Hertha: Dárdai megvédte a Dortmund ellen hibázó kapusát

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 23:14
null
Dárdai Pál magába néz a vereséget követően – játékosaitól is ezt várja el (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Hertha BSC 2–0-s vereséget szenvedett a Borussia Dortmund otthonában, ezzel továbbra is egy helyre van a kiesőzónától. A lefújást követően a berlini klub vezetőedzője, Dárdai Pál a mérkőzést közvetítő Sky Sportsnak értékelte az eseményeket.

 

A Hertha hiába szervezte meg jól a védekezését a bombaformában lévő Erling Haalandot sikerült hatástalanítaniuk a játékosoknak –, a Dortmund a második félidőben két alkalommal is bevette a berliniek kapuját.

A mérkőzést követően Dárdai Pál a Sky Sportsnak elmondta, csalódott játékosai teljesítménye miatt – olvasható a Kicker összefoglalójában.

„Az első félidőben jól játszottunk, próbáltunk helyzeteket kialakítani, ám az utolsó pillanatokban hol a passz nem sikerült jól, hol pedig rossz döntéseket hoztunk. A szünet után bátrabban akartunk játszani, és a változtatás céljából friss emberek is beálltak a kispadról. Ezek után aggodalommal töltött el, hogy se rendes pontrúgásunk, se egy szögletünk nem volt, amelyből veszélyeztetni tudtunk volna. Teljesen mást beszéltünk meg a meccs előtt.”

A Hertha magyar vezetőedzője úgy véli, játékosai nem mutatták meg igazi arcukat a mérkőzésen.

„Támadni felszabadultan kell. A srácok tehetségesek, ezt ma is megmutatták. De láttam rajtuk a görcsösséget, és ez nem jó. Szabadnak kell lenniük a pályán is, nem csak az edzéseken.

Dárdai szerint játékosainak és saját magának is önkritikára van szüksége a teljesítmény javulásához.

„Beszélgetnünk kell a játékosokkal arról, hogy lehet, változtatniuk kell az edzésmunkájukon. De mindenekelőtt önmagammal is szembe kell néznem, hogy én mit csinálhattam rosszul.”

Erling Haaland vigasztalja Rune Jarsteint (Fotó: AFP)
Erling Haaland vigasztalja Rune Jarsteint (Fotó: AFP)

A Dortmund Julian Brandt távoli lövésével szerzett vezetést. Ahhoz, hogy a próbálkozás a hálóban kössön ki, jócskán hozzájárult Rune Jarstein, aki, bár látszólag könnyedén védhetett volna, meglepetten nézte a labda útját. Dárdai Pál megvédte hibázó kapusát.

„Nem tudom, milyen sebességgel száguldott a labda, egy dologban viszont biztos vagyok. A kapusok mindig ott vannak, ahol gólok esnek. Ezért mindig sok szó esik arról, amikor valamelyikük hibázik, ellentétben a csatárokkal. Rune elég tapasztalt játékos ahhoz, hogy túl tudjon ezen lépni.”

A Hertha a mérkőzés hajrájában emberhátrányba került, majd újabb gólt kapott, így 2–0-s vereséget szenvedettDortmundban. Az idényben eddig 21 pontot gyűjtő berliniek jelenleg egy helyre vannak a kiesőzónától, így a bennmaradáshoz sürgősen pontokra lenne szükségük. Dárdai Pál csapatára újabb nehéz ellenfél vár a következő fordulóban, a Bayer Leverkusen látogat majd el az Olimpiai Stadionba.

A MÉRKŐZÉS ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Hertha BSC 2–0 (0–0)
Dortmund,Signal-Iduna-Park,zárt kapuk mögött.Vezette:M. Petersen
DORTMUND:Hitz – Morey (Meunier, 71.), Can, Hummels (Zagadou, 58.), Schulz – Bellingham, Dahoud – Reus (Moukoko, 84.), Brandt, T. Hazard (Reina, 71.) – Haaland.Vezetőedző:Edin Terzic
HERTHA:Jarstein – Klünter, Stark, Dárdai M., Plattenhardt (Leckie, 59.) – Tousart – Zeefuik (Lukébakio, 59.), Darida, Mittelstädt – Piatek (Alderete, 82.), Córdoba (Dilrosun, 68.).Vezetőedző:Dárdai Pál
Gólszerző:Brandt (54.), Moukoko (90+1.)
Kiállítva:Darida (80.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München25184374–35+3958
2. RB Leipzig24165346–20+2653
3. Wolfsburg25139343–21+2248
4. Eintracht Frankfurt241110347–33+1443
5. Borussia Dortmund25133952–35+1742
6. Bayer Leverkusen24117642–26+1640
7. Union Berlin25911538–27+1138
8. Freiburg2597937–39–234
9. VfB Stuttgart2489745–37+833
10. Mönchengladbach2589841–40+133
11. Hoffenheim24861039–41–230
12. Werder Bremen2579930–36–630
13. Augsburg25851227–38–1129
14. 1. FC Köln25571323–44–2122
15. Hertha25561428–45–1721
16. Mainz25561424–44–2021
17. Arminia Bielefeld24541518–43–2519
18. Schalke25171716–66–5010

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik