Hertha: A Bundesligában nagyon könnyű orra bukni – Dárdai

Vágólapra másolva!
2017.12.08. 10:51
null
Dárdai edzőként is közeleg a 100. Bundesliga-meccséhez (Fotó: AFP)
A korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pállal terjedelmes interjút közölt az index.hu, A Bundesligában szereplő Hertha edzője sok egyéb mellett elárulta, mire számíthat a keze alatt edződő fia, Palkó, mit szól ahhoz, hogy az MLSZ asztalára letett szakmai programja nem valósult meg, valamint arról is elmondta véleményét, hogy vasárnaptól már ő számít a német élvonalban egy klubnál legrégebb óta dolgozó vezetőedzőnek.

 

Az elmúlt héten az 1. FC Köln menesztette Peter Stögert, ezzel a 18 Bundesliga-csapat jelenlegi edzői közül Dárdai töltötte egyfolytában a legtöbbet a kispadon: 2015. februári kinevezése óta 97 élvonalbeli bajnokin vezethette a csapatát.

„Van egy olyan kimutatás, hogy a német élvonalban tizenkét és tizennyolc hónap között van egy edző átlagéletkora. Ha viccelnék, azt is mondhatnám, milyen jó, hogy nem tudtam ezt előre, amikor elvállaltam a csapat irányítását bő két és fél évvel ezelőtt, vagy egyáltalán, amikor az edzősködésre adtam a fejem. Veszélyes szakma ez. Ha realista vagyok, azt mondom, ha a Jóisten ad még nekem két vagy három sikeres szezont, már nagyon boldog lehetek. Eközben persze igyekszem minden erőmmel felkészülni, elemezni, fejlődni, megérteni folyamatokat, megérteni a fiatalabb vagy éppen az idősebb játékosokat, fejleszteni egy kicsit őket, mert akkor biztosan előbbre jutok, jutunk. 286 meccsen küzdöttem játékosként, az még elképzelhetetlen messzeségben van, és ez itt a Bundesliga, jobb, ha csak egyről kettőre akarok jutni, mert nagyon könnyű orra bukni” – mondta Dárdai, aki kitért arra is, mi várhat a Herthánál a keze alatt edződő fiára, aki az Európa-ligában csütörtökön először volt kezdő a berlinieknél.

„Három sorozatban edz és játszik egyszerre. A Wolfsburg elleni rangadón gólt rúgott az U19-ben. Az U23-ban már felnőttek között rúgják és harapják, ott már a hatvanhat kilója nem túl sok. De becsülettel beleáll a munkába, van alázat benne. Az El-ben epizodista volt az ukrán Zorja ellen, az Östersund ellen már kezdőnek jelöltem, az utolsó pillanatban tudta meg, de még nem érett a Bundesligára. Ha az lenne, betenném. Az ő érdeke, hogy még izmosodjon, gyorsuljon. Keményen dolgozik, tudja, hogy soha nem lesz előnye abból, hogy a fiam. Velem is így történt. Minden centiért megküzdöttem, hogy előre jussak, Palkónak is ez a sorsa.”

A mélyinterjúban Dárdai hosszasan beszél arról is, mi járt a fejében, amikor Bernd Storckot javasolta a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztjére.

„Bernd Storck nem a mi meglátásaink, hanem a német minta alapján indult el 2015. márciusban, és hol van már azóta Storck is. A német minta teljes mértékben nem adoptálható, mert vannak területi, társadalmi sajátosságok. Amikor Berndt ajánlottam, elsősorban az járt a fejemben, hogy azt a munkamorált, amit ő magába szívott kint, remélhetőleg meghonosítja otthon. Hogy egy edző nemcsak akkor edző, amikor egyórás edzést kell tartani, hanem reggel nyolctól este nyolcig. Bernd az elején jól dolgozott, aztán félrecsúszott a sztori. Vannak felelős vezetők, akik jobban és sokkal közelebből látták nálam, mi történt. Nem tehetett mást, mint lemondott, amikor már ellene fordultak az Üllői úton egy győztes meccs után. Az Auf Wiedersehen egyértelmű, és félreérthetetlen jelzés volt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik