Bundesliga: a Bayern menesztette kapusedzőjét – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 21:31
null
Toni Tapalovic nem engedelmeskedett Julian Nagelsmann-nak, így a kapusedzőnek távoznia kellett (Fotó: Getty Images)
Azonnali hatállyal menesztette kapusedzőjét, Toni Tapalovicot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München – a klub a hivatalos honlapján közölte döntését.

 

„Kapusedzőként Toni Tapalovic is hozzájárult klubunk sikereihez az utóbbi években. Hálásak vagyunk neki ezért. A közös munka most véget ért, ugyanis nem értettünk egyet szakmai kérdésekben, különböző elképzeléseink voltak. A legjobbakat kívánjuk Tapalovicnak”olvashatók Hasan Salihamidzic sportigazgató szavai a Bayern honlapján.

Toni Tapalovicnak a Bild szerint azért kellett távoznia Münchenből, mert nem hajtotta végre Julian Nagelsmann vezetőedző utasításait. Az egykori Bundesliga-kapus állítólag túl nagy hangsúlyt fektetett Manuel Neuer és Sven Ulreich felkészítésére, a fiatalokkal pedig nem foglalkozott eleget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik