Hertha: bajban Dárdai – októberig nem játszhat a rekordigazolás?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 08:47
Főhet Dárdai Pál feje: a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője továbbra sem számolhat a nyáron szerződtetett Davie Selkével.

Mint megírtuk, a 22 esztendős német támadó a lengyelországi U21-es Európa-bajnokság elődöntőjében, az Anglia ellen tizenegyesekkel megnyert (július 27-én) összecsapáson szenvedett bokasérülést, ami miatt az 1–0-s győzelemmel végződő finálét ki is kellett hagynia.az Anglia ellen tizenegyesekkel megnyert (július 27-én) összecsapáson szenvedett bokasérülést, ami miatt az 1–0-s győzelemmel végződő finálét ki is kellett hagynia.

Davie Selke azóta sem épült fel, és a Hertha tréningjeit csak az oldalvonalról követheti, mindeközben különedzéseket folytat. A támadó állapotával kapcsolatban Dárdai Pál elmondta, játékosának még heteket kell kihagynia.

„Davie rehabilitációja halad, de eltarthat három vagy akár hat hétig is. Már nagyon türelmetlen, ugyanakkor várnia kell. Ha a merevítőt leveszik a lábáról, utána még további különedzéseket is el kell végeznie.”

A német utánpótlás-válogatott Selke a sérülésével kapcsolatban elmondta, teljesen megőrjíti, hogy nem futballozhat.

„Mindennap keményen dolgozom, erősítem a testem, hogy minél kevesebb gondom legyen a jövőben. Egyébként nem vagyok túl sérülékeny játékos, az elmúlt két évben semmi problémám sem volt. Már égek a vágytól, hogy a Herthát segíthessem, teljesen megőrülök. Előtte azonban még fel kell épülnöm, ehhez idő kell.”

Selke június elsején szerződött a Herthához – a berliniek klubrekordot jelentő 10 millió eurót fizettek a középcsatárért az RB Leipzignek.

Davie Selkének egyelőre merevítőt kell hordania, kérdéses, mikor épül fel (Fotó: bild.de)
Davie Selkének egyelőre merevítőt kell hordania, kérdéses, mikor épül fel (Fotó: bild.de)

NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Bayern München–Bayer Leverkusen 3–1
(Süle 9., Tolisso 18., Lewandowski 53. – 11-esből, ill. Mehmedi 65.)
Szombat

15.30: Hoffenheim–Werder Bremen
15.30: Hertha BSC–VfB Stuttgart
15.30: Hamburger SV–Augsburg
15.30: Mainz–Hannover
15.30: Wolfsburg–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
18.30: Schalke 04–RB Leipzig (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Freiburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)
18.00: Borussia Mönchengladbach–1. FC Köln (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik