Huszti góllal, a Dortmund új csatára triplával kezdett

Vágólapra másolva!
2013.08.10. 17:41
null
Pierre-Emerick Aubameyang így ünnepelte az első Bundesliga-gólját (Fotó: Action Images)
A Dortmund az Augsburg magabiztos (4–0) idegenbeli legyőzésével, új szerzeménye, Pierre-Emerick Aubameyang mesterhármassal kezdte a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2013–2014-es idényét. Az 1. forduló szombati játéknapján nyert a Leverkusen, az újonc Hertha és a Hannover is, amelynek második gólját Huszti Szabolcs lőtte.

AUGSBURG–BORUSSIA DORTMUND 0–4
A dortmundiak két nagy nyári szerzeménye közül Henrih Mhitarjan nem teljesen egészséges, így csak a lelátóról nézhette az augsburgi bajnokit, a másik új gólvágó, Pierre-Emerick Aubameyang viszont ott volt a kezdő tizenegyben. S ha már így alakult, a 24. percben Marcel Schmelzer bal oldali beadása után remek előrevetődéses fejes góllal ízelítőt adott abból, mire számíthatnak tőle a sárga-fekete szurkolók.

Bár az Augsburgnak is voltak felvillanásai, nagy veszély nem fenyegette a Borussia győzelmét, különösen azt követően, hogy a 66. percben Aubameyang – most a jobb lábát használva – megszerezte a második gólját is. A Saint-Etienne-ből igazolt gaboni még itt sem hagyta abba, a hajrában Robert Lewandowski mesteri passzát a leshatárról indulva használta ki. Nem maradt el a Lewandowski-gól sem, a lengyel mesterlövész büntetőből lőtt a hálóba.

A Dortmund sorozatban a 22. idegenbeli bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, ennél hosszabb szériát ebben a műfajban csak a Hamburg (27) és a Kaiserslautern (23) épített a Bundesligában. Aubameyang előtt pedig a cseh Martin Fenin volt az utolsó, aki az első Bundesliga-meccsén – a Frankfurt játékosaként – mesterhármast ért el.

HANNOVER–WOLFSBURG 2–0
Leon Andreasen lövésével a Hannover volt az első vezetést szerző csapat ezen a szombati játéknapon, és az első olyan is, amelyik emberelőnybe került: a 32. percben Maximilian Arnold nyújtott lábbal beleszállt Karim Hagguiba. A következő két lap a hannoverieknek villant, Huszti Szabolcs is kapott egy sárgát a Diegóval szembeni szabálytalanságért. A magyar légióst felpiszkálhatta az eset: az első játékrész hajrájában veszélyes lövéssel és beadással jelentkezett.

A második játékrész elején Timm Klose megkapta a második sárga lapját, a Wolfsburg így kilenc emberrel maradt, és ezt a hazaiak ki is használták – a második gólt a meccset végigjátszó Huszti Szabolcs lőtte Andre Hoffmann passzából. A magyar légiós legutóbb februárban talált a kapuba a Bundesligában, ám hogy sérülése immár a múlté, azt egy hete a kupában is góllal bizonyította.

BAYER LEVERKUSEN–FREIBURG 3–1
Hogyan másképp is kezdődhetett volna a Leverkusen bajnoki idénye, mint Kiessling-góllal?! A Bundesliga legutóbbi gólkirálya a 22. percben fejelte be a vezető gólt, amivel rögvest alkalmat kínált arra, hogy gyorsan kiszámoljuk: április közepe óta sorozatban a nyolcadik tétmeccsén szerzett gólt. A folytatás már nem alakult ilyen jól, hiszen hiába játszott fölényben a Bayer, egy ellencsapás végén Mike Hanke egyenlített. A második játékrészben aztán gyorsan valósághű lett az eredmény, Szon Hung Min és Sidney Sam is betalált a vendégek kapujába. Hamarosan Bernd Leno kapus is hozzátette a magáét a sikerhez: kivédte Jonathan Schmid tizenegyesét.

HERTHA BSC–EINTRACHT FRANKFURT 6–1
Az újonc berliniek álomszerű első félidőt produkáltak, Adrian Ramos és John Brooks lőtt egy-egy gólt, sőt a hazai támadások veszélyességét három kapufa nyomatékosította. Apró szépséghiba, hogy a játékrész hajrájában az Eintracht gólfelelőse, Alexander Meier büntetőből szépített. Meier gólja végül meg is maradt szépséghibának, hiszen Szami Allagui, a Hertha tunéziai válogatott támadója az 58. és a 60. percben is rúgott egy-egy gólt. S amikor Ramos is meglőtte a második gólját, már a statisztikák után nyúltunk: legutóbb 1991-ben hozott ennyi gólt a két csapat összecsapása, akkor a Frankfurt nyert 5–1-re. S mire idáig jutottunk, Ronny szállította a hatodikat is... A vonatkozó statisztika: a berliniek legutóbb 2004 telén, a Mönchengladbach ellen szereztek hat gólt a Bundesligában.

HOFFENHEIM–NÜRNBERG 2–2
A Bundesliga kiváló gólátlaga nem múlhat rajtunk – gondolhatta David Abraham, amikor a szombat délután utolsó 0–0-ra álló meccsén egy szögletet követően megtörte a jeget. Nem érdemtelenül szerzett vezetést a legutóbb osztályozóval bennmaradó hazai csapat, nem volt érdemtelen a második félidő elején szerzett második gólja sem, azonban az sem, hogy a Nürnberg pillanatok alatt egyenlített. A legjobban persze a gólátlag számolgatói jártak.

BRAUNSCHWEIG–WERDER BREMEN 0–1
A szombat esti mérkőzésen a Werder Bremen idegenben 1–0-ra legyőzte a német élvonalba 28 év után visszatérő Eintracht Braunschweiget. Az első félidőben a Werder mezőnyfölényben, de ötlettelenül futballozott, és bár a fordulás után sem változott jelentősen a helyzet, az osztrák válogatott Zlatko Junuzovic hajrábeli lövése meghozta számára a győzelmet. A zöld-fehérek 13 meccse voltak nyeretlenek a Bundesligában. A Werder sorozatban nyolcadszor győzte le tétmeccsen az „oroszlánokat", a Braunschweig legutóbb 1982 őszén nyert bajnokit a brémaiak ellen.

NÉMET BUNDESLIGA, 1. FORDULÓ
Szombat
Augsburg–Borussia Dortmund 0–4
(Aubameyang 24., 66., 79., R. Lewandowski 86. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Freiburg 3–1 (Kiessling 22., Szon Hung Min 45., Sam 52., ill. Hanke 40.)
Hannover–Wolfsburg 2–0 (Andreasen 17., Huszti 84.)
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt 6–1 (A. Ramos 18., 71., Brooks 32., Allagui 58., 60., Ronny 90., ill. Meier 37. – 11-esből)
Hoffenheim–Nürnberg 2–2 (Abraham 34., Modeste 51., ill. Frantz 54., Ginczek 57.)
Eintracht Braunschweig–Werder Bremen 0–1 (Junuzovic 82.)
Péntek

Bayern München–Borussia Mönchengladbach 3–1
Vasárnap
Mainz–VfB Stuttgart 15.30 (tv: Eurosport 2)
Schalke 04–Hamburger SV 17.30 (tv: Eurosport 2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik