Hertha: Nikolics csapattársa lehet Dárdai első szerzeménye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 07:44
Sajtóhírek szerint a német élvonalbeli Hertha BSC szerződtetné Ondrej Dudát, a lengyel bajnok Legia Warszawa szlovák válogatott középpályását.

A Bild lengyel lapértesülésekre hivatkozva azt írja, a Dárdai Pál által irányított Hertha első nyári igazolása (a kölcsönszerződése lejárta után egy évre aláíró Vedad Ibisevicet figyelmen kívül hagyva) Ondrej Duda lehet, aki nemrég Berlinben járt, hogy egyeztessen a német klubbal.Bild lengyel lapértesülésekre hivatkozva azt írja, a Dárdai Pál által irányított Hertha első nyári igazolása (a kölcsönszerződése lejárta után egy évre aláíró Vedad Ibisevicet figyelmen kívül hagyva) Ondrej Duda lehet, aki nemrég Berlinben járt, hogy egyeztessen a német klubbal.

A 21 éves futballista az előző idényben 27 bajnokin két gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott a Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia színeiben, valamint tizenegy Európa-liga-meccsen is játszott. A franciaországi Európa-bajnokságon három találkozón lépett pályára, egyetlen gólját Wales ellen érte el.

Dudának 2019-ig szól a megállapodása a Legiával, így a Herthának három-négy millió eurót kellene kifizetnie a tizenkétszeres válogatott játékosért.

Mivel Duda kezdőként hatvan percet játszott a bosnyák Zrinjski Mostar elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, ezért a szabályok értelmében a Hertha színeiben nem léphet pályára az El-selejtezőben, de a csoportkörben már igen – ha Dárdai Pál együttese feljut a főtáblára.

A Bild szerint a Hertha legalább egymillió eurót kapott a Readinghez igazoló Roy Beerensért, s a brazil Ronny és japán Hoszogai Hadzsime eladásából tovább gyarapodhat a kassza. A német lap úgy tudja, a berlini csapat érdeklődik Alexander Esswein, az Augsburg 26 éves csatára iránt, akinek 2017-ig él szerződése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik