Németország: Nincs probléma az utánpótlással a német futballban – Flick

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 10:19
null
Hans-Dieter Flick (balra) beszédet mond a frankfurti edzőközpont átadásán, mellette Oliver Bierhoff, a DFB sportigazgatója (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nincs probléma a sportág utánpótlásával az országban.

 

„Optimista vagyok ebben a kérdésben, mert mindig jönnek új és tehetséges játékosok, ezen nagyon keményen dolgozik a szövetségünk” – nyilatkozta Hans-Dieter Flick csütörtök este Frankfurtban, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) új edzőközpontjának átadásán.

Az 57 éves szakember szerint mindenekelőtt az a fontos, hogy „felismerjük a potenciált, mire lehet képes egy futballista, és hova juthat el kettő, három, vagy négy év múlva”.

„Ezért is van szükségünk erre a létesítményre”
– tette hozzá.

A 150 millió euróért épített edzőközpont és akadémia a DFB közlése szerint a német labdarúgás „szíve” lesz, a felnőttválogatott pedig itt készül majd fel szeptemberben a magyarok és az angolok elleni Nemzetek Ligája-találkozókra.

Oliver Bierhoff, a német szövetség sportigazgatója szerint a korosztályos válogatottak is profitálnak majd az új létesítmény nyújtotta lehetőségekből.

„Rendkívül fontos az a tudományos tevékenység, amit itt elvégzünk, mert ez jobbá teszi majd a csapatnál zajló munkát, de elérhetővé tesszük a teljes futballrendszerünk számára” – jelentette ki.

Bierhoff úgy vélte, nincs még egy szövetség a világon, amely „így összefogná a sportolók, a szakértők és a klubok között zajló munkát”.

Az A-divízió 3. csoportját vezető magyar válogatott szeptember 23-án játszik Németországban, három nappal később pedig az Európa-bajnok olaszokat fogadja, míg a németek Anglia vendégeként zárják az NL-sorozatot.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik