„Modern kori gladiátor, a tökéletes labdarúgó” – Schweinsteiger elköszönt

Vágólapra másolva!
2019.10.09. 10:59
null
Schweinsteiger elköszönt (Fotó: AFP)
A fáma szerint Oliver Kahn három éven át hozzá sem szólt, amikor a felnőttek közé került, manapság viszont már a legendás kapus is csak elismerően beszél róla. Bastian Schweinsteiger 784 hivatalos mérkőzéssel a háta mögött bejelentette a visszavonulását. A világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes, nyolcszoros német bajnok futballista pályafutása legalább annyi mélypontot tartogatott, ahány nagy címet hozott. A „legszebb nevű” futballistától búcsúzunk.


„Kedves Szurkolók, eljött az idő: a szezon végeztével visszavonulok az aktív labdarúgástól. Köszönetet szeretnék mondani nektek és a csapataimnak, a Bayern Münchennek, a Manchester Unitednek, a Chicago Fire-nek és a német válogatottnak – Ti tettétek lehetővé ezt a hihetetlen időszakot számomra. Természetesen köszönöm feleségemnek, Ana Ivanovicsnak és a családomnak a támogatást. Kicsit szomorkás vagyok, hogy befejezem a pályafutásomat, de alig várom az új, izgalmas feladatokat, amelyek hamarosan rám várnak. Hű maradok a labdarúgáshoz. Ezer köszönet az együtt töltött időért, a szívemben őrizlek titeket! A Ti Bastitok" – búcsúzott hivatalos Facebook-oldalán Bastian Schweinsteiger, avagy német becenevén a „Fussballgott” (a „Futballisten”).

(…)

Schweinsteiger 2003-ban Kovac és Hargreaves társaságában (Fotó: AFP)
Schweinsteiger 2003-ban Kovac és Hargreaves társaságában (Fotó: AFP)
Sztárom a párom – de most tényleg

Schweinsteiger és a korábbi világelső, Grand Slam-győztes szerb teniszező, Ana Ivanovics 2014 óra alkot egy párt. 2016-ban házasodtak össze, azóta két gyermekük is született.

„Gratulálok a lenyűgöző pályafutásodhoz, Szerelmem. Alig várom, hogy megtudjuk, milyen kaland vár ránk a jövőben a csodálatos kis családunkkal. Nem is lehetnék rád büszkébb ma, imádunk” – írta hivatalos Twitter-csatornáján Ivanovics, miután férje bejelentette a visszavonulását.

A két sportoló egyébként nem egyszer tett a szurkolók kedvére, egy-egy játékos videó, vagy fotó erejéig magánéletükbe is beengedve őket. Az egyik ilyen akciójuk idén nyáron egy rövidfilmsorozat volt, ahol egymással versengtek…

Round 2: #AnaVsBasti

85.3k Likes, 465 Comments - Bastian Schweinsteiger (@bastianschweinsteiger) on Instagram: "Round 2: #AnaVsBasti"

Talán még a legvérmesebb Bayern München-szurkolók sem gondolták 2002 novemberében, hogy a Lens elleni Bajnokok Ligája-találkozó mennyire meghatározó lesz a klub történetében. A csalódást keltő 3–3-as döntetlenre nem szívesen emlékeznek a drukkerek, de Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm bemutatkozását joggal követelik az egyesület históriás oldalaira. Előbbi szerénységéről sokat elárul, hogy a debütálást követően az újságírók tévesen Sebastiannak hívták, és ő csupán hetekkel később vallotta be a Kicker zsurnalisztáinak, hogy a neve helyesen Bastian.

Ottmar Hitzfeld
a felnőttcsapattal töltött két edzés után szavazott bizalmat a 18 esztendős Schweinsteigernek. Mai szemmel meghökkentő módon: bal oldali védőként. A hirtelenszőke szélső nem zavartatta magát, 12 perccel a becserélését követően gólpasszt adott a szintén a bajoroknál nevelkedő, két évvel idősebb Markus Feulnernek.

Schweinsteiger az első idényében még kiegészítőemberként, 16 tétmérkőzésen lépett pályára, de így is tevékeny részesévé vált a Bayern duplázásának: már 19 esztendősen német bajnok és kupagyőztes lett!

Futballberkekben a rajongók hamar felkapták a fejüket a teljesítményére, s a következő idényében még előrébb lépett. Részben Owen Hargreaves, Jens Jeremies valamint a másik szuper tehetségnek kikiáltott Sebastian Deisler sérülései miatt nélkülözhetetlenné vált a Bayern középpályás sorában. Roy Makaay mögött az évad második legjobb játékosának választották a drukkerek, úgy, hogy háromszor annyi voks érkezett rá, mint a csapatkapitány Michael Ballackra.

Schweinsteiger csakhamar a német felnőttválogatottban találta magát, igaz ebben eleinte nem sok öröme lehetett: épp a mieink ellen – két Torghelle-góllal – 2–0-ra elvesztett kaiserslauterni találkozón debütált (Lukas Podolskival együtt) a német nemzeti csapatban. Az Európa-bajnoki keretbe is bekerült: a Portugáliában már a csoportkörben elvérző válogatott mind a három mérkőzésén pályára lépett – igaz, végig egyiket sem játszotta. Kihagyott helyzetei miatt sokan a kudarc egyik fő letéteményesének tartották, és grátisz a torna legcsúnyább futballistájának is megválasztották a német drukkerek…

Nem mindig a teljesítményével tűnt ki a válogatottból (Fotó: AFP)
Nem mindig a teljesítményével tűnt ki a válogatottból (Fotó: AFP)

Épp későbbi müncheni edzője, Félix Magath vette védelmébe.

„Kirázott a hideg, amikor láttam, hogyan futballozik Hollandia ellen. Energikus, dinamikus, éhes a sikerekre. A középpálya bármelyik részén el tudom képzelni” – mondta róla Magath, amikor hivatalossá vált, hamarosan átveszi a bajor klub trenírozását.

Annál nehezebben nyerte el rutinos klubtársa, Oliver Kahn bizalmát.

„Az első meccsemtől kezdve mellette öltöztem, ehhez képest 2005-ig egy szót sem szólt hozzám – mesélte az egyik interjúban Schweinsteiger a Kahnnal való kapcsolatáról, amit egy törülközők körüli ellentét is színesített. – Emlékszem, mindenkinek saját törülközője volt. Az egyik mérkőzés után viszont hiába kerestem a sajátomat, sehol sem találtam. Erre látom, amint Oli elkezdi igazgatni a haját eggyel, miközben a másik kezében egy másik törülközővel a kesztyűit tisztogatja…”

Kahn egy későbbi, az Abendzeitung Münchennek adott interjúban már sokkal elismerőbben beszélt a fiatal Schweinsteigerről.

Kahn elismerését is kivívta (Fotó: AFP)
Kahn elismerését is kivívta (Fotó: AFP)
VAN GAAL TETTE IGAZI KLASSZISSÁ

Schweinsteiger bár szinte berobbant a német labdarúgás élvonalába, a tartósan jó teljesítménnyel sokáig adós maradt. Még 2008-ban, friss Európa-bajnoki ezüstérmesként, ám már 24 évesen is inkább ígéretként, mint klasszisként emlegették. A 2006-os vb-bronzos szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann edzőként gyakorlatilag megbukott a Bayernnel a 2008–2009-es idényben. A kudarcért azonban nemcsak Klinsmannt, hanem a vezérszerephez felnőni nem tudó Schweinsteigert és Podolskit is hibáztatták. Utóbbiról a bajorok le is mondtak az idény végén, s visszatért a Kölnhöz. Schweinsteiger viszont kapott még egy esélyt: ám a csapat irányítását átvevő Louis van Gaalnak a korábbi edzőihez képest más tervei voltak vele. Van Gaal balszélsőből védekező középpályássá faragta Schweinsteigert. Az elképzelés bevált.

„A bal szélen Franck Ribéry sebessége meggyőzőbb volt. Schweinsteiger viszont úgy olvasta a játékot, mint talán senki más a csapatban. Úgy éreztem, középen sokkal nagyobb hasznát tudnánk venni. Hittem abban, hogy képes világklasszis teljesítményre, s hogy a pálya közepén képesek is leszünk kihozni belőle ezt a teljesítményt” – magyarázta Van Gaal már a Manchester United trénereként a Schweinsteigerrel kapcsolatos döntését.

„Igazán különleges kapcsolatunk van. Ő tett középre a Bayernben, és ezért köszönettel tartozom neki. Lehet, hogy nem mindig voltunk azonos véleményen, de mindig tisztelettel tekintettünk egymásra. Nem lehet rá rossz szavam” – idézte Schweinsteigert a Sports Joe.

„Ennyire sosem volt vészes a helyzet köztünk. Egyszerűen ilyen ember voltam mindig is. Ha valakit megismertem, először egy szót szóltam hozzá, aztán hármat, ötöt, majd idővel összeálltak egész mondatok is replikázott az egykori padtárs. – A törülközőjét még nem merte visszakérni. Később azért bátrabb lett. Egyszer megjegyezte, hogy állva kell majd átöltöznie, mert nem fér el tőlem. Persze mindezt cinkos mosollyal az arcán. Mindig is volt egy megnyerő stílusa, és ennek az egész karrierje alatt jó hasznát vette, számos konfliktust segített elsimítani.”

„Hogy elégedett-e a pályafutásával? Nem tudom. Nekem annak tűnik. Különösen szép, hogy nem öt vagy hat klubban futballozott, hanem nagyrészt a Bayernnél töltötte el az idejét. A 2013-as Bajnokok Ligája-győzelemmel végleg összeforrt a neve azzal az érával. Ennél többet aligha érhet el egy labdarúgó.”


Schweinsteiger alázatosságának és technikai tudásának köszönhetően nyolc német bajnoki címmel, hét Német Kupa-diadallal gazdagodott, de a legnagyobb sikere klubszinten a Bajnokok Ligája-trófea elhódítása 2013-ban. Főleg annak függvényében, hogy 2012-ben hazai pályán bukta el csapatával a Chelsea elleni döntőt tizenegyespárbaj után. Az „ezüstös évet” követően a Jupp Heynckes vezette bajor csapat nem ismert kegyelmet, és triplázással zárta (BL-diadal, kupagyőzelem, bajnoki cím) a 2012–2013-as idényt. A siker nagyon kellett a középpályás lelkének, aki az egy évvel korábbi, müncheni fináléban elhibázta a Bayern utolsó tizenegyesét, ezzel lehetőséget adva az ötödikként érkező Chelsea-játékosnak, Didier Drogbának arra, hogy lezárja a párharcot. Az elefántcsontparti meg is tette…

Minden vágya volt BL-t nyerni Münchenben (Fotó: AFP)
Minden vágya volt BL-t nyerni Münchenben (Fotó: AFP)

„Úgy viselkedik, mint egy filmrendező, minden mérkőzés előtt forgatókönyvet tervez a fejében – éltette korábbi játékosát Heynckes az ESPN-nek. – Modern kori gladiátor, akinek helyén a szíve és az esze. Tökéletes labdarúgó, a legalázatosabb, akivel valaha dolgoztam.”

Talán emiatt is lepett meg sokakat, amikor 2015-ben mindössze 9 millió euróért cserébe a Manchester Unitedhoz távozott. Igaz, ekkor már jó néhány bokasérülésen és műtéten túl volt, no meg a 30. életévén is…

Schweinsteigert már 2005-ben összeboronálták a Manchester Uniteddel, de anno a Real Madrid és az Internazionale is szerette volna megszerezni, kihasználva, hogy a következő nyáron lejár a szerződése. A középpályás viszont hűségesküt tett a Bayernnek, s 2009-ig hosszabbított.

„A szívem piros-fehér, óriási vágyam a BL-győzelem, de csakis a Bayernnel” – jelentette be a szerződéshosszabbítását ő maga.

Részben Ribérynek köszönhette másodvirágzását (Fotó: AFP)
Részben Ribérynek köszönhette másodvirágzását (Fotó: AFP)

Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge ezt a hűséget nem felejtette el. Amikor 2015-ben Schweinsteiger bekopogtatott a vezérigazgató irodájának ajtaján azzal, hogy a United ismét hívja, Rummenigge ígéretet tett neki arra, nem gördítenek akadályt a távozása elé.

„A Manchester United az egyetlen klub, amelyért elhagynám szívem legkedvesebb csapatát – indokolta döntését hivatalos Facebook-oldalán. – Az ember életében egyszer adódik ilyen lehetőség, ezért úgy gondoltam, élnem kell vele.”

A 9 milliós vételárat leginkább jelképesnek szánták a felek. Végül sokkal reálisabb összegnek bizonyult, mint azt bárki gondolta volna…

Schweinsteigernek nem sikerült a legjobban a manchesteri kaland (Fotó: AFP)
Schweinsteigernek nem sikerült a legjobban a manchesteri kaland (Fotó: AFP)

Az angliai kaland nem sikerült emlékezetesre. Noha klubjával FA-kupát, angol Szuperkupát, angol Ligakupát nyert, sőt Európa-liga-győzelemmel is dicsekedhet, tevékeny részese egyik diadalnak sem volt. Korábbi müncheni edzője, Louis van Gaal hiába számított volna rá, a sérülései nem hagyták, aztán hiába épült fel, a holland mester utódjául kinevezett José Mourinho tervei közt már nem szerepelt a rutinos német. Schweinsteiger csupán 35 találkozóval a háta mögött váltott pályafutása utolsó állomáshelyére. Az egyesült államokbeli Chicago Fire-t választotta 2017 márciusában. A sikerek Amerikában is elkerülték, ám ha visszagondol pályafutására, biztosan nem keserű szájízzel teszi. Tizenhét év profi karrier után elmondhatja, hogy a kezdeti nehézségek ellenére már csak elvétve akad olyan sportszerető ember, aki ne ismerné Bastian Schweinsteiger nevét.

„Basti olyan sokat jelent a csapatunknak, hogy azt nehéz szavakba foglalni. Hatalmas öröm és megtiszteltetés volt látni őt itt játszani. A játékintelligenciája abszolút az elitbe emeli. Minden pillanatban három lépéssel az ellenfelek előtt tudott járni fejben. Született vezér, nagyszerű csapatember, s nem mellékesen az a játékos, aki a Chicago Fire-t feltette a világ futballtérképére. Az egész klub nevében csak annyit mondhatok: Danke, Basti” – idézte a BBC Joe Mansuetót, a Chicago elnök-tulajdonosát.

„Nagyszerű karrier ért véget. Basti mindent megnyert, amit csak labdarúgóként meg lehet nyerni. A Bayern kapuja mindig nyitva áll előtte” – reagált Schweinsteiger visszavonulására Rummenigge.

A hírességek csarnokában

A Bayern München már 2018 augusztusában elbúcsúztatta Schweinsteigert, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy beválasztották a bajor klub hírességeinek csarnokába. Ő lett a tizennyolcadik, aki az elit körbe bekerült olyan legendák után, mint Franz Beckenbauer, Sepp Maier, Lothar Matthäus, Gerd Müller vagy Philipp Lahm.

Schweinsteiger 663 klubmérkőzéssel a háta mögött döntött a befejezés mellett. A válogatottól már három évvel korábban, 2016-ban elköszönt. A német csapattal a nehéz kezdet után bőséges éremkollekcióra tett szert. 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmes, 2006-ban és 2010-ben világbajnoki bronzos, majd 2014-ben világbajnok lett.

121 válogatott fellépése alatt 24 gólt szerzett és 39 gólpasszt adott. Nála többször csak Lothar Matthäus (150), Miroslav Klose (137) és a kortárs és jó barát, Lukas Podolski (130) viselte a címeres mezt.

Legendásan nagy barátjával, Podolskival együtt emelhette fel a vb-trófeát (Fotó: AFP)
Legendásan nagy barátjával, Podolskival együtt emelhette fel a vb-trófeát (Fotó: AFP)

„A német futballtörténelem egyik legnagyobb játékosa. Mellette mindig azt érezte az ember, hogy győzelemre született. Nagyszerű futballista és egyúttal nagyszerű ember is. Mindig lesz számára egy helyünk a nemzeti csapatnál” – dicsérte és adott egyszersmind állásajánlatot korábbi játékosának Joachim Löw, a német válogatottat 2006 óta irányító szövetségi kapitány.

A Bayern már tavaly elbúcsúztatta, a Chicago Fire elleni gálamérkőzésen telt ház fogadta Schweinsteigert, aki egy-egy félidőt játszott mind a két csapatban. A 4–0-s végeredményt is ő állította be.

„Egy vagyok közületek, s mindig az is maradok” – mondta mikrofonnal a kezében a mérkőzés végén, mire óriási ovációt kapott a lelátókról.

Ez a mondat mindennél többet elárul róla és a bajor szurkolók viszonyáról.

Schweinsteiger a Bayern legendája lett (Fotó: AFP)
Schweinsteiger a Bayern legendája lett (Fotó: AFP)
Irány München?

Bár sok részletet nem árult el, Schweinsteiger búcsúlevelében utalt arra, hogy nem tervez elszakadni a labdarúgástól. Nevelőegyesülete, a Bayern München az utóbbi időben jó néhány korábbi klasszisának adott lehetőséget vezetői szerepkörben. A teljesség igénye nélkül Roy Makaay és Miroslav Klose utánpótlásedzőként, Niko Kovac vezetőedzőként, Hasan Salihamidzic sportigazgatóként, Oliver Kahn január elsejétől vezérigazgatóként szolgálja a bajor klubot. De visszavonulásakor Philipp Lahm is rövid időre a vezetőségbe került. Karl-Heinz Rummenigge – aki szintén korábbi Bayern-játékosból lett vezérigazgató – lényegében már meg is invitálta a klubhoz.

BASTIAN SCHWEINSTEIGER
Született: 1984. augusztus 1., Kolbermoor (NSZK)
Nemzetisége: német
Posztja:
középpályás
Válogatottság/gól:
121/24
Klubjai profiként:
Bayern München (2001–2015), Manchester United (angol, 2015–2017), Chicago Fire (USA, 2017–2019)
Eredményei:
világbajnok (2014). 2x vb-3. (2006, 2010). Eb-2. (2008). Bajnokok Ligája-győztes (2013). 2x BL-döntős (2010, 2012). Európa-liga-győztes (2017). Klubvilágbajnok (2013). UEFA Szuperkupa-győztes (2013). 8x német bajnok (2003, 2005, 2006, 2008, 2010, 2013, 2014, 2015). 7x Német Kupa-győztes (2003, 2005, 2006, 2008, 2010, 2013, 2014). 2x német Szuperkupa-győztes (2010, 2012). 2x német Ligakupa-győztes (2004, 2007). FA-kupa-győztes (2016). Angol Szuperkupa-győztes (2016). Angol Ligakupa-győztes (2017)
A válogatottal Brazíliában ért a csúcsra (Fotó: AFP)
A válogatottal Brazíliában ért a csúcsra (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik