Dortmund: Lewandowski jövőre is nálunk fog játszani - Klopp

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 18:02
Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy úgy tudja, az együttes lengyel gólvágója, Robert Lewandowski a következő szezonban is a BVB-t erősíti.



Ahogy arról már beszámoltunk, Jupp Heynckes ügynöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a nyártól Mario Götze mellett Lewandowski is – akit egyébként 2014-ig köt szerződés a Dortmundhoz – a Bayern Münchenben folytatja a pályafutását, Klopp azonban másképp látja a helyzetet.

„Úgy értesültem, hogy Lewandowski a következő szezonban is velünk lesz. Ebben az idényben nagyon jól teljesítünk, miért kellene aggódnunk a jövőjével kapcsolatban?" – tette fel a költői kérdést a dortmundi sikeredző, aki reagált Heynckes ügynökének, Enrique Reyesnek a szavaira is.

„Nem értem, hogy egy ügynök miért beszél olyan játékosról, akinek élő szerződése van. Furcsa gondolataim vannak erről a témáról" – ecsetelte Klopp.

A Dortmundhoz kapcsolódó hír, hogy Lukasz Piszczek ágyéksérülés miatt biztosan kihagyja a szombati, Fortuna Düsseldorf elleni bajnokit, valamint a Real Madrid elleni játéka is kérdéses a Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi visszavágóján.

Mint ismert, a párharc első mérkőzésén a németek hazai pályán Lewandowski mesternégyesével 4–1-re legyőzték a spanyol klubot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik