Hertha: Érthető okokból jókedvűek vagyunk – Dárdai Pál

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.09. 07:23
null
Dárdai Pál győzelmet vár az Arminia ellen (Fotó: AFP)
Kevesebb, mint 72 órával a Freiburg elleni meccs (3–0-s siker) kezdése után ismét bajnokit játszik a Hertha, amely a szintén kiesés elől menekülő Arminia Bielefeldet látja vendégül vasárnap 18 órától az Olimpiai Stadionban. A mérkőzést megelőzően a berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál sajtótájékoztatót tartott.


„Egy olyan meccs után, mint a Freiburg elleni, érthető okokból jókedvűek vagyunk. Így kell együtt dolgoznunk a továbbiakban is, mivel szerintem még legalább két győzelemre szükségünk van”
– mondta el Dárdai Pál.

A csapat tagjainak kéthetes házi karanténja miatt meccshátrányban lévő berliniek azonos pontszám mellett, jobb gólkülönbségükkel állnak a Bielefeld előtt, amely a magyar tréner szerint úgy is kiváló alakulat, hogy az előző fordulóban 5–0-ra kikapott a Borussia Mönchengladbach otthonában.

„Az Arminia egységes csapat, remek csapatszellemmel, így egy jó és fegyelmezett ellenfélként számítunk rájuk. Ez már az utolsó meccsek egyike. Mindenképpen nyernünk kell” – szögezte le Dárdai, aki elégedett a karanténból való visszatérés óta lejátszott két mérkőzéssel és abban reménykedik, a együttese koncentrált játéka a következő találkozók, így a vasárnap esti során is megmarad.

NÉMET BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
18.00:
Hertha BSC–Arminia Bielefeld (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 32 23 5 4 92–40 +52 74
2. RB Leipzig 32 19 7 6 57–28 +29 64
3. Wolfsburg 32 17 9 6 57–32 +25 60
4. Borussia Dortmund 32 18 4 10 69–44 +25 58
5. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15 56
6. Bayer Leverkusen 32 14 8 10 51–38 +13 50
7. Mönchengladbach 32 12 10 10 59–52 +7 46
8. Union Berlin 32 11 13 8 47–41 +6 46
9. VfB Stuttgart 32 11 9 12 54–52 +2 42
10. Freiburg 31 11 8 12 45–46 –1 41
11. Hoffenheim 32 10 9 13 49–52 –3 39
12. Mainz 31 9 8 14 34–50 –16 35
13. Werder Bremen 32 8 9 15 37–51 –14 33
14. Augsburg 32 9 6 17 32–49 –17 33
15. Hertha BSC 30 7 9 14 38–49 –11 30
16. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28 30
17. 1. FC Köln 31 7 8 16 32–56 –24 29
18. Schalke 04 31 2 7 22 20–80 –60 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik