Lewandowski ezen a nyáron nem mehet a Bayernbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 09:52
null
Lewandowskinak a dortmundi vezetők kitették a stoptáblát (Fotó: Reuters)
Michael Zorc, a Borussia Dortmund sportigazgatója a Kickernek elmondta: a BVB vezetősége egyértelműen közölte Robert Levandowskival, ezen a nyáron nem igazolhat a BL-győztes, német bajnok, német kupagyőztes Bayern Münchenbe.

Lewandowski és ügynöke már célozgatott rá, hogy a Bayern lehet a következő állomás a dortmundi gólzsák karrierjében (Cezary Kucharski ügynök szerint ez „már csak idő kérdése”), ám a BVB vezetői „rácsapták az ajtót” a csatárra. Vagy csak a 25-30 millió euróra taksált átigazolási díjat akarják még egy kicsit feljebb srófolni…

Lewandowski szerződése 2014 nyarán lejár, tehát ha a Dortmund nem adja el a 2013–14-es szezonban a lengyel játékost (vagy ő nem akar hosszabbítani), akkor kompenzáció nélkül elveszítheti.

„Megmondtuk a játékosnak és az ügynökének is, nem egyezünk bele abba, hogy ezen a nyáron a Bayernhez igazoljon” – mondta Zorc a Kickernek, és szavait a dortmundi klubvezetőségből Hans-Joachim Watzke is megerősítette.

„Lewandowski 2013-ban nem lesz a Bayern játékosa. Elmondták nekünk, hogy a Bayern érdeklődik, és ő menni is akar, ugyanakkor az álláspontunk egyértelmű: az érvényes, élő szerződésből indulunk ki. Lehet, hogy most csalódott, de valódi profi, aki ettől még tudásához méltón fog futballozni. Közöltük a Bayernnel is, hogy írásbeli vételi ajánlatra van szükségünk. Ilyen hozzánk nem érkezett be. Az ügyet lezártnak tekintjük. Ha Robert a Bayernbe akar menni, akkor a következő évben lesz lehetősége.” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik