Freiburg-szurkolók a Breitschiedplatzon

 

Sallai-mezben az egyik freiburgi drukker

A Kicker információi szerint mintegy 27 ezer freiburgi szurkolót várnak szombaton a német fővárosba, a Leipzig–Freiburg fináléra, s közülük jó néhányan már szombat délelőtt találkoztak, s gyakorlatilag birtokba vették a Vilmos Császár emléktemplom melletti teret, a Breitschiedplatzot. A téren felállított kivetítőn a Freiburg idényének legfontosabb pillanatai peregtek, a teret pirosba borító szurkolók egymás után kezdtek rá a rigmusokra, a kavalkádban pedig természetesen a fináléig vezető úton kulcsszerepet játszó Sallai Roland – a magyar válogatott támadó a Bochum elleni 2–1-re megnyert negyeddöntőben a kétszer tizenöt perces hosszabbítás utolsó percében szerzett győztes gólt – meze is előkerült. A téren felállított bódékban sültkolbászból, roston sütött húsokból és sörből sem volt hiány, a mini majálisra ráadásul az egyik szurkoló már a „kupával” érkezett. Bár ehhez a három magyar felálló Lipcsének is lesz egy-két szava…

Vajon az igazi trófeát is a freiburgiak foghatják majd a kezükben?

„A kupameccs mindig más, mint a bajnokság, a döntő pedig a Freiburgnak és Rolinak is hatalmas lehetőség – mondta a Nemzeti Sportnak a Német Kupa döntő kapcsán Sallai Sándor, a Freiburgban futballozó Roland nagybátyja, korábbi 55-szörös válogatott labdarúgó. – Azt szokták mondani, hogy a rossz főpróba elengedhetetlen a jó előadáshoz. Nos, ezt a Freiburg letudta, az utolsó két bajnokit elveszítette, így a negyedik, BL-indulást jelentő helyről is lecsúszott. A klubnál nyilván nem volt elvárás a Bajnokok Ligája, de az esély megvolt, kár, hogy nem élt vele. Bízom benne, hogy a Német Kupa döntőben Roli pályára lép, remélem, hogy jól futballozik majd, és abban is, hogy a berlini döntő után a hazai drukkerek is büszkék lesznek a magyar játékosokra.”

NÉMET KUPA
DÖNTŐ
20.00:
Freiburg–RB Leipzig (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!