Dortmund: „Immobile nem ér ennyit, hiba volt szerződtetni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.25. 14:03
Christoph Metzelder, a stoplist 2014-ben szögre akasztó német védő szerint hibát követett el korábbi klubja, a Borussia Dortmund, amikor átigazolta Ciro Immobilét.

„Ahogy azt láthatjuk Adrián Ramos példáján is, nehéz ráérezni a Klopp-rendszerre. Idő kell a játékosoknak, hogy alkalmazkodni tudjanak az ő speciális taktikájához. Immobile más, nem vagyok biztos benne, hogy ő valaha is be tud illeszkedni" – mondta a goal.com-nak Metzelder, aki részletesen is kifejtette, miért volt hiba szerződtetni az olaszt, aki szerdán a VfB Stuttgart ellen megszerezte első Bundesliga-gólját.Metzelder, aki részletesen is kifejtette, miért volt hiba szerződtetni az olaszt, aki szerdán a VfB Stuttgart ellen megszerezte első Bundesliga-gólját.

„Ő nem egy Lewandowski, sosem lesz képes úgy játszani, mint ő, és bár sokat tud segíteni, igazi befejező csatárként nem lehet rá számítani. A vezetőség nagyon szerette volna megszerezni őt, de erősen kétlem, hogy mindenképpen ki kellett érte fizetni tizennyolc millió eurót, egyszerűen nem ér ennyit, véleményem szerint hiba volt szerződtetni" – kritizálta a Torinóból érkező csatárt Metzelder.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik