Hertha: „Nincs barátnőm. A labda áll hozzám a legközelebb”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 11:07
A fenti kijelentéssel egyből belopta magát a berlini szurkolók szívébe Ondrej Duda, akit nagy reményekkel igazolt át a Dárdai Pál vezette Hertha.

A fővárosi klub 4.2 millió eurót, vagyis csaknem 1.3 milliárd forintot fizetett a középpályásért, aki a Nikolics Nemanját is foglalkoztató lengyel Legia Warszawától érkezett.

„Jelentős feladatok várnak rá” – mondta a magyar szakember a 21 éves szlovák játékosról, és kiemelte, a Hertha 4–2–3–1-es hadrendjében az irányító szerepét osztaná rá. A jövedelmét is ehhez igazították: a „Dudi” becenévre hallgató labdarúgó az első szezonjában egymillió eurót kereshet, a további négy évében pedig – merthogy ötre írt alá – fokozatosan többet és többet.

Nem jellemző a berliniekre, hogy ilyen mélyen belenyúlnak a pénztárcájukba, ám kényszerhelyzetben voltak, mert kiszemeltjüket tavaly az Inter vitte volna, most pedig a Fiorentina és a Roma ostromolta. A Herthának azonban mindenáron olyan fiatal labdarúgóra volt szüksége, aki tehetséges, sokoldalú – ráadásul nemzetközi tapasztalattal bír.

Csütörtökön ugyanis jelentős erőpróba vár Dárdai Pál játékosaira: az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában a dán Bröndbyvel mérik össze tudásukat. A szombati főpróba nem sok jóval kecsegtet, a Hertha 3–0-s vereséget szenvedett a holland AZ Alkmaartól, Duda a szünetben, 2–0-s állásnál állt be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik