Hertha: Jó lenne, ha végre mi szereznénk a győztes gólt – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 19:29
Pénteken rangadót játszik Berlinben a Hertha labdarúgócsapata, amely a címvédő Bayern Münchent fogadja a Bundesliga 6. fordulójában. A Daily Mail cikke szerint Dárdai Pál sikerről álmodik.

A Hertha jelenleg a Bundesliga élmezőnyéhez tartozik, amiben nagy szerepe van a csapatot 2015 óta irányító Dárdai Pálnak.

„Az elmúlt években szisztematikusan átdolgoztuk a játékunkat. Hétvégén a Mönchengladbach ellen hét olyan futballista volt a pályán, aki képes helyzeteket kialakítani. A fiatal játékosaink pedig arra motiválják az idősebbeket, hogy minél jobban teljesítsenek” – mondta.

Vajon összejön a régóta várt siker? (Fotó: AFP)
Vajon összejön a régóta várt siker? (Fotó: AFP)

A cikk több labdarúgót is kiemel, aki remekel ebben az idényben. Ilyen például a Manchester Citytől mindössze 250 ezer euróért érkezett 20 éves támadó, Javairo Dilrosun, illetve Ondrej Duda, Vedad Ibisevic és Salomon Kalou.

A Hertha a tabella negyedik helyén áll, csupán három ponttal az éllovas Bayern mögött. Dárdai így okkal reménykedhet akár győzelemben is: „Jó lenne, ha végre mi szereznénk a győztes gólt ennyi év után” – nyilatkozta a magyar szakember.

A két csapat előző három összecsapásán kivétel nélkül döntetlen született. A berliniek legutóbb 2009-ben verték meg a bajorokat, Dárdai akkor végigjátszotta a mérkőzést.

A találkozó pénteken 20.30-kor kezdődik a berlini Olimpiai Stadionban.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
PÉNTEK
20.30:
Hertha BSC–Bayern München (Tv: Sport1)

SZOMBAT
15.30:
Schalke 04–Mainz 05
15.30: Hoffenheim–RB Leipzig (Tv: Sport2)
15.30: VfB Stuttgart–Werder Bremen
15.30: Wolfsburg–Borussia Mönchengladbach
15.30: Nürnberg–Fortuna Düsseldorf
18.30: Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund (Tv: Sport2)

VASÁRNAP
15.30:
Eintracht Frankfurt–Hannover 96 (Tv: Sport2)
18.00: Augsburg–Freiburg

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 4 1 12–3 +9 13
2. Borussia Dortmund 5 3 2 15–3 +12 11
3. Werder Bremen 5 3 2 10–6 +4 11
4. Hertha 5 3 1 1 10–7 +3 10
5. Mönchengladbach 5 3 1 1 10–7 +3 10
6. Wolfsburg 5 2 2 1 8–7 +1 8
7. Mainz 5 2 2 1 4–3 +1 8
8. RB Leipzig 5 2 2 1 8–8 0 8
9. Hoffenheim 5 2 1 2 9–8 +1 7
10. Freiburg 5 2 1 2 8–9 –1 7
11. Bayer Leverkusen 5 2 3 5–9 –4 6
12. Augsburg 5 1 2 2 7–8 –1 5
13. Fortuna Düsseldorf 5 1 2 2 5–6 –1 5
14. Nürnberg 5 1 2 2 4–10 –6 5
15. Eintracht Frankfurt 5 1 1 3 6–9 –3 4
16. Hannover 5 2 3 4–9 –5 2
17. VfB Stuttgart 5 2 3 3–9 –6 2
18. Schalke 5 5 2–9 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik