Bundesliga: tavasszal visszatérhet a Dortmund hererákkal kezelt támadója

Vágólapra másolva!
2022.10.05. 11:50
null
Haller betegsége miatt még nem játszott mérkőzést dortmundi színekben (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy a tavaszi szezonban visszatérhet a pályára Sébastien Haller, a Borussia Dortmund futballistája, akinél júliusban hererákot diagnosztizáltak.

Hans-Joachim Watzke, a Ruhr-vidéki klub ügyvezetője elmondta, nemrég találkozott a csatárral, aki hamarosan befejezi a kemoterápiás kezeléssorozatot, és bíznak benne, hogy az idény második felében már a csapat segítségére lehet.

A sportvezető megjegyezte, tisztában vannak vele, milyen komoly betegségről van szó, ezért nem fogják sürgetni az elefántcsontparti támadó visszatérését, a játékosnak annyi idő áll rendelkezésére, amennyire csak szüksége van.

A 28 éves Haller nyáron az Ajaxtól több mint 30 millió euró ellenében került a Borussia Dortmundhoz, ahol ő lett volna a Manchester Cityhez szerződött Erling Haaland utódja, de nem sokkal később derült ki a betegsége, így még nem lépett pályára a sárga-feketék színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik