Sancho (sárgában) a négy közé lőtte a BVB-t (Fotó: AFP)

Nem lehet állítani, hogy különösebben mozgalmasra sikerült volna az első félidő a két Borussia összecsapásán: ugyan a vendéglátó Mönchengladbach próbálkozott több kapura lövéssel és csak ők találták el a kaput az első félidőben, gól nem született.

A másodikban a játékvezető előbb Erling Haaland gólját érvénytelenítette a VAR jelzésére, majd bő tíz perccel később, a 66. percben már csak annyi dolga volt, hogy középkezdést jelezzen, miután a vendégek egy mintaszerű kontratámadás végén Jadon Sancho révén megszerezték a vezetést. Az angol válogatott szélsőnek ez volt gyakorlatilag az utolsó megmozdulása, a gólja után röviddel le is cserélték.

Mint utóbb kiderült, ez az egyetlen találat is elég volt a Dortmundnak, hogy kiharcolja az elődöntős szereplést, a Mönchengladbach ugyanis nem tudott válaszolni. A BVB 2017 után jutott ismét a legjobb négy közé a Német Kupában – akkor meg is nyerte a sorozatot a csapat.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Jahn Regensburg (II.)–Werder Bremen – elhalasztva
Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund 0–1 (Sancho 66.)