Marco Rose veszi át a Leipzig irányítását (Fotó: Getty Images)


A 45 esztendős német szakember lipcsei születésű, ráadásul a kezdetektől része volt a Red Bull-projektnek. Marco Rose edzői karrierjét a Mainz segédtrénereként kezdte, majd hazatért, hogy a Lokomotív Leipzignél vállaljon vezetőedzői állást. Ezt követően a Red Bull Salzburg utánpótlásában lépkedett folyamatosan előre – az első csapat irányítását 2017 nyarán vette át

Az ő irányítása alatt mutatkozott be Salzburgban a magyar válogatott Szoboszlai Dominik 2018 januárjában. Rose salzburgi munkájával felhívta magára a figyelmet, s lecsapott rá a német Bundesligában szereplő Mönchengladbach, amellyel a klub története során először bejutott a Bajnokok Ligájába. Az előző idényben a Borussia Dortmundot irányította, s bár 2. helyen végzett a csapattal, Európában leszerepelt, az idény vége után pár héttel pedig menesztették. 

Most kétéves szerződést írt alá Lipcsében, 2024-ig lesz a csapat vezetőedzője.