Németország: Metzelder felfüggesztettet kapott gyermekpornográfia terjesztéséért

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 18:33
null
Christoph Metzelder a bírósági tárgyalást követően (Fotó: AFP)
A korábbi német válogatott labdarúgó, Christoph Metzelder tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott gyermekpornográfia terjesztéséért.

 

A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki második helyezett egykori védő beismerte az ügyész vádjainak jelentős részét. A 40 éves Metzeldert gyermekekről és fiatalkorúakról készült pornográf felvételek birtoklásával vádolták, valamint azzal, hogy 29 fájlt továbbított három nőnek. Ezekből a volt futballista 26 felvétel létezését beismerte.

A pályafutása során a többi között a Borussia Dortmundot, a Real Madridot és a Schalkét is erősítő Metzelder 47 alkalommal lépett pályára a német válogatottban.

Visszavonulása után az ARD televízió-csatorna szakértőjeként dolgozott. Szülővárosa klubja, a TuS Haltern elnöke is volt, a pozícióról 2019 szeptemberében mondott le a vádak nyilvánosságra kerülésekor, ám ekkor még tagadta ezeket. Az ítélet nem jogerős.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik