Willi Orbán vezér akar lenni az új idényben is (Fotó: AFP)

 

Az MTI emlékeztetett, a válogatott légiósok háromhetes pihenőt kaptak a csoportkörös Eb-búcsú után egyesületüktől, kedden viszont már megjelentek a tréningen.

„Régóta vagyok a klubnál, tudom, mit vár az edző, és ismerem a Bundesligát – jelentette ki Willi Orbán. – Elöl akarok járni a munkában, jó teljesítményre törekszem, és vezetni akarom a fiatalabbakat a védelemben" – szögezte le a gyakorlás után.

A 28 éves magyar válogatott játékos kifejtette, utálnak veszíteni, és ambíciózus célokat fogalmaznak majd meg a következő szezonra.

„Ami a várható visszatérést illeti a négyvédős rendszerhez, rugalmasnak kell lennünk. Mindannyian ismerjük a három- és négyvédős felállás feladatait" – tette hozzá az MTI által idézett játékos.

A bajnoki ezüstérmes Leipzig harmadik magyarja, Szoboszlai Dominik – aki sérülés miatt kihagyta az Eb-t – szombaton mutatkozott be új csapatában a holland AZ Alkmaar elleni felkészülési mérkőzésen.