Németország: Dárdai Pál a 200. tétmérkőzésére készül

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.09.24. 08:56
null
Dárdai Pál a kétszázadik tétmérkőzésére készül szakvezetőként (Fotó: AFP)
Kétszázadik tétmérkőzésére készül szakvezetőként, a futballért ugyanúgy rajong, mint régen, a mai internetes világért viszont nincs oda – interjú az édesapja, valamint Mezey György intelmeit sosem feledő Dárdai Pállal, a Hertha vezetőedzőjével.

– Tudja, mi következik szombaton?
– Az RB Leipzig elleni mérkőzés.

– Azon felül?
– Még csak sejtésem sincs.

– A kétszázadik tétmeccse edzőként.
– Azt a kétszázát!

– Nagy szó, nem?
– Biztosan az, de nekem összefolynak a mérkőzések. Szombaton lejátszod a soros bajnokit, vasárnap megtartod a regeneráló edzést, hétfőre szabadnapot adsz a játékosoknak, de te már az előtted álló feladatra készülsz, kedden előbb megbeszélés a kollégákkal, majd jön az első edzés a héten, aztán pikk-pakk, itt a péntek, amikor hazai meccs esetén beköltözöl a szállodába, vagy elutazol az idegenbeli találkozóra. Így megy ez – és így is van jól.

– Tétre menő összecsapáson százkilencvennégy alkalommal ült a Hertha kispadján, ötször pedig a válogatottén. Mit tippel, pozitív az összmérleg?

– Az attól függ, mit tekintünk pozitívnak. Még nem estem ki a csapatommal, engem még nem billentettek fenéken – ez alighanem pozitív. Mindazonáltal máig a fülembe cseng, amit még Mezey György az edzőképzésen mondott: akkor lesz valaki jó edző, ha egyszer kirúgják!

– Tehát Dárdai Pál még nem jó edző?

– Erre nem nekem kell válaszolnom. Én csak azt tudom, hogy jól érzem magam a bőrömben. A labdarúgásban élek, boldog vagyok. Elvoltam akkor is, amikor nem az első csapatért feleltem, és elleszek akkor is, amikor egyszer visszamegyek az utánpótlásba. Elvagyok, mint a befőtt. A lelkiismeretem tiszta, amit ígértem, mindig betartottam. Amikor szövetségi kapitány voltam, odahaza mindenki beállt mögém, ezért is sikerült hatalmasat lökni a magyar foci szekerén. A Herthát úgy vettem át először kétezertizenöt februárjában, hogy már mindenki elkönyvelte a kiesést. Ehhez képest benn maradtunk, mi több, nulla euróból olyan csapatot építettem, amely idővel a nemzetközi porondra is kijutott. Játékosként és edzőként is kerestem pénzt a klubnak. Németországban és Magyarországon is kihoztam a munkámból, amit ki lehetett hozni, sőt! Más kérdés, hogy nem nyertem Európa-bajnokságot, Bajnokok Ligáját, de még Német Kupát sem. Nem zavar, ha valaki azt mondja, rossz edző vagyok, mint ahogy az sem érdekel, ha valaki istenít. Tudom jól, hol a helyem. Egyik napról a másikra élek. Reggel felkelek, megiszom a kávémat, elmegyek a mosdóba, megreggelizem, adok egy puszit a feleségemnek, majd elindulok a pályára. Motiváltan és szenvedéllyel megtartom az edzést, kifáradva érek haza, de a családom körében feltöltődöm – másnap reggel pedig minden kezdődik elölről. Ha nyerünk, abból merítek erőt, ha kikapunk, dolgozik bennem a dac. A mi családunk évtizedek óta így él, olyan ez nekem, mintha egy pohár vizet innék meg.

A berliniek csak úgy emlegetik Dárdai Pált: ő a mi edzőnk! (Fotó: Szabó Miklós)
A berliniek csak úgy emlegetik Dárdai Pált: ő a mi edzőnk! (Fotó: Szabó Miklós)


– Csak hogy tudja: az eddigi százkilencvenkilenc tétmeccséből hetvenötöt megnyert, ötven végződött döntetlenre, míg hetvennégy zárult vereséggel.

– Akkor van még mit javítani...

– A Bayern otthonában elszenvedett öt nullás vereség után tényleg nem sokon múlt, hogy most ne a kétszázadik mérkőzésről beszéljünk, hanem arról, hogy miért nem ön a Hertha vezetőedzője?
Nem olvasom az újságokat, de ami eljutott hozzám, az alapján nyilvánvaló, kiforgatták a szavaimat. Engem édesapám arra tanított, mindig egyéves szerződést kössek, abból nagy baj nem lehet. Ha jól végzem a dolgom, úgyis meghosszabbítják, ám ha nekem nem tetszik a meló, vagy a klub úgy érzi, púp vagyok a hátán, különösebb következmények nélkül elbúcsúzhatunk egymástól. Úgy hiszem, ezt nevezik win-win szituációnak. Ha a vezetők úgy gondolják, másnak kell irányítania az első csapatot, semmi gond. Visszamegyek az utánpótlásba, és továbbra is hasznos tagja maradok a Her­tha-családnak. Megjegyzem, eddig senki sem jelezte a vezetőségből, hogy probléma lenne a munkámmal. Megértem, hogy nem vagyok mindenkinek szimpatikus, vannak szurkolók, akik évek óta keresik a nagy edzőt, Guardiolát, Kloppot vagy éppen Mourinhót. Nekem ezzel semmi bajom, csak ahhoz rengeteg pénz kell, hogy a szóban forgó drukkerek álma megvalósuljon. A futballtérképen én csak egy kis edző vagyok. Nagy szívem van, ennyi. Azt viszont nem szeretem, ami a mai internetes világot jellemzi: arctalanul bírálnak, és hamis képet alakítanak ki valakiről. Vallom: fogadd el a kritikát, de csak attól, akitől te is tanácsot kérnél. Ha például Lothar Mätthaus, Matthias Sammer vagy Mezey György fogalmazza meg az észrevételeit, örömmel meghallgatom. Vannak dolgok, amelyeket helyre kell tenned magadban, ha sikerül, mehetsz tovább. Mint mondtam, boldog ember vagyok, nem foglalkozom pitiáner dolgokkal. Az azonban tagadhatatlanul jólesik a lelkemnek, hogy amikor a kapusedzőnkkel elmegyek futni, minden második autó lelassít mellettünk, a benne ülők lehúzzák az ablakot, és azt kiabálják: „Pál, te vagy a mi edzőnk!” Ők is tudják, én is tudom, eljön az az idő, amikor már nem én leszek, de azért jó ezt hallani.

2015. február 7.: Mainz–Hertha 0–2 (Fotó: Szűcs Miklós)
2015. február 7.: Mainz–Hertha 0–2 (Fotó: Szűcs Miklós)



– Az mennyire piszkálta a csőrét, hogy három fiaskóval indították az idényt?
– Nagyon! Én akkor vagyok igazán boldog, ha nyerünk. Ha kikapunk, nehezen viselem. Ha egymás után háromszor, még nehezebben... Azt is mondhatnám, baromira idegesít. Így születtem, így nőttem fel, minden héten nyerni akarok. A futballban ugyanúgy, mint a kártyában. Jóllehet némileg túl lett misztifikálva a müncheni vereségünk. Az RB Leipzignek idegenben rúgott négyet a Bayern, de szerezhetett volna többet is. A Bochumot hét nullával küldte haza, az újonc edzője azt nyilatkozta, örül, hogy megúszták tíz alatt... Félreértés ne essék, dühített, hogy így elvertek minket is, csakhogy a Bayern más kategória, kimagaslik még a Bundesligából is. Jóllehet volt, hogy megvertük, volt, hogy ikszeltünk vele, volt, hogy kicsit oda fújt a bíró... Amikor a bajorok jó napot fognak ki, a fejed tetejére is állhatsz, azzal sem mész semmire. Egyébként az bosszantott leginkább, hogy láttam a bizonytalanságot a játékosaim arcán. Törtem is a fejem utána, hogyan rázzuk magunkat gatyába.

Imádja a futballt Dárdai Pál, úgy is, hogy a Hertha kispadján vannak boldog, de vannak stresszes pillanatok is (Fotó: Reuters)
Imádja a futballt Dárdai Pál, úgy is, hogy a Hertha kispadján vannak boldog, de vannak stresszes pillanatok is (Fotó: Reuters)


– Mire jutott?
– Csináltam egy bunkert. Buborékba zártam a csapatot, nem akartam, hogy bárki is a külvilággal foglalkozzon. A következő fordulóig, a Bochum elleni talákozóig csak a labdarúgás létezett, semmi más. A srácok jól reagáltak, megszereztük azt a győzelmet, ami talán a három pontnál is többet jelentett nekünk. Tutira mentünk, csúnyán játsz­va győztünk – de hát Mourinho is így nyert BL-t... Nekem „csak” Bochumban kellett így győznöm. A Fürth elleni múlt heti meccs már sokkal jobban nézett ki, kiváltképp, hogy hátrányból nyertünk. Kellett a második félidő elején kapott gól, hogy felszabaduljunk. A lényeg, hogy nyertünk két bajnokit, van hat pontunk, pillanatnyilag csend van, de ki tudja, mi lesz, ha kétszer kikapunk.

– Ahhoz képest, hogy néztek ki augusztus végén, most rendben vannak?
– Rendben akkor leszünk, ha összegyűjtünk negyven pontot. Minél előbb, annál jobb. A cél az, hogy stabil évet zárjunk. Nem egyszerű a helyzet, különböző okok miatt vissza kellett fogni a kiadásokat, miközben a Hertha szintjén sztárok mentek el. A keret is későn, az utolsó pillanatban állt össze. Az átigazolási időszak legvégén jó játékosok érkeztek hozzánk, de kísérletezni már nincs idő. A Hertha amúgy sem egy laboratórium, ahol tesztelni lehet a fehér egereket. Itt élesben megy minden. Mindenesetre büszkévé tesz, ahogy a csapat reagált a rossz rajtra. Szerintem jó irányba indultunk el.

NS-grafika/Kristó Péter– nagyításért katt a képre!
NS-grafika/Kristó Péter– nagyításért katt a képre!


– A szombati úti cél Lipcse. Mire számít?

– Nehéz meccsre. Azért vannak gondjaink, továbbra is sújtanak minket sérülések, de már nem annyi, mint az előző hetekben. Márton fiam is sokat hagyott ki a bokája miatt, múlt héten még nem is kellett volna játszania, de az orvosokkal abban maradtunk, hatvan percet a pályán tölthet – csakhogy Dedryck Boyata már fél óra elteltével kidőlt a védelemből, így végig kellett játszania. Hogy mennyit bír az RB Leipzig ellen, még nem tudom megmondani, ez ügyben az orvosi stábnak is van szava. Marvin Plattenhardttal ugyanakkor beljebb vagyunk, ő végig a pályán lehet, mint ahogy Lucas Tousart is bevethető. A keretünk viszont még így sem teljes, ezért a Hertha II-ből Cimo Röckert vagy Christalino Atemonát elvisszük magunkkal – de az is lehet, hogy mindkettejüket. Közben mindenki sajnálja az ellenfelünket, mondván, szegény RB Leipzig ilyen gyenge meg olyan gyenge. Elárulom, cseppet sem gyenge. S azt is elárulom, hogy a döntetlennel előzetesen kiegyeznék. Nincs nagy szánk, de van tartásunk és egy szorgalmas csapatunk, ha egymást követő három mérkőzésen veretlenek maradnánk, elégedettek lehetnénk.

Dárdai Márton (Fotó: AFP)
Dárdai Márton (Fotó: AFP)


– Azt tudja, hogy a századik Bundesliga-mérkőzésén éppen Lipcsében nyert a Hertha három kettőre?
Örülök, hogy beszélgetünk, sok mindent megtudok magamról... Előttem van az a találkozó, Jordan Torunari­ghát már a hetedik percben kiállították, mégis győztünk, méghozzá parádés futballal. Ha nem tévedek, a jubileumi meccseim általában jól sikerültek, remélem, ezúttal sem lesz másként. Ha már ez lesz a kétszázadik tétmérkőzésem, jó lenne legalább egy ponttal gazdagodni.

 

Jön az újabb találkozozás a lipcseiek kapusával, Gulácsi Péterrel (Fotó: AFP)
Jön az újabb találkozozás a lipcseiek kapusával, Gulácsi Péterrel (Fotó: AFP)

– Vajon mikor jön el a háromszázadik meccs napja?
Még azt sem tudjuk, eljön-e. Kettőn áll a vásár, ne feledjük. Úgy vagyok vele, amíg szeretem, csinálom. Ha már úgy ébredek fel egyik reggel, hogy nincs kedvem elindulni a pályára, többé nem indulok el. Vagy ha azt mondják nekem, ne induljak el... Apu is folyton azt hangoztatta: addig menj, amíg szívesen teszed.

– Talán kérdezni sem kell: szívesen teszi?
– Igen! Szerencsém van, mert ugyanúgy imádom a focit, mint régen. S szerencsém van azért is, mert nem azért kell dolgoznom, hogy a gyerekeimnek legyen mit enniük. Nincs szükségem arra, hogy ajánlgassam magam, a válogatottnak és a Herthának is azért lehettem az edzője, mert hívtak. Ha megkeresnek, átgondolom, és ha úgy érzem, tudom teljesíteni, amit elvárnak tőlem, elvállalom. Így éltem és élek – eddig bejött.

Marcel Halstenberg (Fotó: Imago)
Marcel Halstenberg (Fotó: Imago)

 

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
PÉNTEK

20.30: Greuther Fürth–Bayern München (Tv: Aréna4)
SZOMBAT
15.30: Eintracht Frankfurt–1. FC Köln
15.30: Hoffenheim–Wolfsburg
15.30: Bayer Leverkusen–Mainz
15.30: RB Leipzig–Hertha BSC (Tv: Arena4)
15.30: Union Berlin–Arminia Bielefeld
18.30: Mönchengladbach–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
VASÁRNAP
15.30: Bochum–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
17.30: Freiburg–Augsburg (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 4 1 20–4 +16 13
2. Wolfsburg 5 4 1 7–2 +5 13
3. Borussia Dortmund 5 4 1 17–11 +6 12
4. Bayer Leverkusen 5 3 1 1 15–7 +8 10
5. Mainz 5 3 1 1 6–2 +4 10
6. Freiburg 5 2 3 6–4 +2 9
7. 1. FC Köln 5 2 2 1 9–7 +2 8
8. Union Berlin 5 1 3 1 7–8 –1 6
9. Hertha BSC
5 2 3 7–12 –5 6
10. Hoffenheim 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Augsburg 5 1 2 2 2–8 –6 5
12. RB Leipzig 5 1 1 3 6–7 –1 4
13. Arminia Bielefeld 5 4 1 3–5 –2 4
14. VfB Stuttgart 5 1 1 3 9–12 –3 4
15. Eintracht Frankfurt 5 4 1 5–8 –3 4
16. Mönchengladbach 5 1 1 3 5–9 –4 4
17. Bochum 5 1 4 4–13 –9 3
18. Greuther Fürth 5 1 4 3–13 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik