Bundesliga: volt Bayern-játékos a Wolfsburg új vezetőedzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 12:34
null
Mark van Bommel veszi át a Wolfsburg irányítását (Fotó: AFP)
Mark van Bommelt nevezte ki vezetőedzőjének a Bundesliga legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző, így a Bajnokok Ligája-indulást kiharcoló VfL Wolfsburg labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be a német klub a hivatalos honlapján.

 

A 44 éves szakember 2023-ig szóló szerződést kötött a Wolfsburggal, melynek eddigi trénere, Oliver Glasner a következő idényben már az Eintracht Frankfurtot irányítja.

Van Bommel korábban a PSV vezetőedzőjeként, valamint az ausztrál és az egyesült arab emírségekbeli válogatott másodedzőjeként dolgozott.

A korábbi középpályás játékosként az FC Barcelonában, a Bayern Münchenben és a Milanban is futballozott a PSV mellett, a holland nemzeti csapattal 2010-ben világbajnoki ezüstérmes lett.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik