Hertha: „Ezen a derbin nincs gyűlölet” – az Union ellen készülnek Dárdaiék

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 11:43
null
Dárdaiék az Union otthonába látogatnak (Fotó: AFP)
Szombat este városi derbit rendeznek Berlinben, a német labdarúgó Bundesliga 12. fordulójában: a Dárdai Pál vezette Hertha az Union otthonába látogat. A találkozó felvezetéseként a Bild interjút készített a magyar trénerrel.

„Minden párharc számítani fog. Ezen a napon különösen is jó erőállapotban kell legyünk és különösen fontos, hogy milyen gyorsan reagálunk ellenfelünk megmozdulásaira. Nem szabad túlzottan motiváltnak lennünk – veszélyes ugyanis, ha a derbi kapcsán elragadnak minket az érzelmek a pályán” beszélt csapata legfontosabb feladatairól a Bild hasábjain Dárdai Pál. A Hertha vezetőedzője leszögezte, klubjának nincs ellenséges viszonya az Unionnal.

„Természetesen a játék kilencven perce során nem lehetünk egymás barátai, ugyanakkor a meccs előtt és után is összekapcsol minket, hogy berliniek vagyunk. Természetesen van egy rivalizálás köztünk, de ez messze van attól, mint ami például a Real Madrid és a Barcelona között folyik. Ezen a derbin nincs gyűlölet” – jelentette ki a vezetőedző, aki egy kedves élményét is megosztott a német lappal az ellenfél drukkereivel kapcsolatban.

„Szerencsére jól kijövök az Union szurkolóival. Miután feljutottak a Bundesligába, még a stadionjukban is jártam, ahol a szurkolóik meghívtak egy sörre, és azt mondták: »Pali, te egy jó srác vagy!«”

Dárdai szerint az egyik legfontosabb az Union ellen meccs kapcsán, hogy a szurkolóiknak örömet szerezzenek.

„A szurkolóknak a meccs után hetekig ez lesz a téma a munkahelyeiken. Hétfőn arról lesz szó, hogy ki gratulál kinek.Igyekszünk jó felkészültséggel játékba küldeni a csapatot és arra késztetni a játékosokat, hogy a Hertha-szurkolók jó érzéssel indulhassanak majd dolgozni.”

A magyar vezetőedző kijelentette, nincs rajta többletnyomás amiatt, hogy ezúttal a derbire küldi ki csapatát a pályára.

„Már nem félek sok mindentől az életben, még ettől a meccstől sem. Számomra az a legfontosabb, hogy a lefújás után tükörbe nézhessünk, és azt mondhassuk: mi mindent megtettünk a siker érdekében.”

A szombat esti rangadó kapcsán a klub korábbi ikonikus játékosa, a 108-szoros magyar válogatott Király Gábor is megszólalt. „Berlin kék!” – posztolta Facebook-oldalán a Herthát 1997 és 2004 között erősítő kapus.

NÉMET BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Szombat, 18.30:
Union Berlin–Hertha BSC (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 11 9 1 1 40–11 +29 28
2. Borussia Dortmund 11 8 3 28–17 +11 24
3. Freiburg 11 6 4 1 18–9 +9 22
4. Wolfsburg 11 6 1 4 12–12 0 19
5. RB Leipzig 11 5 3 3 23–11 +12 18
6. Bayer Leverkusen 11 5 3 3 24–17 +7 18
7. Mainz 11 5 2 4 15–11 +4 17
8. Union Berlin 11 4 5 2 17–17 0 17
9. Mönchengladbach 11 4 3 4 13–14 –1 15
10. Hoffenheim 11 4 2 5 19–17 +2 14
11. 1. FC Köln 11 3 5 3 15–19 –4 14
12. Bochum 11 4 1 6 10–18 –8 13
13. Hertha 11 4 1 6 12–24 –12 13
14. Eintracht Frankfurt 11 2 6 3 12–16 –4 12
15. VfB Stuttgart 11 2 4 5 15–20 –5 10
16. Augsburg 11 2 3 6 9–20 –11 9
17. Arminia Bielefeld 11 1 5 5 7–16 –9 8
18. Greuther Fürth 11 1 10 7–27 –20 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik