Egy szélső és egy védő kell még a Bayern „Szurikáta” Münchennek

Vágólapra másolva!
2020.09.26. 10:43
null
Keresd a képen Javi Martínezt! (Getty Images)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A hatodik kört szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, Olaszországban folytattuk, majd a múlt heti mérkőzésdömpingen átverekedve magunkat a Ligue 1-ben folytattuk, hogy megérkezzünk a Bundesligába.

Csak óvatosan, de okosan igazolgat ezen a nyáron (is) a BAYERN MÜNCHEN: Leroy Sané 45 millió euróért jött, a kapus Alexander Nübel és a nagyon tehetséges francia védő, Tanguy Nianzou ingyen, és jelentős távozó csak Thiago Alcántara, aki új kihívásokra vágyott – a kölcsönben Münchenben szereplő Ivan Perisic, Philippe Coutinho, Álvaro Odriozola meg visszahívásra várt, hiába.

A legújabb kiszemelt a Real Madrid 29 éves szélső mindenese, Lucas Vázquez, akivel már évek óta nem igazán tud mit kezdeni a madridi klub, amely a rossz nyelvek szerint most átadná a spanyolt, hogy a müncheniek ne tudjanak vele mit kezdeni; a Bild szerint kölcsönüzletről lenne szó, opciós lehetőséggel. Mi tagadás, a spanyolországi kölcsönjátékosoknak Münchenben az opció az mostanában tényleg csak opció…

„Csak egy jobbhátvédünk van” – mondta a Schalke lesöprése után Joshua Kimmich, mert Münchenben mindenki a szívén viseli az erősítéseket, másrészt ezzel utalt rá finoman, hogy nem szeretne visszatérni ő maga a védelem jobb oldalára.

Lebukott?

Vázqueznél sokkal közelebb áll a Bayernhez Sergino Dest, akiért az Ajax előbb 30, majd 25 millió eurót kért. A legújabb holland és német hírek alapján adná már 20 millióért is, plusz ötmilliónyi bónuszért – az első müncheni ajánlat 15 millióról szólt. A 21 éves amerikai játékos a védelem mindkét szélén bevethető, több topklub is érdeklődött érte a nyáron, az amszterdamiakhoz még 12 éves korában került az Almere Citytől. A problémát az FC Barcelona okozza a Bayern számára, ugyanis a katalánok a 30 millióért és tízmilliós bónuszért eladott Nélson Semedo helyére Destet szúrták ki maguknak, az árverseny győztese nem meglepő módon az Ajax és a védő bankszámlája lesz.

Egy jobbhátvédet szerzett a nyáron a Bayern, a 19 éves német korosztályos válogatott Lenny Borgest a Milan adta kölcsön a Bayern II-nek. Borges a Hamburg nevelése, tavaly egymillió euróért vették meg őt az olaszok, most egy évre engedték el kölcsönbe, vételi opcióval. Kiszemelt még (és nem a tartalékokhoz) a Norwich City Max Aaronsa. Nemrégiben volt már egy védő Borgese a Bayernnek, de Breno Vinicius Borges nem a futballpályákon gyújtott rőzselángokat a drukkerek szívében, hanem egész máshol volt „lángész”.

Nem tudta még eladni a Bayern Javi Martínezt. Az Athletic Bilbao visszavenné egykori játékosát, aki belement bérének jelentős csökkentésébe is, ugyanis a Bilbao erősen függ a jegyeladásoktól – és befutott közben érte egy szaúdi, 6-8 millió euróról szóló vételi ajánlat, míg Martínezt három évre szóló szerződéssel kínálta meg az al-Naszr.

Érdekes, hogy Lucas Vázquezért egy katari csapat is érdeklődik, kelendőek arrafelé az európai szélsők, Javi Martínezt megvenné a Real Sociedad, a Rennes és a Fiorentina is. Az egyik német lap szerint a Bayern tízmillió eurót kért érte a Bilbaótól, Martínez legszívesebben ott folytatná, két évre írna alá, egyéves opcióval – és szignifikánsabban kevesebbel beéri, mint amit (évi nyolcmillió eurós alapbért) Münchenben kapna még egy évig. A legújabb bayernes csapatfotóra már oda sem állt, ám azóta is várja a végleges bilbaói ajánlatot, közben –unaloműzésként – eldöntötte az Európai Szuperkupát.

Távozhat még Mickaël Cuisance is, akiért a Marseille után a Leeds United is bejelentkezett.

Mivel a modern futballban szélsőkből sem elég már, ismét szóba került Callum Hudson-Odoi (Chelsea), aki már korábban is a bajorok kiszemeltje volt, de végül maradt Londonban – és megakadt kissé a fejlődésben. A SkySportNews szerint a németek felvették a kapcsolatot az angol klubbal és az angol játékossal is, aki hogy, hogyan nem, de opciós kölcsönbe érkezne az ezen a nyáron nagyon megerősödött Chelsea-től Münchenbe. A játékos másik két kérője a Juventus és az RB Leipzig, az angol szélsőhöz közel álló források a játékos távozni szeretne, tanácsadói is ezt javasolják neki: ő maga Münchenben szeretné folytatni, de csak kölcsönben. A mindig mindenről tudó Bild azt írja, hogy a müncheni hangadó játékosok szerint Hudson-Odoi ideális erősítés lenne…

Hetekkel ezelőtt beszámoltunk már róla, hogy kölcsönvenné a Bayern a Barcától a 17 évesPedrit, és mostanra sem csengett le a München lelkesedése iránta, a Mundo Deportivo szerint Karl-Heinz Rummenigge felvette az ügyben a kapcsolatot Josep Bartomeuval még a Bajnokok Ligája-mérkőzésük után ez ügyben; mondhatni, a lehető legjobbkor… A legújabb kiszemelt a Barcából a 19 éves amerikai jobb és bal oldali szélső, Konrad de la Fuente, aki szintén a tartalékcsapatban szerepel; Pedrit a minap nem engedték el kölcsönbe a PSV-hez.

Teljesen nyilvánvaló módon, ha már úgyis sokat járnak Barcelonába, felötlött egy forrás szerint Riqui Puig is, de a játékos állítólag maradni akar, és beférkőzni Ronald Koeman kegyeibe. Érdekes, hogy a Cadena SER szerint a Barca sportigazgatója, Javier Bordas két héttel ezelőtt találkozott Katalóniában Thiago Alcántarával, de csak tízmillió eurós ajánlatot akartak tenni volt játékosukért – a Liverpool ugyebár 30 milliót fizetett érte.

Az FC Barcelona másik kiszemeltje Semedo helyére a 20 éves Max Aarons, akiért már két ajánlatot is tett a klub: mindkettő kölcsönről szólt, vételi opcióval (a második összesen 22 millió euróról, plusz bónuszokról), de a Norwich ragaszkodik a kötelező vételi opcióhoz és a 33 milliós végösszeghez. Ne feledjük, az Ajax nagyon jó viszonyt ápol a Barcával, az amszterdamiak sportigazgatója, Marc Overmars egykoron játszott a katalánoknál. A spanyol sajtó nagy része esküszik rá, hogy Dest arra kérte az Ajaxot, hogy a Barcához adja el őt, sőt, a spanyolokkal már meg is állapodott egy ötéves szerződés minden résztelében.

Egy argentin tinizseni is kiszemelt

A Marca esküszik rá, hogy a Bayern két évre szeretné kölcsönvenni Pedrit, ugyanakkor Hansi Flick hivatalosan is cáfolta az Olaszországból szállongó pletykákat, hogy Perisic visszatérhet Münchenbe, sőt Coutinho és Odriozola előtt is bezárta a kaput. A 19 éves szélső, Leon Dajaku nem reménykedhet ennek ellenére sem közeli befutásban, legalábbis nem mostani klubjában, mert az U20-as válogatott kerettag játékost a Sheffield United, a Swansea City, a Sassuolo is a Torino is hívja. Vele egykorú az angol Jayden Bennetts, aki próbajátékon járt a minap Münchenben, a tartalékoknál, az ő másik kérője a Hoffenheim, volt klubja a Watford – bátyja, Keanan a Mönchengladbach profija.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy marad David Alaba, és egyre biztosabb, hogy ugyan az évi húszmillió eurós álomfizetését nem kapja meg, de azért megemelik mostani csapni- és szégyellnivaló tízmilliós, ugyancsak bruttóban értendő fizetését. Csak az érdekesség kedvéért: amikor a Chelsea annak idején új szerződéssel védte meg a bajoroktól Hudson-Odoit, a támadó fizetését évi 8.5 millió euróra emelte. A München minden kisebb és nagyobb főnöke, igazgatója és elnöke elmondta, hogy ragaszkodnak a játékoshoz, az ajánlatot megtették, a labda a védő és ügynöke térfelén pattog, Rummenigge támaszkodhat egy történetre, amelyet Thiago Alcántaráról osztott meg: amikor a brazil hivatalosan is a Liverpoolé lett, öt percig sírt a középpályás (akkor már csak volt) főnöke vállán. Igaz, Alaba és ügynöke soha nem titkolta: szoros a kapocs a védő és a klub között, ők nem távozni akarnak, hanem szimplán csak évi húszmillió eurós bért…

Nem lesz könnyű menet, Alaba ügynöke a minden hájjal megkent Pini Zahavi, aki Robert Lewandowski ügynöke is, így hát első kézből tudja, hogy mennyi a müncheni topfizetés… A tárgyalások közben elhangzott néhány kedves szó „piszkos hazugságok” (Zahavi szerint nem is évi húszmilliót kérnek), „pénzéhes piranha” (Uli Hoenesstől), de ez a műfaj is már csak ilyen: szerény, de kemény transzfercsatákon kialakult véleményünk szerint a két, minden hájjal megkent üzletember a végén egymás kezébe csap majd, és elfelejtik a sértéseket, mert mind a ketten megkapják, amit akartak… A München Felügyelőbizottsága is megtárgyalta az ügyet, és úgy döntöttek, ajánlatukban elmennek a maximumig: ez a Sport Bild szerint 11 milliós bér maximálisan 6 millió eurós bónuszokkal.

A Bild szerint abszolúte igaza van Zahavinak, mert nem 20 milliót kérnek, hanem 23 és felet. A müncheni vezetők félelme is érthető, mert ha Alabának megadják a Lewandowskinak és Neuernek járó topbért, akkor a többi sztár is ennyit kér majd…

Közel állt a nyáron a Bayern ahhoz, hogy átigazolja a Lyon csodagyerekét, a 19 éves balhátvédet, Melvin Bardot, de az OL szeptember 16-án új szerződéssel kötötte magához a fiatalt, egészen 2024-ig.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Inter játékosa,Marcelo Brozovicis szóba került Münchenben, akinek a képességeivel biztosan nem lennének gondok, a magánéletével és a profizmusának szintjével annál inkább. „Nem alkalmas arra, hogy a Bayernben játsszon” – idézi a Bild a német vezetők végső ítéletét. Néha közelebb a segítség, mint azt az ember gondolná, a klub nélküli Mario Götze is szóba került a Bayernnél, maga a játékos elmondta, hogy beszélt Flickkel, akivel jó a kapcsolata még a válogatottból (Flick a német válogatott stábjában dolgozott korábban, például a 2014-es világbajnokságon, amelynek fináléját Götze döntötte el), egyébként pedig szeretne a Bundesligában maradni, ám nem kapkodja el a döntést – és ami mézes beszéd minden vezetőnek, leszögezte, hogy nagyon jól tudja, hogy a koronavírus előtti időkhöz képest jóval kevesebb fizetést fog kapni következő klubjában. A legkomolyabb kérője érdekes módon a Sevilla.

Flick elismerte, hogy beszélt nemrégiben Götzével, de nem téma az átigazolása, a francia sajtóban felbukkant ellenben a hír, hogy Thilo Kehrer és Julian Draxler a Bayernhez igazolhat nemsokára: kettejükért 60 milliót kérne a PSG, és ketten keresnek összesen annyit, mint amennyit most Alaba kér.

Zárjunk egy olyan hírrel, amely egy nehezen megvalósítható transzferről szól: az FC Barcelona és a Juventus is bejelentkezett a Bayernnél Robert Lewandowskiért.

Ha pedig valaki nem tudta volna, mi a különbség a Bayern és a Dortmund között, Mehmet Scholl előállt a megfejtéssel: a dortmundi fiatalok olyanok, mint valami musztángménes, a müncheniek meg olyanok, mint a szurikáták, mert mindig mozgásban vannak, és nem lehet megzavarni, meglepni őket semmivel.

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ARMINIA BIELEFELD
ÉRKEZETT:
Nathan de Medina (Mouscron, ingyen), Jacob Barrett Laursen (Odense, ingyen), Christian Gebauer (Altach, i.), Mike van der Hoorn (Swansea, i.)
Kölcsönbe:
Sergio Córdova (Augsburg), Doan Ricu (PSV)
Kölcsönből vissza:
TÁVOZOTT:
Jonathan Clauss (Lens, ingyen), Florian Hartherz (Fortuna Düsseldorf, ingyen), Stephan Salger (1860 München, i.)
Kölcsönből vissza: Kiss Ágoston (Haladás)

AUGSBURG
ÉRKEZETT:
Felix Uduokhai (Wolfsburg, kölcsön után végleg, 7 000 000 euró), Daniel Caligiuri (Schalke, ingyen), Tobias Strobl (Mönchengladbach, ingyen), Rafal Gikiewicz (Union Berlin, ingyen), Robert Gumny (Lech Poznan, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Kevin Danso (Southampton), Mads Pedersen (Zürich), Michael Gregoritsch (Schalke)
TÁVOZOTT: Stephan Lichtsteiner (visszavonult), Daniel Baier (visszavonult), Tim Rieder (Kaiserslautern, 50 000), Georg Teigl (Austria Wien, i.), Philipp Max (PSV, 8 000 000)
Kölcsönbe:
Kevin Danso (Fortuna Düsseldorf, 500 000), Sergio Córdova (Bielefeld), Maurice Malone (Wehen Wiesbaden, 50 000)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Leverkusen)

BAYERN MÜNCHEN
ÉRKEZETT:
Leroy Sané (Manchester City, 45 000 000 euró), Tanguy Nianzou (PSG, 300 000 euró), Alexander Nübel (Schalke, i.)
Kölcsönből vissza: Adrian Fein (Hamburg)
TÁVOZOTT: Thiago Alcántara (Liverpool, 30 000 000), Fiete Arp (Bayern München II)
Kölcsönbe:
Lars Lukas Mai (Darmstadt), Christian Früchtl (Nürnberg), Adrian Fein (PSV)
Kölcsönből vissza:
Ivan Perisic (Inter), Álvaro Odriozola (Real Madrid), Philippe Coutinho (Barcelona)

BORUSSIA DORTMUND
ÉRKEZETT:
Emre Can (Juventus, kölcsön után végleg, 25 000 000), Thomas Meunier (PSG, i.), Jude Bellingham (Birmingham City, 23 000 000), Immanuel Pherai (Dortmund U19)
Kölcsönbe: Reinier (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Dzenis Burnic (Dynamo Dresden), André Schürrle (Szpartak Moszkva), Marius Wolf (Hertha), Felix Passlack (Fortuna Sittard), Sergio Gómez (Huesca)
TÁVOZOTT:
Ömer Toprak (Werder Bremen, kölcsön után végleg, 4 000 000), Mario Götze (PSV, i.), André Schürrle (visszavonult), Dzenis Burnic (Heidenheim, 500 000)
Kölcsönbe: Leonardo Balerdi (Marseille), Immanuel Pherai (Zwolle)
Kölcsönből vissza: Asraf Hakimi (Real Madrid)

EINTRACHT FRANKFURT
ÉRKEZETT:
Ragnar Ache (Sparta Rotterdam, 2 000 000), Steven Zuber (Hoffenheim, 3 000 000), André Silva (Milan, kv., 9 000 000), Ajdin Hrustic (Groningen, 1 000 000)
Kölcsönbe: Markus Schubert (Schalke)
Kölcsönből vissza: Ajmen Barkok (Fortuna Düsseldorf), Simon Falette (Fenerbahce), Tuta (Kortrijk), Jetro Willems (Newcastle United), Dejan Joveljics (Anderlecht)
TÁVOZOTT: Gelson Fernandes (visszavonult), Jonathan de Guzmán (szl.), Marco Russ (visszavonult), Lucas Torró (Osasuna, 2 000 000), Mijat Gacsinovics (Hoffenheim, 3 000 000), Ante Rebic (Milan, kv., 9 000 000)
Kölcsönbe: Dejan Joveljics (Wolfsberg), Goncalo Paciencia (Schalke, 2 000 000), Brandon Borrello (Fortuna Düsseldorf), Frederik Rönnow (Schalke)

FREIBURG
ÉRKEZETT:
Ermedin Demirovic (Alavés, 3 700 000), Benjamin Uphoff (Karlsruhe, i.), Baptiste Santamaria (Angers, 10 000 000)
Kölcsönbe:
Florian Müller (Mainz, 200 000), Guus Til (Szpartak Miszkva, 450 000)
Kölcsönből vissza: Marco Terrazzino (Dynamo Dresden), Keven Schlotterbeck (Union Berlin), Dzsong Vu Jong (Bayern München II), Mohamed Dräger (Paderborn), Chima Okoroji (Jahn Regensburg)
TÁVOZOTT: Pascal Stenzel (VfB Stuttgart, kölcsön után végleg, 1 300 000), Yoric Ravet (Grenoble), Jérome Gondorf (Karlsruhe, kv.), Mike Frantz (Hannover, i.), Alexander Schwolow (Hertha, 8 000 000), Luca Waldschmidt (Benfica, 15 000 000), Robin Koch (Leeds United, 13 000 000), Mohamed Dräger (Olympiakosz, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Union Berlin), Chima Okoroji (Paderborn)

HERTHA BSC
ÉRKEZETT:
Deyovaisio Zeefuik (Groningen, 4 000 000), Alexander Schwolow (Freiburg, 8 000 000), Dárdai Márton (Hertha U19), Jhon Córdoba (1. FC Köln, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Daishawn Redan (Groningen), Lucas Tousart (Lyon), Maurice Covic (Ascoli), Nils Körber (Osnabrück), Ondrej Duda (Norwich City)
TÁVOZOTT: Per Ciljan Skjelbred (Rosenborg, i.), Salomon Kalou (Botafogo, i.), Alexander Esswein (szl.), Thomas Kraft (visszavonult), Vedad Ibisevic (Schalke, i.), Pascal Köpke (Nürnberg, 800 000), Ondrej Duda (1. FC Köln, 7 000 000), Lazar Samardzic (Leipzig, 500 000)
Kölcsönből vissza: Marko Grujics (Liverpool), Marius Wolf (Dortmund)

HOFFENHEIM
ÉRKEZETT:
Mijat Gacsinovics (Frankfurt, 3 000 000), Joao Klauss (Hoffenheim II)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Werder Bremen), Felipe Pires (HNK Rijeka), Kasim Adams (Fortuna Düsseldorf), Joshua Brenet (Vitesse), Klauss (LASK)
TÁVOZOTT: Leonardo Bittencourt (Werder Bremen, kv., 7 000 000), Alexander Stolz (Hoffenheim II), Steven Zuber (Frankfurt, 3 000 000), Gregor Kobel (VfB Stuttgart, kv., 4 000 000), Felipe Pires (Moreirense)
Kölcsönbe: Lucas Ribeiro (Internacional), Ilay Elmkies (Den Haag)
Kölcsönből vissza: Sebastian Rudy (Schalke)

1. FC KÖLN
ÉRKEZETT:
Dimitriosz Limniosz (PAOK Szaloniki, 3 300 000), Ondrej Duda (Hertha, 7 000 000), Sebastian Andersson (Union Berlin, 6 500 000)
Kölcsönbe:
Ron-Robert Zieler (Hannover)
Kölcsönből vissza: Jannes Horn (Hannover), Salih Özcan (Holstein Kiel), Vincent Koziello (Paris FC), Lasse Sobiech (Mouscron), Frederik Sörensen (Young Boys), Louis Schaub (Hamburg)
TÁVOZOTT: Thomas Kessler (visszavonult), Simon Terodde (Hamburg, i.), Jhon Córdoba (Hertha, 15 000 000)
Kölcsönbe:
Niklas Hauptmann (Holstein Kiel), Birger Verstraete (Antwerpen), Kingsley Schindler (Hannover), Vincent Koziello (CD Nacional), Marcel Risse (Viktoria Köln), Louis Schaub (Luzern), Lasse Sobiech (Zürich)
Kölcsönből vissza: Mark Uth (Schalke), Toni Leistner (Queens Park)

RB LEIPZIG
ÉRKEZETT:
Hvang Hi Csan (RB Salzburg, 15 000 000), Josep Martínez (Las Palmas, 2 500 000), Lazar Samardzic (Hertha, 500 000), Alexander Sörloth (Crystal Palace, 20 000 000)
Kölcsönbe: Benjamin Henrichs (Monaco)
Kölcsönből vissza: Jean-Kévin Augustin (Leeds United)
TÁVOZOTT: Timo Werner (Chelsea, 53 000 000), Mads Bidstrup (Brentford B), Jean-Kévin Augustin (Nantes, i.)
Kölcsönbe: Hannes Wolf (Mönchengladbach, 1 500 000), Yvon Mvogo (PSV), Ademola Lookman (Fulham, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Ethan Ampadu (Chelsea), Angelino (Manchester City), Patrik Schick (Roma)

BAYER LEVERKUSEN
ÉRKEZETT:
Lennart Grill (Kaiserslautern, 2 000 000), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen U19), Patrik Schick (Roma, 26 500 000)
Kölcsönbe:
Santiago Arias (Atlético Madrid, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Augsburg), Panajotisz Recosz (Sheffield United), Joel Pohjanpalo (Hamburg)
TÁVOZOTT: Ramazan Özcan (visszavonult), Kai Havertz (Chelsea, 80 000 000), Kevin Volland (Monaco, 15 500 000)
Kölcsönbe: Joel Pohjanpalo (Union Berlin)

MAINZ 05
ÉRKEZETT:
Dimitri Lavalée (Standard Liege, i.), Luca Kilian (Paderborn, 2 000 000), Kevin Stöger (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Issah Abass (Utrecht), Gerrit Holtmann (Paderborn)
TÁVOZOTT: Alexandru Maxim (Gaziantep, kölcsön után végleg, i.), Gerrit Holtmann (Bochum, i.), Ridle Baku (Wolfsburg, 10 000 000)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Brest), Jonathan Meier (Dynamo Dresden), Florian Müller (Freiburg, 200 000)
Kölcsönből vissza: Taiwo Awoniyi (Liverpool), Jeffrey Bruma (Wolfsburg)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Hannes Wolf (RB Leipzig, 1 500 000), Valentino Lazaro (Inter, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Michael Lang (Werder Bremen), Jordan Beyer (Hamburg), Andreas Poulsen (Austria Wien)
TÁVOZOTT: Tobias Strobl (Augsburg, i.), Fabian Johnson (szl.), Raffael (szl.)
Kölcsönbe: Keanan Bennetts (Ipswich Town)

SCHALKE 04
ÉRKEZETT:
Timo Becker (Schalke II), Can Bozdogan (Schalke U19), Malick Thiaw (Schalke U19), Vedad Ibisevic (Hertha, i.)
Kölcsönbe: Goncalo Paciencia (Frankfurt, 2 000 000), Frederik Rönnow (Frankfurt)
Kölcsönből vissza: Cedric Teuchert (Hannover), Hamza Mendil (Dijon), Mark Uth (1. FC Köln), Sebastian Rudy (Hoffenheim), Steven Skrzybski (Fortuna Düsseldorf), Ralf Fährmann (Brann Bergen), Nabil Bentaleb (Newcastle United), Bernard Tekpetey (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Alexander Nübel (Bayern München, i.), Daniel Caligiuri (Augsburg, i.), Pablo Insua (Huesca, kv.), Cedric Teuchert (Union Berlin), Guido Burgstaller (St. Pauli)
Kölcsönbe:
Bernard Tekpetey (Ludogorec), Weston McKennie (Juventus, 4 500 000), Markus Schubert (Frankfurt)
Kölcsönből vissza: Jonjoe Kenny (Everton), Juan Miranda (Barcelona), Jean-Clair Todibo (Barcelona), Michael Gregoritsch (Augsburg)

VFB STUTTGART
ÉRKEZETT:
Endo Vataru (St. Truiden, kv., 1 700 000), Pascal Stenzel (Freiburg, kv., 1 300 000), Gregor Kobel (Hoffenheim, kv., 4 000 0000), Waldemar Anton (Hannover, 4 000 000)
Kölcsönbe: Konsztantinosz Mavropanosz (Arsenal, 250 000)
Kölcsönből vissza: Pablo Maffeo (Girona), Erik Thommy (Fortuna Düsseldorf), Aílton Ferreira (Qarabag Agdam)
TÁVOZOTT: Anasztasziosz Donisz (Reims, kv., 4 000 000), Chadrac Akolo (Amiens, kv., 3 500 000), Mario Gómez (visszavonult), Holger Badstuber (Stuttgart II), Pablo Maffeo (Huesca)
Kölcsönből vissza: Nathaniel Phillips (Liverpool U23)

WOLFSBURG
ÉRKEZETT:
Bartosz Bialek (Zaglebie Lubin, 5 000 000), Maxence Lacroix (Sochaux, 5 000 000), Ridle Baku (Mainz, 10 000 000)
Kölcsönbe: Maximilian Philipp (Dinamo Moszkva, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Jeffrey Bruma (Mainz), Yunus Malli (Union Berlin), John Yeboah (Venlo)
TÁVOZOTT: Felix Uduokhai (Augsburg, kv., 7 000 000), Robin Knoche (Union Berlin, i.), Marcel Tisserand (Fenerbahce, 4 000 000), John Yeboah (Willem II), Ignacio Camacho (visszavonult)

UNION BERLIN
ÉRKEZETT:
Marius Bülter (Magdeburg, 1 500 000), Niko Giesselmann (Fortuna Düsseldorf, i.), Sebastian Griesbeck (Heidenheim, i.), Max Kruse (egyesület nélküli), Robin Knoche (Wolfsburg, i.), Cedric Teuchert (Schalke)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Freiburg), Endo Keita (Jokohama F. Marinos), Taiwo Awoniyi (Liverpool), Joel Pohjanpalo (Leverkusen), Loris Karius (Liverpool)
Kölcsönből vissza: Lennart Moser (Cercle Bruges), Nicolai Rapp (Darmstadt)
TÁVOZOTT: Rafal Gikiewicz (Augsburg, i.), Sebastian Polter (Fortuna Sittard, i.), Manuel Schmiedebach (szl.), Michael Parensen (visszavonult), Florian Flecker (Würzburger Kickers), Felix Kroos (Braunschweig, i.), Neven Szubotics (Denizlispor), Sebastian Andersson (1. FC Köln. 6 500 000)
Kölcsönbe: Nicolai Rapp (Darmstadt), Suleiman Abdullahi (Braunschweig)
Kölcsönből vissza: Keven Schlotterbeck (Freiburg), Yunus Malli (Wolfsburg), Marius Bülter (Magdeburg)

WERDER BREMEN
ÉRKEZETT:
Leonardo Bittencourt (Hoffenheim, kv., 7 000 000), Ömer Toprak (Dortmund, kv., 4 000 000), Felix Agu (Osnabrück, i.), Patrick Erras (Nürnberg, i.), Nick Woltemade (Bremen U19), Christian Gross (Bremen II)
Kölcsönbe: Tahith Chong (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Romano Schmid (Wolfsberg), Felix Beijmo (Greuther Fürth), Martin Harnik (Hamburg)
TÁVOZOTT: Claudio Pizarro (visszavonult), Nuri Sahin (Antalyaspor, i.), Fin Bartels (Holstein Kiel, i.), Felix Beijmo (Malmö FF), Sebastian Langkamp (szl.), Philipp Bargfrede (szl.)
Kölcsönbe: Benjamin Goller (Karlsruhe), Jan-Niklas Beste (Jahn Regensburg)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Hoffenheim), Michael Lang (Mönchengladbach)

Lezárva csütörtökön este, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.

Táblázatunkban csak a legalább félmillió eurós értékű játékosokat szerepeltetjük.

i: ingyen, kv.: kölcsön után végleg

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik