RB Leipzig: Gulácsiék társa eldurvult, félbe kellett szakítani az edzést – fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.24. 13:02
null
Demmét ápolni kellett Keita belépője után (Fotók: Bild)
Félbeszakadt a német élvonalbeli, az ausztriai Seefeldben edzőtáborozó RB Leipzig hétfői tréningje. Ralph Hasenhüttl vezetőedző azt követően rendelte be idő előtt a szállodába játékosait, hogy a Liverpoollal szóba hozott Naby Keita a kelleténél durvábban szerelte Diego Demmét, aki csak segítséggel tudott lebicegni a pályáról.

 

A Bild beszámolója szerint a 22 éves guineai középpályás az egymás közti játék során brutálisan lépett oda a 25 esztendős Demmének, akivel a mögöttünk hagyott idényben rendszeresen együtt szerepelt a Gulácsi Pétert is foglalkoztató lipcseiek középpályáján. Keita 31, Demme 32 találkozón lépett pályára a Bundesligában a 2016–2017-es évadban.

Az ütközet eredményeként Demme a földön maradt, bekötötték a jobb térdét, s le kellett támogatni a pályáról. Egyelőre nem tudni, milyen súlyos az egyszeres német válogatott középpályás sérülése. A Bild azt írta, Demmét kórházba szállították kivizsgálásra.

Demmét le kellett támogatni a pályáról (Fotók: Bild)
Demmét le kellett támogatni a pályáról (Fotók: Bild)


Hasenhüttl azonnal félbeszakította a tréninget, és berendelte futballistáit a szállodába.

Bár minden bizonnyal nincs köze az esethez, a Bild megjegyzi, a Premier League-ben szereplő Liverpool nemrég 83 millió eurós ajánlatot tett a Leipzignek Keitáért, ám Ralf Rangnick, a német gárda sportigazgatója nem hajlandó eladni a csapat alapemberét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik