Hertha: Dárdai az újabb zakó után egyik játékosát bírálta

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 11:30
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha vezetőedzője nem elégedett Haragucsi Genki utóbbi időben mutatott teljesítményével.

A 25 esztendős japán szélső alapembernek számít Dárdai Pál Herthájában, ám a magyar szakember nincs kibékülve Haragucsi formájával, s Dárdai ezt a hétvégi, 1. FC Kölntől elszenvedett 4–2-es zakó után nem is rejtette véka alá.1. FC Kölntől elszenvedett 4–2-es zakó után nem is rejtette véka alá.

„Amit Genki manapság csinál, az nem működik. Többször is hibázott, ezekből háromszor lekontráztak minket, gólokat kaptunk. Az ilyen bakik pedig beindítanak egy láncreakciót, amelynek a vége az lesz, hogy az egész csapatra kihat, mindenkit elbátortalanít.”

Dárdai azt is elmondta, sejti, mi állhat Haragucsi rossz formájának hátterében.

„Úgy vélem, Mitchell Weiser visszatérése után Haragucsi bizonyítani akar, nagyon meg akarja mutatni, mit tud. Túlzottan erőlködik, görcsössé vált.”

NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ
1. FC Köln–Hertha BSC 4–2 (Oszako 6., Modeste 35., 37., 63., ill. Ibisevic 50. – 11-esből, Brooks 69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 25 19 5 1 61–13 +48 62
2. RB Leipzig 25 15 4 6 43–28 +15 49
3. Borussia Dortmund 25 13 7 5 54–27 +27 46
4. Hoffenheim 25 11 12 2 46–25 +21 45
5. Hertha 25 12 4 9 34–30 +4 40
6. 1. FC Köln 25 9 10 6 37–29 +8 37
7. Eintracht Frankfurt 25 10 6 9 26–27 –1 36
8. Freiburg 25 10 5 10 32–42 –10 35
9. Schalke 25 9 6 10 32–27 +5 33
10. Mönchengladbach 25 9 5 11 30–34 –4 32
11. Bayer Leverkusen 25 9 4 12 37–40 –3 31
12. Mainz 25 8 5 12 33–41 –8 29
13. Werder Bremen 25 8 5 12 34–44 –10 29
14. Augsburg 25 7 8 10 24–34 –10 29
15. Wolfsburg 25 8 5 12 23–34 –11 29
16. Hamburg 25 7 6 12 24–46 –22 27
17. Ingolstadt 25 5 4 16 23–42 –19 19
18. Darmstadt 25 4 3 18 17–47 –30 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik