatott futballista elmondta, az Uniont minden szezon előtt a kiesés elkerüléséért küzdő gárdák közé sorolják, ennek fényében hihetetlen, hogy az ötödik helyen végzett, így ősszel az Európa-liga főtábláján szerepelhet. Kifejtette, a vezetőség által megfogalmazott cél a 40 pont megszerzése volt, ehhez képest 57-tel zártak, az utolsó hét meccsükből pedig annak köszönhetően tudtak hatot megnyerni, hogy lazán, stressz nélkül játszhattak.

A következő idényre előretekintve elmondta, hat játékos biztosan távozik az együttestől, s mivel augusztus és november között 27 tétmérkőzés vár majd rájuk, várhatóan legalább ennyien érkezni is fognak. Saját első számú céljaként azt jelölte meg, hogy minél több játékpercet kapjon, és a lehető legjobb teljesítménnyel élvezzen ki minden időt, amit a pályán tölt.

A magyar válogatott jövő hétfőn kezdődő edzőtáborával, valamint a soron következő négy Nemzetek Ligája-erőpróbával kapcsolatban kiemelte, Marco Rossi szövetségi kapitányhoz hasonlóan ő is azt szeretné, hogy a találkozók után úgy jöjjenek le a pályáról, mint tavaly az Európa-bajnokságon.

„Ezek azok a meccsek, melyekért érdemes elkezdeni focizni” – utalt Schäfer arra, hogy nemzeti együttesünk 11 nap alatt kétszer játszik az Eb-ezüstérmes angolokkal, egyszer-egyszer pedig az Európa-bajnok olaszokkal, valamint a németekkel is megküzd.

„Nagyon várom a mérkőzéseket, de ilyen rövid idő alatt négy ilyen összecsapás nem lesz könnyű. Elengedhetetlen, hogy labdabirtoklásban előrelépjünk, de extra motivációra senkinek nem lesz szüksége. Szeretnénk úgy futballozni, hogy mindegyik találkozót érdemes legyen megnézni, szeretnénk a korábbinál bátrabb játékot felvállalni– mondta a középpályás, aki egyáltalán nem érzi magát fáradtnak, sokkal inkább sajnálja, hogy máris véget ért ez a szezon.– Szeretnénk borítani a papírformát, és a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihozni a Nemzetek Ligájából”.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik