Leipzig: Szoboszlai sérült, a Dortmund ellen még nem léphet pályára

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 13:54
null
Szoboszlai Dominik sérülten érkezett Lipcsébe (Fotó: Török Attila)
Izomsérülés miatt egyelőre nem állhat az RB Leipzig rendelkezésére Szoboszlai Dominik – írja a Kicker. A német lap a magyar válogatott játékos hivatalos bemutatóján elhangzottakra hivatkozva azt írja, a téli időszakban már Salzburgban is fájdalomcsillapítókkal tudott csak játszani, s vélhetően februárban mutatkozhat majd be a Bundesligában.

 

 

Ugyan a Leipzig korábban azt posztolta, Szoboszlai Dominik már a csapatnál edz, mint kiderült ezek különmunkával töltött tréningek voltak. Jelen állás szerint február elején csatlakozhat majd a kerethez és kezdhet teljes értékű edzésmunkába – mindez a keddi sajtótájékoztatón hangzott el. A magyar középpályás arról beszélt, izomsérülése már az őszi idény végén is megvolt. „Sokáig fájdalomcsillapítókkal játszottam” – idézi a Kicker Szoboszlait.

A Leipzig az ünnepek előtt jelentette be, hogy megvásárolta a magyar válogatott középpályást a testvércsapat Red Bull Salzburgtól. Sajtóhírek szerint a németek 20 millió eurót fizettek Szoboszlaiért, illetve esetleges továbbadása esetén további részesedés jár az osztrákoknak.

Szoboszlainak a combközelítő izmával akadt problémája.

„Mint mindig, most is csak előre tekintek. Szeretnék minél hamarabb visszatérni a pályára. Remek lett volna a Dortmund ellen bemutatkozni. Nagyon fáj, hogy nem jöhet össze” – utalt Szoboszlai a klub korábbi kommunikációjára, mely január 8-át, a BVB elleni Bundesliga-rangadót jelölte meg a középpályás lehetséges debütálómeccseként. Hozzátette, jelen állás szerint csak tudása 80–90 százalékát tudná nyújtani, ha játszania kellene.

A 20 éves játékos 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá az RB Leipzignél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik