Így lett Dárdaival a Hertha menekülő kiscsapatból a nagyok kihívója

Vágólapra másolva!
2019.04.16. 15:23
null
2015 februárjában a Mainz legyőzésével kezdődött meg a Herthánál a Dárdai-éra (<strong>Fotó</strong>: Imago)
A Hertha BSC keddi bejelentésével eldőlt, hogy a berlini klubnál a nyáron befejeződik a 2015. február 5-én kezdődött Dárdai-korszak. A magyar szakember kieső helyen vette át a fővárosi csapatot (akkor még szövetségi kapitány is volt a magyar válogatottnál), amelyet kétszer, a 2015–2016-os és a 2016–2017-es idényben is nemzetközi kupaszereplésre vezetett. Eddig 167 tétmeccsen ült a kispadon, ebből 63-at megnyert a csapat, 40 döntetlen és 64 vereség mellett. Az alábbiakban felidézzük a Hertha kispadján elért emlékezetes győzelmeit.

Mainz–Hertha 0–2 (2015. február 7.) – az első meccs, az első győzelem

Dárdai Pálnak a 2015-ös kinevezésekor – amikor három egymást követő vereség után, kieső helyen vette át a csapatot a holland Jos Luhukaytól – csak két napja volt a Mainz elleni, idegenbeli meccs előtt, de a bemutatkozás tökéletesre sikerült, a berliniek Jens Hegeler és Roy Beerens góljával 2–0-ra nyertek. Az akkor pályára lépők közül Thomas Kraft, Marvin Plattenhardt, Peter Pekarík, Per Ciljan Skjelbred és Fabian Lustenberger ma is a Hertha játékosa.

Hertha–Bayer Leverkusen 2–1 (2015. december 5.) – az első diadal topcsapat ellen

A topcsapatok elleni győzelemre tíz hónapot kellett várnia Dárdainak, a berliniek 2015 decemberében az idény végén 3. helyen záró Leverkusent verték meg otthon 2–1-re, közvetlenül a Bayern Münchentől elszenvedett 2–0-s, idegenbeli vereség után. A győzelem lendületet adott a Herthának, mert a folytatásban egymás után a Darmstadtot, a kupában a Nürnberget, majd a bajnokságban a Mainzot is megverte. Utóbbi Dárdai kedvenc ellenfelei közé tartozik, mert kilenc meccsből négyszer is nyert ellene a Herthával. A Mainznál többször csak a Kölnt és a Hamburgot győzte le Dárdai Herthája, egyaránt ötször. A 2015–2016-os szezonban a Hertha a magasabban jegyzett csapatok közül hazai pályán a Schalke ellen is győzött (2–0).

Heidenheim–Hertha 2–3 (2016. február 10.) – kupaelődöntőbe jutottak

Érdekes, hogy Dárdai az első teljes szezonjában az egyik legfontosabb győzelmet egy másodosztályú csapat fölött aratta a Herthával, ugyanis a Heidenheim elleni, 3–2-es idegenbeli sikerrel bejutottak a berliniek a Német Kupában a legjobb négy közé. Ezzel szintet lépett az együttes, az előző szezonban még a kiesés rémétől fenyegetett csapatból hirtelen, a szó szoros értelmében is a nagyok kihívója lett, még ha az elődöntőben a Dortmundtól odahaza 3–0-ra ki is kapott, de kiharcolta a nemzetközi kupaindulást. A Heidenheim elleni meccsen egyébként alaposan megszenvedtek a továbbjutásért a fővárosiak, ugyanis a hazaiak már a 10. percben vezetést szereztek. A vendégek azonban a Dárdai által újra felfedezett Vedad Ibisevic két góljával tudtak fordítani, és végül győztek is. A bosnyák 2015-ben úgy szerződött Berlinbe, hogy a megelőző, több mint másfél évben egyetlen gólt sem szerzett, de sérülés miatt nem is nagyon játszott a Stuttgartban. Dárdainál viszont 126 tétmérkőzésen 44-szer talált a kapuba és csapatkapitány is lett.

Hertha–Mönchengladbach 3–0 (2016. november 4.) – kiütéses siker a BL-résztvevővel szemben

A Hertha szurkolói 2016 őszén csalódásként élhették meg, hogy a csapat elvérzett az Európa-liga selejtezői során, így nem jutott főtáblára, viszont a bajnokságban több, igazán értékes skalpot is sikerült begyűjteni. Ezek közé tartozott a Schalke hazai (2–0) és a Wolfsburg idegenbeli legyőzése (3–2), és kiemelkedett a sorból az akkor éppen a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Mönchengladbach elleni 3–0. Köszönhetően a Dárdai-éra egy másik kulcsemberének, az elefántcsontparti válogatott Salomon Kalounak, ugyanis a meccs mind a három gólját ő szerezte. Dárdai időszakában eddig 147 mérkőzésen 43 gólt jegyzett.

Hertha–Borussia Dortmund 2–1 (2017. március 11.) – az első győzelem az egyik „óriás” ellen

Az elmúlt évek két legjobb német csapata, a Bayern és a Dortmund ellen csak egyszer-egyszer örülhetett vezetőedzőként győzelemnek Dárdai. A BVB-t 2017 tavaszán sikerült megcsípni Kalou és Plattenhardt góljával. A Borussia ezt leszámítva igazi mumusnak számított Berlinben, az elmúlt négy évben 11 meccsből egyet nyert meg a Hertha a két csapat találkozóiból, négy döntetlen és hat vereség mellett. Viszont 2017 tavaszán a Dortmund legyőzése is kellett ahhoz, hogy a Hertha a Dárdai-éra legjobb bajnoki eredményével, a 6. helyen fejezze be a szezont, ezzel újra indulhatott az Európa-ligában, ráadásul egyből a csoportkörben.

Hertha–Zorja Luhanszk 2–0 (2017. november 2.) – búcsú a csoportkörtől, győzelemmel

Az Európa-liga csoportkörében egy meccset nyert meg a Hertha, az ukrán Zorját verte meg 2–0-ra, de az már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a berliniek nem juthatnak tovább. Viszont csereként pályára lépett a Herthában Dárdai Pál idősebbik fia, Palkó, aki édesapjánál debütált az első csapatban, a nemzetközi porondon ez volt az első meccse.

RB Leipzig–Hertha 2–3 (2017. december 17.) és Bayer Leverkusen–Hertha 0–2 (2018. február 10.) – hangzatos idegenbeli diadalok

A 2017–2018-as idényben pontszámban és helyezésben (43 ponttal 10. lett) is elmaradt a csapat az azt megelőző két évadtól, de két hangzatos, idegenbeli győzelem így is összejött. A BL-csoportkörös RB Leipzig ellen 3–2-re, a Leverkusen ellen 2–0-ra nyert a Dárdai-legénység.

Hertha–Bayern München 2–0 (2018. szeptember 28.) – győzelem a bajorok ellen, búcsú az idény végén…

A sors fintora, hogy a Bayern München ellen – amely az összes bajnoki címet megnyerte Németországban azóta, hogy Dárdai átvette a Hertha irányítását – éppen a búcsú évében jött össze az egyetlen győzelem (10 meccs, 1 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség Dárdai mérlege szakvezetőként a bajorok ellen). Akkor, tavaly szeptemberben, amikor a kék-fehérek Berlinben, 74 669 néző előtt Ibisevic és Duda góljával 2–0-ra győztek a címvédő ellen, aligha gondolta bárki is, hogy ez lesz Dárdai utolsó idénye a Herthánál. Már csak azért sem, mert ezt leszámítva is voltak szép sikerei a csapatnak ebben a kiírásban. Gondoljunk csak a Mönchengladbach elleni két győzelemre (otthon 4–2, vendégként 3–0) vagy a BL-induló Schalke idegenbeli legyőzésére (2–0) még az évad elején.

Tavasszal azonban jött az elmúlt négy év legrosszabb szériája (öt vereség egymás után – legutóbb a szintén mumusnak számító, a négy év alatt csak egyszer legyőzött Hoffenheim ellen), és a keddi bejelentés, hogy a nyártól már nem Dárdai Pál irányítja a Hertha BSC-t, amely négy évvel ezelőtt még örült, hogy bennmaradt az első osztályban.

De manapság már a vezetőség nem elégszik meg a középszerrel (jelenleg a 11. a csapat), miközben igazán komoly erősítésekre nem futotta az elmúlt években…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik