Szalai gólpasszt adott, Raúl hármat lőtt

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 17:50
null
Raúl első mesterhármasát jegyezte a Bundesligában (Fotó: Action Images)
Szalai Ádám gólpasszal járult hozzá, hogy a Mainz három vereség után megszakítsa rossz sorozatát a német labdarúgó-bajnokság élvonalában. A rendkívül fordulatos szombati játéknap eddigi legkiemelkedőbb teljesítményét Raúl nyújtotta: a spanyol támadó mesterhármast ért el, vezérletével a Schalke kiütötte a Werder Brement.

 

SCHALKE–WERDER BREMEN 4–0

A két csapat elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján rangadó, a táblázaton elfoglalt helyük szerint egy meccs a sok közül – így kezdődött a Schalke–Werder randevú. Az évkönyvek minden bizonnyal Raúl nagy napjaként őrzik majd meg a kilencven perc emlékét. Az első hazai gólt a 22. percben Metzelder fejelte, majd következett Raúl, aki az első félidő hajrájában lőtte az első gólját, fordulás után pedig a maradék kettőt. Raúl a legutóbbi hazai bajnokin két gólt vágott a St. Paulinak, a jelek szerint kezd belelendülni – ahogyan talán az idényt katasztrofálisan kezdő csapata is. A legutóbbi szezonban a két csapat kölcsönösen elvitte egymás otthonából a három pontot, most ez a tendencia megszakadt.

SCHALKE–WERDER BREMEN 4–0
 

 

MÖNCHENGLADBACH–MAINZ 2–3

Az előző három fordulóban rendre vereséget szenvedő Mainz a Mönchengladbachnál vizitált, és sokáig rosszul állt a szénája. Az első félidőben Wetko kapust és Malik Fathit is le kellett cserélni sérülés miatt – előbbi helyére a 39 éves Martin Pieckenhagen állt be –, kétszer vezetett is a Gladbach, a vége azonban a vendégek szája íze szerint alakult. A végjáték hőse Szami Allagui volt, aki becserélése után egy perccel egyenlített, majd befejelte a győztes gólt is. Szalai Ádámnak az első vendégtalálatnál volt szerepe, remek helyzetfelismeréssel ő adta a gólpasszt Schürrlének. A magyar csatár végigjátszotta a mérkőzést.

MÖNCHENGLADBACH–MAINZ 2–3
 

 

FREIBURG–DORTMUND 1–2

Sokáig nagy bajban volt a Dortmund a rendkívül okosan játszó Freiburg ellen, amelynek ráadásul szerencséje is volt: vezető góljánál Weidenfeller kapus kiejtette a labdát, Szubotics pedig rábombázta Hummelsre… Később a Dortmund sem panaszkodhatott a szerencséjére. A hajrában a csereként beálló Lewandowski fejjel egyenlített, majd egy jobb oldali beadás után Mensur Mujdza a saját kapujába ügyetlenkedte a labdát – újabb öngól. A lefújás előtt nem sokkal Blaszczykowski senkitől sem zavartatva hét méterről az üres kapu fölé lőtte a labdát, de ennek végül nem lett következménye, a Borussia megőrizte előnyét, és immár 12 fordulón át őrzi veretlenségét is. A sérüléséből felépülő Hajnal Tamás a második csapatnál töltötte a hétvégét.

HANNOVER–HAMBURG 3–2

A két gárda legutóbbi tíz mérkőzéséből hat döntetlent hozott, három találkozón gól sem született – ehhez képest „történelmi csatát" vívtak egymással szombaton. Mindkét csapat vezetett, mindkettő egyenlített, érett a szokásos iksz – aztán a csereként beálló Mike Hanke a ráadáspercekben befejelte a hazaiak győztes gólját. Hozzá kell tenni, a sok sérülés miatt a HSV meglehetősen felforgatott csapattal lépett pályára.

FRANKFURT–HOFFENHEIM 0–4

A Frankfurt jó passzban várta a játéknapot, hét forduló óta őrizte veretlenségét, a Hoffenheim két zakóból lábadozott – és mégis egy régi tendencia érvényesült, zárójelbe téve mindenféle előjelet. Nevezetesen: az Eintracht ötödször találkozott a Hoffenheimmel – és ötödször sem tudta legyőzni. A duplázó Vedad Ibisevic először szerzett két gólt ebben a szezonban bajnoki mérkőzésen – a kupában már volt duplája, egy ugyancsak idegenbeli 4–0-s győzelem alkalmával (Rostock).

NÜRNBERG–KAISERSLAUTERN 1–3

Hol van már a Nürnberg hármas győzelmi szériája... A Legende rossz passzba került, egymás után másodszor is kikapott, ráadásul a Kaiserslautern ellen már az első negyedóra végén látszott, hogy bukás lesz a vége. A vendégek három horvát játékosuk révén vitték el a három pontot: Stiven Rivic kezdte a gólgyártást, majd Ivo Ilicevic (ő kettős állampolgár) és Srdjan Lakic egy-egy fejes góllal a szünetre eldöntötte a meccset. A Lautern 2005 óta harmadszor járt Nürnbergben, az előző két alkalommal kikapott.

BAYER LEVERKUSEN–BAYERN MÜNCHEN 1–1

A forduló szombat esti mérkőzésén a Bayern szépségdíjas támadás végén, a kiváló formában lévő Mario Gomez góljával szerzett vezetést, Arturo Vidal 11-esből egyenlített. A mérkőzésről hosszabban itt olvashat.

BUNDESLIGA 
13. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Eintracht Frankfurt–Hoffenheim 0–4 (Vukcevic 31., Ibisevic 69., 70., Mlapa 90.)
Freiburg–Borussia Dortmund 12 (Hummels 26. – öngól, ill. Lewandowski 75., Mijdza 78. – öngól)
Hannover–Hamburger SV 3–2 (Stindl 31., C. Schulz 59., Hanke 91., ill. Heung Min Szun 40., 54.)
Mönchengladbach–Mainz 2–3 (Reus 53., 69., ill. Schürrle 64., Allagui 76., 88.)
Nürnberg–Kaiserslautern 1–3 (Mak 67., ill. Rivic 4., Ilicevic 12., Lakic 33.)
Schalke–Werder Bremen 4–0 (Metzelder 22., Raúl 45+2., 56., 71.)
Bayer Leverkusen–Bayern München 1–1 (Vidal 45+2. – 11-esből, ill. Gomez 34.)
Vasárnapi mérkőzések
Stuttgart–1. FC Köln 15.30 (tv: Eurosport2, élő)
St. Pauli–Wolfsburg 17.30 (tv: Eurosport2, élő)

AZ ÁLLÁS 
  1. Borussia Dortmund 13 11 1 1 31–8 +23  34
  2. Mainz 13 9 4 22–14 +8  27
  3. Bayer Leverkusen 13 7 4 2 24–17 +7  25
  4. Hannover 13 7 1 5 17–22 –5  22
  5. Hoffenheim 13 6 3 4 26–16 +10  21
  6. Freiburg 13 7 6 19–20 –1  21
  7. Eintracht Frankfurt 13 6 2 5 20–15 +5  20
  8. Bayern München 13 5 5 3 19–14 +5  20
  9. Hamburg 13 5 3 5 19–20 –1  18
10. Nürnberg 13 5 3 5 18–21 –3  18
11. Werder Bremen 13 4 3 6 19–31 –12  15
12. Wolfsburg 12 4 2 6 20–21 –1  14
13. Kaiserslautern 13 4 2 7 20–25 –5  14
14. Schalke 13 3 4 6 19–19 0 13
15. St. Pauli 12 4 1 7 12–19 –7  13
16. VfB Stuttgart 12 3 2 7 25–22 +3  11
17. Mönchengladbach 13 2 4 7 23–36 –13  10
18. 1. FC Köln 12 2 2 8 13–26 –13  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik