NL: Matthäus szerint nem csak csatárposzton vannak gondjai a németeknek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 11:15
null
Matthäus kritikát fogalmazott meg (Fotó: AFP)
Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitány szerint a német labdarúgó-válogatottnak, mely pénteken a magyarokat fogadja a Nemzetek Ligájában, nem csak csatárposzton vannak gondjai.

 

A 61 éves német válogatottsági rekorder a Welt című napilapnak adott interjúban azt mondta, a német válogatott jó úton halad a november 20-án kezdődő katari világbajnokságot illetően, ugyanakkor a sportági szövetség (DFB) a felelős azért, hogy bizonyos posztokon nem megfelelő a játékosok fejlődése.

„Alig van jól felépített jobb és bal oldali védőnk, emiatt a DFB-nek fel kell tennie a kérdést, hogy mit csinált rosszul az elmúlt években. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a futballisták felépítését illetően már rájöttek a gondokra és folyamatosan változtatnak bizonyos dolgokon az edzésmunkát illetően” – nyilatkozta Lothar Matthäus.

A játékosként világbajnok és Európa-bajnok szakember „nagyon fontosnak” nevezte a németek következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését. Hansi Flick szövetségi kapitány együttese pénteken Lipcsében a magyarokat fogadja, három nappal később Anglia vendége lesz a Wembleyben.

„A kapitány talán egy-két helyen kipróbál új játékosokat, de nyolc-kilenc poszton egyértelmű, hogy kik lesznek a kezdők, javarészt a Bayern Münchenből válogatva” – vélekedett Matthäus.

Ami a németek vb-keretét illeti, Matthäus nem számít arra, hogy valaki „meglepetésszerűen” bekerül a Katarba utazók közé.

„Szerintem túlságosan sok is a lehetőség, így lesznek olyanok, akiknek csalódottan kell majd tudomásul venniük, hogy nem mehetnek a vb-re” – mondta, majd reményét fejezte ki, hogy Florian Wirtz, a Bayer Leverkusen 19 éves támadója még a vb előtt felépül keresztszalag-szakadásából, és ott lehet Katarban.

NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT

20.45: Németország–Magyarország, Lipcse (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Olaszország–Anglia, Milánó

Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
Szeptember 26., 20.45: Anglia–Németország

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia 4 2 2 1–6 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik