Száztizenhárom – Tóth Ádám jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.11.19. 00:00

A 2014-es világbajnoki döntő előtt volt szerencsém Németországban élő magyarokkal vacsorázni. Lenyűgözött a magabiztosságuk, az országban jószerével a saját rendezésű 2006-os vb óta futball-láz tombolt, és az abszolút csúcs elérésétől egyetlen lépcsőfok, az Argentína elleni finálé választotta el őket. Fel sem vetődött bennük a vereség lehetősége, még a drámai, hosszabbítással záruló összecsapás sem ingatta meg őket a hitükben. Végül nem is kellett csalódniuk, hiszen a csereként beálló Mario Götze káprázatos góljával győzelemre vezette csapatát a 113. percben. Németország ledöntötte a futballjával kapcsolatos sztereotípiák egész sorát: Joachim Löw szövetségi kapitány irányításával átalakult a korábbi évtizedekre jellemző, hatékonyságra alapozó, szürke és védekező játékstílus a Brazíliában látott támadó szellemű futballá – amelyet a házigazda is megtapasztalhatott az elődöntőben elszenvedett 7–1-es vereséggel.

Az élet örök körforgásának tudható be, hogy kedd este Toni Kroosék szaladtak bele a késbe, a spanyolok elleni súlyos vereség, a 0–6 után többen a szövetségi kapitány menesztését követelik, de a Német Labdarúgó-szövetség kitart Joachim Löw mellett. A szakember tizennégy éves regnálása során csapata most van a legmélyebben lelkileg – talán a 2018-as vb-búcsú említhető még hasonló traumaként –, mégsem tűnik úgy, hogy lenne B-terve a jövő nyári Európa-bajnokságra. Generációváltásra tett próbálkozásai félresikerültek, az állandó kísérletezgetés során az általa felkészített válogatott elveszítette identitását, oda az ellenállhatatlan támadófutball, amiért milliók rajongtak.

A világbajnoki trió – Mats Hummels, Jérome Boateng és Thomas Müller – mellőzésével a makacsság eddig ismeretlen szintjére lépett a kapitány, aki az újoncok kényszeres behívásával igazolná döntése létjogosultságát. Vezetésével száztizenkét futballista mutatkozott be a Nationalelfben, pedig lehet, most egy száztizenharmadikra lenne szükség, aki a győzelem ösvényére navigálná vissza a csapatot, aki éppen őt váltaná – a kispadon...

Ezért indultak meg a találgatások az utódját illetően. A Bayern Münchennél csodát tevő Hans-Dieter Flick 2006 és 2014 között már dolgozott a segítőjeként, és állítólag a Német Labdarúgó-szövetség a bajor klub szakvezetőjének megszerzésével szeretne új korszakot kezdeni az Eb után – azért is, hogy a német futballért rajongók ismét önbizalommal telve ülhessenek a vacsoraasztalok mellé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik