Leverkusen: a felnőttválogatottba és a Barcelonába vágyik a tinisztár

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.05. 11:08
null
Florian Wirtz a Barcelonában szeretne majd futballozni (Fotó: AFP)
Mindig is az FC Barcelonában szeretett volna futballozni Florian Wirtz, a német Bundesligában harmadik helyen álló Bayer Leverkusen 17 éves középpályása – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

„Kisfiúként mindig barcelonai karrierről álmodtam, és ezzel kapcsolatosan a mai napig nem változott semmi, de bőven van még időm” – nyilatkozta a Sport Bildnek kedden a tehetséges játékos, akinek leverkuseni szerződését karácsony előtt hosszabbították meg 2023-ig.

Az MTI kiemelte, Wirtz azt sem tartja kizártnak, hogy a tavalyról idénre halasztott Európa-bajnokságon bemutatkozhasson a német felnőttválogatottban.

„Nem vagyok abban biztos, hogy ez az álmom már ebben az évben valóra válhat, de az elmúlt hónapok nekem is megmutatták, hogy sok tekintetben az ember nem igazán tud tervezni” – mondta a támadó középpályás, aki egy évvel ezelőtt a Kölntől igazolt Leverkusenbe.

Wirtznek korábbi csapattársa, az elmúlt nyáron a Bayerből a Chelsea-be szerződő Kai Havertz a minta.

„Ösztönöz, hogy jobb legyek, mint ő, mert mindig a legjobb akarok lenni, és utálok veszíteni" – fogalmazott a 17 esztendős futballista, hozzátéve, hogy az edzéseken látottak alapján Havertzre példaképként tekint, írta az MTI.

Wirtz a Nemzeti Sport Online-nál is bekerült a 2020-as esztendő fiatal felfedezettjei közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik