RB Leipzig: Miért kérdeznek mindig Haalandról? – Szoboszlai

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.28. 20:03
null
Szoboszlai Dominik nem érti, miért kérdezik mindig Haalandról (Fotó: Twitter/RB Leipzig)
Az RB Leipzig magyar légiósa, Szoboszlai Dominik – aki sérülése után fél évvel, július 17-én mutatkozott be klubjában – a lipcseiek híroldalának, az RB Live-nak adott interjút, amelyben elmondta, kisebb sérüléssel bajlódik, ám pénteken már ismét a csapattal edzhet. Szoboszlai korábbi salzburgi csapattársával, Erling Haalanddal való kapcsolatáról is beszélt.

 

Az RB Leipzig három magyar játékost (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik) is foglalkoztat, Szoboszlairól kiderült, ugyan nem a korábbi sérülése újult ki, ám kisebb húzódással bajlódik, ami azt eredményezte, hogy egyedül kell edzenie, állítása szerint azonban pénteken újfent a csapattársaival készül az idénykezdetre.

„Nem ígérhetem, hogy az első mérkőzésen, a Sandhausen elleni kupameccsen bevethető leszek, de előre tekintek. Nem egyszerű feldolgozni, ha egy játékosnak ilyen sok időt kell hagynia sérülés miatt, ám ez egy új kezdet számomra" – mondta Szoboszlai Dominik, hozzátéve: nem befolyásolták magyar csapattársai, amikor Lipcsébe igazolt.

A magyar válogatott játékos nem érti teljesen, miért kérdezik mindig Erling Haalandról, és a kettejük közti baráti kapcsolatról.

„Mindig ugyanazt a kérdést kapom. Miért kérdeznek mindig Haalandról? Igen, szoktunk beszélgetni, de mindketten a saját karrierünkre koncentrálunk, és a fociról nem diskurálunk."

Szoboszlai korábbi salzburgi, egyben jelenlegi edzőjéről, Jesse Marschról is beszélt.

„Tudja, mire vagyok képes, és én is tudom, hogy ő mire képes. Ugyanakkor Lipcsében még bizonyítanom kell" – fogalmazott a 2019–2020-as idényben az osztrák liga legjobbjának megválasztott középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik