Dortmund: Lewandowski három éve nem volt elég jó a Genoának

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 10:08
null
Robert Lewandowski szerdai négyesét a Genoa vezetői bánatosan láthatták (Fotó: Action Images)
A Genoa elnöke szerint a Borussia Dortmund csatáraként szerdán a Real Madrid ellen négy gólt szerző Robert Lewandowski 2010 nyarán kis híján az olasz klubhoz került, s miután lemondtak róla, a lengyel akkor igazolt a Lech Poznantól a BVB-hez.

„A fiam, Fabrizio Preziosifedezte fel Lewandowskit, el is hozta Genovába, de végül semmi sem lett az üzletből. Jó csatár volt, de nem gondoltuk, hogy ennyit fog fejlődni. Ha már itt tartunk, sokkal jobban bánjuk, hogy nem csaptunk le a fiatal Lionel Messire, akinek az ügynökével szintén tárgyalunk, mielőtt Barcelonába került. Jobb is ezeken a dolgokon nem rágódni, hiszen nem változtathatjuk meg” – mondta Enrico Preziosi klubelnök.

Stefano Capozucca, a klub akkori igazgatója másképpen emlékszik a történtekre.

„Gian Piero Gasperini, az edzőnk az Udinese elleni két meccsen látta Lewandowskit, két hónapos tárgyalássorozat vette kezdetét, és már szinte mindenben megegyeztünk, elkönyveltük, hogy a csatár hozzánk kerül – mondta a vezető. – Aztán következett a Sampdoria elleni városi derbi, amelyre Lewandowski is eljött, akkor az elnök meglátta a lelátón, és azt monda, ne szerződtessünk ilyen testfelépítésű játékost.”

A transfermarkt.de szerint 28 millió eurót érő Lewandowski végül 4.5 millió euróért került Poznanból Dortmundba, a Genoa Thiago Mottára költötte a pénzét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik