Hertha: Dárdai Pál marad a következő idényben is a vezetőedző – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 12:43
null
Várható volt: a sikeres bennmaradást követően Dárdai Pálnak nem kell búcsút intenie vezetőedzői székének (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak lapunk korábbi értesülései, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette: a következő idényben is Dárdai Pál lesz a csapat vezetőedzője. A döntést először a klub vasárnapi taggyűlésén az ügyvezető, Carsten Schmidt hozta nyilvánosságra.

 

A Hertha BSC lerövidítette Dárdai Pál szabadságát. Csupán három hét pihenő jut idén nyáron a magyar szakembernek, aki ezt vélhetően egy cseppet sem bánja: az utánpótlás helyett a következő idényben is az első csapat vezetőedzőjeként dolgozhat majd.

A döntést vasárnap hozta nyilvánosságra a berlini klub, amely az előző idény utolsó előtti fordulójában vívta ki bennmaradását a német élvonalban. Dárdai január 25-i kinevezését követően 16 bajnokin 18 pontot szerzett a csapattal, amely végül a tabella 14. helyén végzett. Mindezt úgy, hogy a megbízatás utáni heteket a pokolian nehéz sorsolás, a hajrát pedig a csapat koronavírusos megbetegedések miatt elrendelt házi karanténja, és az ezt követően besűrűsödött menetrend is nehezítette.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a Hertha átmeneti sportigazgatója Arne Friedrich, a posztot nyártól betöltő Fredi Bobic, valamint Carsten Schmidt ügyvezető is támogatta Dárdai maradását. Információink szerint a végső igent a magyar tréner újabb kinevezésre a klubot tulajdonló egyik cég résztulajdonosa, a jelentős befolyással rendelkező Lars Windhorst mondhatta ki.

A VÉGEREDMÉNY
1. Bayern München 34 24 6 4 99–44 +55 78
2. RB Leipzig 34 19 8 7 60–32 +28 65
3. Borussia Dortmund 34 20 4 10 75–45 +30 64
4. Wolfsburg 34 17 10 7 61–37 +24 61
5. Eintracht Frankfurt 34 16 12 6 69–53 +16 60
6. Bayer Leverkusen 34 14 10 10 52–39 +13 52
7. Union Berlin 34 12 14 8 50–43 +7 50
8. Mönchengladbach 34 13 10 11 64–56 +8 49
9. VfB Stuttgart 34 12 9 13 56–55 +1 45
10. Freiburg 34 12 9 13 52–52 0 45
11. Hoffenheim 34 11 10 13 52–54 –2 43
12. Mainz 34 10 9 15 39–56 –17 39
13. Augsburg 34 10 6 18 36–54 –18 36
14. Hertha 34 8 11 15 41–52 –11 35
15. Arminia Bielefeld 34 9 8 17 26–52 –26 35
16. 1. FC Köln* 34 8 9 17 34–60 –26 33
17. Werder Bremen 34 7 10 17 36–57 –21 31
18. Schalke 34 3 7 24 25–86 –61 16

Az első négy a Bajnokok Ligája, az 5. és 6. az Európa-liga csoportkörébe, a 7. helyezett pedig az Európa-konferencialiga playoffkörébe jutott.

*osztályozót kell játszania a bennmaradásért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik