PSG: a Leipzig francia sztárja szívesen visszatérne Párizsba

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 11:55
null
Christopher Nkunku nem zárja ki, hogy visszatér Párizsba (Fotó: AFP)
Christopher Nkunkut, az RB Leipzig labdarúgócsapatának francia válogatott csatárát foglalkoztatja a gondolat, hogy visszatérjen a Paris Saint-Germainhez.

A 24 éves támadó 2010-ben gyerekként került a PSG-hez, melytől 2019-ben igazolt Lipcsébe, ahol a legutóbbi szezonban parádésan teljesített: 51 tétmérkőzésen 55 gólt szerzett, a bajnokságban negyedik lett a csapatával, a Német Kupát pedig megnyerte.

Nkunkut 2024-ig szerződés köti a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Leipzighez, melynek ügyvezetője, Oliver Mintzlaff a minap kijelentette, hogy a francia játékos biztosan marad a következő szezonban is. A futballista azonban vasárnap, a francia nemzeti csapat edzőtáborában már korántsem nyilatkozott ennyire egyértelműen.

„Egyetlen lehetőséget sem zárok ki, a futballban bármi megtörténhet. Mindig mondtam, hogy Párizs az otthonom, a klub pedig kedves nekem” – jelentette ki Nkunku, hozzátéve, hogy jólesik számára a PSG érdeklődése, ugyanakkor a Leipzig mindent megtesz azért, hogy maradjon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik