Bundesliga: Meunier és a pontrúgások okozták a Freiburg vesztét Dortmundban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 22:20
null
Meunier egy félidő alatt megtriplázta Bundesliga-góljai számát (Fotó: AFP)
Thomas Meunier és Erling Haaland is duplázott Sallai Rolandék ellen, a Borussia Dortmund így 5–1-es győzelmet aratott a Freiburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.

 

Rangadónak indult, de az első félidő alapján óriási különbség volt a Borussia Dortmund és a Freiburg között. A vendégcsapat alig-alig lépett át a hazai térfélre labdával, míg a BVB ugyan akcióból nem brillírozott ellenfele kapuja előtt, a már-már nyomasztó mezőnyfölény a szögleteknek köszönhetően góllá tudott érni.

A 14. percben Julian Brandt szöglete után Thomas Meunier szerezte meg a vezetést a Dortmundnak, majd a 29. percben ugyanez a kombináció vezetett a második hazai gólhoz is (2–0). A belga bekknek eddig összesen volt egy gólja 36 meccsen a Bundesligában – itt percek alatt a triplájára növelte ezt a számot. Meunier az elmúlt 20 évben mindössze a második játékos lett, aki szöglet után legalább két gólt szerzett ugyanazon a meccsen, a másik játékos Mats Hummels volt másfél évvel ezelőtt az Arminia Bielefeld ellen.

Az első félidő végén Erling Haaland növelte háromgólosra a különbséget – s ekkor azt hihettük, ezzel a norvég le is zárta a meccset (3–0).

Csakhogy a második félidőre mintegy megtáltosodott a Freiburg, a vendégcsapat negyedóra alatt négy próbálkozásból négyszer találta el Gregor Kobel kapuját – a 61. percben Sallai Roland lövése után Ermedin Demirovic a hálóba is juttatta a kipattanó labdát (3–1).

A 70. percben Lucas Höler fejese után kellett bravúrt bemutatnia a svájci kapusnak, ha kicsit rosszabbak Kobel reflexei, könnyen lehet, hogy pikk-pakk egy gólra olvad a hazaiak előnye. Ám ehelyett jött egy Dortmund-kontra, s Mahmoud Dahoud remek passza után a második Haaland-gól (4–1).

A hajrában így már csak a végeredmény volt a kérdés. A 86. percben Dahoud a bal felsőbe bombázott lövéssel adta meg a kegyelemdöfést a Freiburgnak. A csapat 2019 márciusa óta először kapott egy ötöst… (5–1).

A BVB ezzel három pontra megközelítette a szombaton az 1. FC Köln ellen pályára lépő, listavezető Bayern Münchent.

Sallai 65 percet töltött a pályán.

NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
BorussiaDortmund–Freiburg 5–1
(Meunier 14., 29., Haaland 45+1., 75., Dahoud 86., ill. Demirovic 61.)

A FORDULÓ TOVÁBBI MŰSORA
Szombat

15.30: 1. FCKöln–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Mainz–Bochum
15.30: Union Berlin–Hoffenheim
15.30: VfB Stuttgart–RB Leipzig
15.30: Wolfsburg–Hertha BSC
18.30: BorussiaMönchengladbach–Bayer Leverkusen (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Augsburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: ArminiaBielefeld–Greuther Fürth

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 14 1 3 57–18 +39 43
2. Borussia Dortmund 19 13 1 5 49–29 +20 40
3. Hoffenheim 18 9 4 5 38–27 +11 31
4. Freiburg 19 8 6 5 31–23 +8 30
5. Bayer Leverkusen 18 8 5 5 42–30 +12 29
6. 1. FC Köln 18 7 7 4 30–28 +2 28
7. Union Berlin 18 7 7 4 25–23 +2 28
8. Eintracht Frankfurt 18 7 6 5 29–27 +2 27
9. RB Leipzig 18 7 4 7 34–23 +11 25
10. Mainz 18 7 3 8 26–21 +5 24
11. Bochum 18 7 2 9 17–26 –9 23
12. Mönchengladbach 18 6 4 8 24–33 –9 22
13. Hertha BSC 18 6 3 9 21–38 –17 21
14. Wolfsburg 18 6 2 10 17–30 –13 20
15. VfB Stuttgart 18 4 6 8 22–31 –9 18
16. Augsburg 18 4 6 8 18–29 –11 18
17. Arminia Bielefeld 18 3 8 7 16–24 –8 17
18. Greuther Fürth 18 1 3 14 13–49 –36 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik