Németország: David Wagner lesz a Schalke új edzője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.02. 21:53
A következő idénytől az angol élvonalbeli Huddersfieldtől januárban távozott David Wagner lesz a klub edzője – számolt be róla a Sky Sports. A németországi születésű, játékosként az amerikai válogatottban nyolc alkalommal szereplő Wagner a Schalkénál jelenleg megbízott trénerként dolgozó Huub Stevenst váltja majd a nyáron.

Wagnert januárban azt követően mentették fel a Huddersfieldnél a munkavégzés alól, hogy a csapattal az utolsó helyen állt, nyolc pontra a bennmaradást jelentő pozíciótól. Wagner amúgy másfél évvel korábban meglepetésre jutott fel a Premier League-be a Huddersfielddel és ott a 2017–2018-as idényben bent is tudott maradni.

Wagner a januári távozása után úgy nyilatkozott, hogy pihenőt tart, majd most a Schalke hívásának nem tudott ellenállni.

A most 47 éves szakvezető egyébként Németországban született és játékosként megfordult a Schalkében is – 1995 és 1997 között szerepelt a klubnál, így tagja volt az UEFA-kupát 1997-ben megnyerő gárdának is.

Arról a Sky Sports nem számolt be, hogy mennyi időre szóló szerződést ír alá a klub és az új edző.

A Schalkénál jelenleg Huub Stevens személyében megbízott tréner dolgozik, miután március közepén menesztették Domenico Tedescót hét nyeretlen meccs után. Érdekesség egyébként, hogy amikor Wagner a Schalkénél futballozott és UEFA-kupát nyert, az együttes mestere akkor is Huub Stevens volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik