Bundesliga: Xabi Alonso győzelemmel mutatkozott be a Bayer kispadján

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 17:31
null
Xabi Alonso csapata kiütötte a Schalkét (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójában a Bayer Leverkusen 4–0-ra legyőzte a Schalkét, a Wolfsburg 1–1-es döntetlent játszott az Augsburggal, a Bochum nagy meglepetésre 3–0-ra megverte az Eintracht Frankfurtot.

 

BAYER LEVERKUSEN–SCHALKE

A Leverkusennél új éra kezdődött – kedden a Bajnokok Ligája csoportkörében 2–0-ra kikapott a Portótól a Bayer, a találkozó után menesztették a svájci vezetőedzőt, Gerardo Seoane-t. A klub szerda este a hivatalos honlapján egyben bejelentette, hogy a játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol Xabi Alonso lesz az új tréner, akivel 2024. június 30-ig szóló szerződést kötöttek.

A Bayer ellenfele a 9. fordulóban a szintén botrányosan teljesítő Schalke volt, amely – a Leverkusenhez hasonlóan – nyolc forduló után csupán egy győzelmet tudott felmutatni. A Liverpool, a Real Madrid és a Bayern München egykori klasszisának jól sikerült a bemutatkozása vezetőedzőként a Bundesligában – a 38. percben Moussa Diaby nagyjából húsz méterről bődületes gólt szerzett, majd három perccel később kiszolgálta Jeremie Frimpongot, aki kissé kisodródott helyzetből lőtt pontosan a jobb alsó sarokba, a félidőben 2–0-ra vezetett a hazai csapat.

A fordulás után ismét holland védő, Frimpong volt eredményes, ezúttal is Diabytól kapott remek passzt, és nagyon higgadtan lőtt ballal a kapuba Schwolow mellett. A 90. percben még Paulinho is betalált, így alakult ki a 4–0-s végeredmény.

Ez volt a Leverkusen második sikere a Bundesliga 2022–2023-as kiírásában, de a három pontnak köszönhetően legalább elmozdult a kieső helyről.

BOCHUM–EINTRACH FRANKFURT

Egyértelműen a Bajnokok Ligájában vitézkedő Frankfurt számított esélyesnek a Bochum elleni összecsapáson – a „kékek” a forduló előtt nyeretlenek voltak, egy döntetlen mellett hétszer kikaptak.

A mérkőzésen sokáig nem esett gól, majd a 71. percben Philipp Hofmann nagyszerű fejesével a sereghajtó került előnybe. Nem sokkal később a Frankfurt betalált ugyan, de les miatt érvénytelenítették a találatot.

A meccs végén jött a slusszpoén – kétszer is! Előbb Evan Ndicka talált a saját kapujába, majd a hosszabbításban Philipp Förster is beköszönt, a Bochum pedig óriási meglepetésre 3–0-ra kiütötte a Frankfurtot.

AUGSBURG–WOLFSBURG

Az Augsburg és a Wolfsburg összecsapásán a „farkasok” Yannick Gerhardt révén kerültek előnybe az első félidő közepén. A vezetés kitartott a szünetig, ám a második félidő elején jött az egyenlítés, Robert Gummy vágott be egy kipattanót.

Az egyenlítés után mindkét csapat nyerhetett volna, ám újabb gól nem született, így a feleknek be kellett érniük az egy ponttal. 1–1

A MAINZ–RB LEIPZIG MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Augsburg–Wolfsburg 1–1
(Gummy 55., ill. Gerhardt 27.)
Leverkusen–Schalke 4–0 (Diaby 38., J. Frimpong 41., 52., Paulinho 90.)
Mainz–RB Leipzig 1–1 (Ingvartsen 45., ill. Nkunku 80.)
Bochum–Eintracht Frankfurt 3–0 (P. Hofmann 71., Ndicka 88. – öngól, Förster 90+1.)
Később
18.30: Borussia Dortmund–Bayern München (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30:
Mönchengladbach–1. FC Köln (Tv: Arena4)
17.30: Hertha BSC–Freiburg (Tv: Arena4)
19.30: VfB Stuttgart–Union Berlin
Pénteken játszották
Hoffenheim–Werder Bremen 1–2
(Dabbur 33., ill. Ducksch 12., Füllkrug 87. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Union Berlin 8 5 2 1 15–6 +9 17
2. Freiburg 8 5 2 1 12–6 +6 17
3. Bayern München 8 4 3 1 23–6 +17 15
4. Werder Bremen 9 4 3 2 20–14 +6 15
5. Borussia Dortmund 8 5 3 11–10 +1 15
6. Hoffenheim 9 4 2 3 14–10 +4 14
7. Eintracht Frankfurt 9 4 2 3 16–16 0 14
8. 1. FC Köln 8 3 4 1 14–10 +4 13
9. Augsburg 9 4 1 4 9–13 –4 13
10. RB Leipzig 9 3 3 3 14–13 +1 12
11. Mönchengladbach 8 3 3 2 11–10 +1 12
12. Mainz 9 3 3 3 9–13 –4 12
13. Wolfsburg 9 2 3 4 9–15 –6 9
14. Bayer Leverkusen 9 2 2 5 13–16 –3 8
15. Hertha 8 1 4 3 8–10 –2 7
16. Schalke 9 1 3 5 10–21 –11 6
17. VfB Stuttgart 8 5 3 9–13 –4 5
18. Bochum 9 1 1 7 8–23 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik