Németország: a válogatott kapus nem ilyen vakációt akart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.05. 07:11
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hannover kapusának, Ron-Robert Zielernek nem úgy sikerült a téli vakációja, ahogyan azt eltervezte. A német válogatott játékos Dubaiban ünnepelte a szilvesztert, ahol leégett a hotel, amelyben megszállt.

A The Address nevű ötcsillagos szálloda az óév utolsó napján gyulladt ki, egy ember életét vesztette, míg 14 személy könnyebb sérüléseket szenvedett.

A német válogatott tagjaként 2014-ben világbajnoki címet szerző Zieler a baleset idején nem tartózkodott a 63 emeletes épületben, mivel egy közeli étteremben ebédelt.

„Sokkal mozgalmasabb vakáció volt, mint amit elterveztünk. Nem maradt más értékünk, csak a rajtunk lévő ruhák. Másnap kénytelenek voltunk bevásárolni” – mondta Zieler a hétfői sajtótájékoztatóján.

A 26 esztendős kapus a szerencsétlenség után felkereste a dubai német konzulátust, ahol új útlevelet kapott, majd visszarepült hazájába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik