Bundesliga: váratlanul befejezte „a sárga lapok embere”

Vágólapra másolva!
2022.09.16. 16:55
null
Fotó: AFP
Szakított a nyáron az Arminia Bielefelddel a 35 esztendős, ötszörös német válogatott középső középpályás, Gonzalo Castro, aki pénteken bejelentette: visszavonul.

 

A Bayer Wuppertal neveltjének első profi klubja a Bayer Leverkusen volt, 2015-ben 11 millió euróért vette meg innen a Borussia Dortmund, három évre rá ötmillió eurót fizetett érte a VfB Stuttgart.

Castro 2007-ben mutatkozott be a felnőttek között a címeres mezben, a dánok ellen, a következő évben is kerettag volt még Joachim Löw csapatában, de utána már nem kapott meghívót. Castro 421-szer lépett pályára a Bundesligában, 38 gól és 80 gólpassz mellett 79 sárga és 3 piros lapot írhattak a neve mögé a statisztikusok.

2009-ben U21-es Európa-bajnok lett, az angolok elleni döntőben két kanadai pontot szerzett. A fináléban jobbszélsőként szerepelt, mellette Mesut Özil, mögötte Sami Khedira és Mats Hummels, előtte Sandro Wagner szerepelt a Horst Hrubesch által irányított csapatban. Nem mellékesen Castro akkor a torna bronzcipőse lett!

„Nagy örömmel, büszkeséggel és melankóliával tekintek vissza a profi futballban eltöltött tizenhét évemre. Hihetetlenül érzelemdús utazás volt, amely során megpróbáltam mindent élvezni és értékelni” – írta közösségi oldalára a visszavonulását bejelentő Castro, aki külön megköszönte a leverkuseni utánpótlásban dolgozók munkáját.

A válogatottban háttérember volt Castro (balra fent) (Fotó: AFP)
A válogatottban háttérember volt Castro (balra fent) (Fotó: AFP)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik