„Lehet-e bajnok a Dortmund? Mindenképpen!”

Vágólapra másolva!
2010.11.01. 11:38
A szokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte a Bundesliga csúcsrangadóját vasárnap: a Mainz–Borussia Dortmund (0–2) mérkőzést 185 országban figyelhették a nézők, a két remekül szereplő klub csatájára még az egyik legnagyobb afrikai sporttelevízió is külön stábot küldött. A meccs után a mainziak sportszerűen elismerték: ellenfelük jobb volt, és könnyen bajnok is lehet.

„Hogy lehet-e bajnok a Dortmund? Mindenképpen, ha továbbra is ilyen szellemben és ilyen jól játszik” – válaszolt a Borussia esélyeit érintő kérdésre Thomas Tuchel, a Mainz fiatal trénere. Főnöke, a klubmenedzser Christian Heidel is ezen a véleményen volt.

Jürgen Klopp nem épp visszafogott öröme (Fotó: Reuters)
Jürgen Klopp nem épp visszafogott öröme (Fotó: Reuters)

„Erős, nagyon erős csapat most a Dortmund. Egyszerűen jobbak voltak nálunk. Ha a tizenegyest belőttük volna, lett volna esélyünk a győzelemre is, de a dortmundi siker megérdemelt” – mondta.

A dortmundi játékosok egymással versengve dicsérték mind a csapat játékát, mind a remek teljesítményt nyújtó, a Szalai Ádámmal szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt hárító Roman Weidenfellert.

„Nagyon jól játszottunk, bár mindkét félidőben nehezen lendültünk játékba. Aztán felpörögtünk, megnyertük a párharcokat, és sok gólhelyzetet ki tudtunk dolgozni. A tizenegyesnél a labdát találtam el, a bíró fújt, de nekem azt mondta, nem ellenem. Akkor viszont fogalmam nincs, miért ítélt tizenegyest. Roman megfogta, és ez nagyon sokat jelentett, rendkívül fontos a csapatnak, hogy ennyire jól véd” – nyilatkozta Neven Szubotics.

„Klasszisteljesítményt nyújtottunk, fel tudtunk állni a padlóról az Offenbach elleni kupakudarc után. Azt hiszem, tényleg jól döntöttem, jól védtem a fontos pillanatokban, és most nem csak a tizenegyesre gondolok. A csapat nagy próba előtt állt, és teljesítette azt” – így Weidenfeller, aki eddig mindössze hétszer kapitulált a bajnokságban.

A BVB sportigazgatója, Michael Zorc – kétszeres bajnok és BL-győztes a Dortmunddal – igyekezett lehűteni a salátástálat emlegető szurkolókat, akik betöltötték a mainzi arénát a „Csak a BVB lehet a bajnok” kezdetű dalukkal.

„Az, hogy a tabella élén állunk, csak pillanatnyi helyzet. Nem tíz forduló alapján osztják ki az aranyérmet, ezzel nem is akarunk foglalkozni” – mondta.

„Abszolút nem érdekel minket, ha a bajnoki esélyeinkkel foglalkoznak, nekünk nem szabad ezzel törődnünk” – legyintett. A klubigazgató Hans-Joachim Watzke szerint a dortmundiak elsősége „csak egy szép pillanat”.

Mindenesetre a mutatott játék és a többi nagycsapat lemaradása miatt elképzelhető, hogy ez a pillanat még sokáig tart...

kerdes=Van-e reális esélye a Dortmundnak a bajnoki címre?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Van-e reális esélye a Dortmundnak a bajnoki címre?
mceBlockPasteEnd

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2010/10,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik