Bundesliga: Szoboszlai álma, hogy megnyerje a BL-t

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 11:59
null
Szoboszlai nem szeretné Puskás Ferenchez hasonlítani magát (Fotó: AFP)
A német Bundesligában szereplő RB Leipzig magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik a bajnokság hivatalos oldalának adott interjút, amelyben szót ejtett súlyos sérüléséről, céljairól, valamint elmondta, hogy nem szeretné Puskás Ferenchez hasonlítani magát. A 20 éves játékos most sem úszhatta meg a norvég szupertehetséget, Erling Haalandot érintő kérdést sem.

 

Szoboszlai Dominiknak makacs sérülése miatt több mint fél évet kellett várnia, mielőtt bemutatkozhatott volna az RB Leipzig színeiben, amely 2021 januárjában szerződtette. A magyar válogatott középpályásának debütálása jól sikerült, hiszen alig több mint két perccel a becserélését követően gólt szerzett a másodosztályú Sandhausennel szemben a 4–0-ra megnyert idegenbeli Német Kupa-mérkőzésen.

„A sérülésem alatt megtanultam, nincs annál fontosabb, hogy vigyázz a testedre, mert enélkül nem leszel képes elérni azt, amit akarsz – mondta a Bundesliga hivatalos oldalának a 20 esztendős Szoboszlai.Visszatérésem után a legörömtelibb élményem az volt, amikor gólt szereztem a Német Kupában. Előtte nyolc hónapig nem játszottam tétmérkőzésen.”

Lothar Matthäus korábban Puskás Ferenchez hasonlította a fiatal tehetséget, aki megtiszteltetésnek veszi a legendás labdarúgó szavait, de szeretné a saját útját bejárni.

„Hálás vagyok Matthäusnak, kiskorom óta keményen hajtok azért, hogy elérjem ezt. Ugyanakkor nem szeretném Puskáshoz hasonlítani magam. Kimagasló játékos volt, igazi legendának számít Magyarországon, mindennél jobban tisztelem, azonban hozzá hasonlóan én is a saját utamat szeretném bejárni.”

A Bundesligában az augusztus legjobb újoncának választott középpályás a céljairól is beszélt, valamint az Erling Haaland és közte lévő kapcsolatról is, amelyről többször is pozitívan nyilatkozott, ám korábban megjegyezte, nem érti, miért kapja meg mindig ezt a kérdést.

„Régebben is elmondtam, hogy a legnagyobb célom megnyerni a Bajnokok Ligáját, továbbá telt házas stadionokban, hetvenezer ember előtt játszani a válogatottban.”

„Amikor csatlakoztam a Salzburghoz, tudtam, hogy nehéz lesz beilleszkedni, mivel a többiek hiába voltak segítőkészek, már ismerték egymást. Amikor Haaland csatlakozott hozzánk, azt gondoltam, tudom, milyen nehéz ez a szituáció, így segítettem neki mindenben. Együtt mentünk mindenhová, jó barátok lettünk. Én segítettem neki megismerkedni a csapattársakkal, míg ő segített fejleszteni az angoltudásomat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik